PÁSZTOHY ANDRÁS (MSZP): Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Képviselőtársaim! Valamennyiünk előtt ismeretes, hiszen sok szó esett már róla a Házban, hogy a mezőgazdasági termelők mennyire kiszolgáltatottak, főként az élelmiszer-ipari cégeknek. Gyakran előfordul, hogy a gazdálkodók szinte egyik napról a másikra minden vagyonukat elveszítik. Az elmúlt években több tíz milliárdos kár érte a termelőket a felvásárlók csődjei miatt. A probléma súlyos, rendkívül összetett, összkormányzati cselekvést igényel, ezért tartom magam is fontosnak az országgyűlési határozattervezet ésszerű módosításokkal történő elfogadását.

(9.30)

Természetesen, a kialakult helyzetnek előzményei is vannak, így talán a legnagyobb hiba akkor történt, amikor a rendszerváltás elején a magánosítási folyamat az élelmiszer-gazdaságban nem egy kiérlelt társadalmi egyeztetésen nyugvó stratégia mentén zajlott, hanem politikai alapon, de még inkább "aki bírja, marja" alapján.

Így a termékpályák egymásra épülése, ésszerű tulajdoni szerkezete nem alakulhatott ki - nyilván ennek a súlyos tőkehiány is oka volt -, így a termelő nem tulajdonos, vagyis közvetlenül nincs érdekeltsége sem az élelmiszeriparban, sem a kereskedelemben, sem a pénzintézetekben, ami nyilvánvalóan viszont is igaz.

Csak megjegyezem: éppen ezek miatt sokszor értetlenül nézek a viták során, amikor a dán minta követését igénylik többen; ahol is mintegy 150 év alatt alakult ki az a kiválóan egymásra épülő rendszer, amelynek alanya a termelő. Nemcsak az élelmiszeripar és a kereskedelem, hanem még a bank is az ő kezében van - de 150 év alatt szerves fejlődéssel alakult ki.

Nekünk a saját lehetőségeinkből kell kiindulni, és magyar mintát kell kialakítani, nyilván a fejlett európai országok tapasztalatait figyelembe véve, és nem hangoztatni, hanem cselekedni is.

Az elmúlt évtizedben az agrárstruktúra tulajdonképpen szétesett, rendkívül bonyolult érdekviszonyok alakultak ki az élelmiszeriparban, a kereskedelemben, miközben a termelő teljesen magára hagyatva vergődik. A gazdálkodó küszködik a tőke- és jövedelemhiánnyal, vele nyeletik le az inflációt, ő finanszírozza az élelmiszeripart. Például mi, termelők - mint Farkas Sándor gazdatársam, magam is gazdálkodó is vagyok, tehát megélem - finanszírozzuk a Mizót és a Solamit, sajnos, mi hitelezzük - némi áttétellel - az egyre bővülő áruházláncokat, amelyeknek érdekükben áll kemény árversenyt alkalmazni a beszállítókkal. Nem csoda, hogy sok élelmiszer-ipari cég a versenyt nem bírja, tönkremegy, és magával rántja a termelőt is.

Engedjenek meg egy példát, hogy még jobban ráirányítsam a figyelmet. Mondjuk, a Tescóban a fogyasztó megvásárolja a tejet, a parizert, majd az áruház 60 nap múlva a tejiparnak, húsiparnak kifizeti a termék árát, amiből a termelő 20-30-40-60 nap múlva megkapja a tej, illetve a sertés meglehetősen alacsony árát. Mindemellett a szerencsétlen, sor végén lévő termelőbe a politika időnként jó nagyokat bele is rúg.

Mi tehát a teendő? Mindenekelőtt odahatni, hogy a kormány érdemben foglalkozzon az agráriumot érintő kérdésekkel. A mai példa sajnos nem ezt mutatja, ami annál is inkább igaz, mivel súlyos mulasztások terhelik eddigi tevékenységét. Nevezetesen: a mai napig nem nyújtotta be az agrárgazdaság fejlesztéséről szóló törvényben előírtaknak megfelelően középtávú agrárstratégiáját, pedig erre a 104/1999. számú, XII. hó 21-én elfogadott országgyűlési határozat is kötelezi.

Ez azért is hiba, mert a válsággal küszködő mezőgazdaságnak nincsenek kapaszkodói, konkrét eszközei a kilábaláshoz, hiányzik egy átfogó piaci szabályozórendszer, ami biztonságot nyújthatna termelőnek, élelmiszeriparnak, kereskedőnek, az érdek mentén egyaránt.

Az előttünk lévő határozati javaslat, illetve annak megvalósítása, ha a gondokat nem is oldja meg, de sokat segíthet. Ennek érdekében javaslom, hogy kössük konkrét határidőhöz, hogy a kormány 2000. szeptember 30-ig tekintse át a helyzetet, és nyújtson be a megoldást szolgáló törvénymódosításokat. Erről szintén szó volt Farkas képviselőtársam előadásában.

Az, hogy a mezőgazdasági termelők beszállítói biztonságát miként lehet garantálni, egy igen nehéz kérdés: részben törvényekkel, szabályozással lehet elősegíteni, részben pedig a termelőknek, a kereskedőknek, az élelmiszeripar szereplőinek közös, korrekt együttműködésével.

Ami a törvényeket, szabályokat illeti, az elsősorban nyilván a kormány feladata. Több törvényt érint nyilván, így az agrárpiaci rendtartásról szóló törvényt, adótörvényeket, biztosítás, hitelintézet, csődtörvény - a sort folytathatnám.

Az tapasztalható - elsősorban az agráriumban -, hogy még mindig nem alakult ki, mi az állam közvetlen felelőssége, szerepe, mozgástere, mi a gazdaság szereplőinek felelőssége, szerepvállalási lehetősége. Például a terméktanácsoknak lényegesen nagyobb jogkört, felelősséget, több forrást kell biztosítani - nyilván a kormány oldaláról is. Természetesen az állam nem vonulhat ki a mezőgazdaság szabályozásából, a feladatát, felelősségét hosszú távon át kell értékelni, különös tekintettel az európai uniós csatlakozásra való felkészüléshez.

Talán mint a bizottsági vitából is látható volt, legtöbben a csődtörvény módosítását szorgalmazták akképpen, hogy az állam elsődlegessége után a rangsorban a termelők azonos súllyal szerepeljenek a bankokkal, így a finanszírozhatóság garanciái is megvalósulhatnának.

Ugyanilyen nagy hangsúlyt kapott az agrárpiaci problémák megoldása, mindenekelőtt az Unió gyakorlatában is látható, a termékpálya egészére kiterjedt szabályozás, valamint intézményrendszerének és infrastruktúrájának kialakítása. Enélkül nem lehet megoldani azt a hektikusságot, ami a piacon tapasztalható, hogy az egyik évben például a kukorica felvásárlási ára 14 ezer forint, a másik évben 28 ezer forint. Ez senkinek se jó, de különösképpen nem az abrakigényes ágazatoknak, például a sertés-, és baromfitenyésztőknek. Ahhoz, hogy az intervenciós rendszer működjön, természetesen sokkal több forrást kell biztosítania a kormánynak.

Természetesen a termelőknek is törekedniük kell arra, hogy megfelelő jogi keretek között szerveződjenek, és az így létrehozott szervezetekbe történő befizetéseik nyújthatnának számukra is biztonságot, amely ma a felvásárlók, feldolgozók lehetséges csődhelyzetének esetében hiányzik.

Ehhez két fontos dolog kell: egyrészt, hogy a mezőgazdaságban legyen jövedelem, másrészt a megfelelő törvényi háttért szolgáló szabályozás, amint említettem, adótörvények, biztosítás, hitelintézeti rendszerre szolgáló törvény - és a sort folytathatnám.

Tehát a termelőknek valóban önkéntes termelővédelmi alapot is létre kellene hozniuk, illetve biztosítószervezeteket is. De nyilván ehhez egy drasztikus agrárgazdasági fejlesztési program szükséges.

Végezetül, tisztelt képviselőtársaim, úgy gondolom, hogy az a tény, hogy a mezőgazdasági bizottság szorgalmazza a mezőgazdasági termelők beszállítói biztonságát garantáló rendszer létrehozásáról országgyűlési határozat elfogadását, abból a szempontból is jó, hogy ismételten a szakmai közvélemény előtt ráirányítjuk a kormány figyelmét - vagy ráirányítanánk, ha itt lenne a tisztelt kormány képviselője - az agráriumban tapasztalható anomáliákra és a gyors kormányzati intézkedések meghozatalára. Remélem, szándékunk iránt a kormány fogadókészséget fog mutatni.

Tisztelt Képviselőtársaim! Én nagyon remélem, hogy nem úgy járunk, mint a '97. évben elfogadott, az agrárgazdaság fejlesztéséről szóló törvény kormányzati betartásával, nem úgy járunk, mint az országgyűlési határozattal - amire utaltam -, amely kötelezi a kormányt, hogy hajtsa végre a törvényt, és terjessze be a kormány a parlamentnek a középtávra szóló agrárgazdasági stratégiáját; nem úgy járunk, hogy csak időnként üres szócséplés, retorika hangzik el miniszterünk szájából, hanem végre a cselekvés mezejére lépünk, és gazdatársaimmal együtt úgy érezhetjük - vagy legalábbis remélem, hogy érezni fogjuk -, hogy igenis a kormányzat figyeli a termelő érdekeit, és annak érdekében tenni is kíván.

Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Csige József tapsol.)

Forrás: parlament.hu