ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Megkérem képviselőtársaimat, foglalják el helyüket.
Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Köztársasági Elnök Úr! Miniszterelnök Úr! Házelnök Úr! Köszöntöm jelen lévő képviselőtársaimat és megjelent kedves vendégeinket, s mindenkit, aki figyelemmel kíséri munkánkat.
Az Országgyűlés mai rendkívüli ülését megnyitom. Bejelentem, hogy az ülés vezetésében való közreműködéshez Molnár Róbert és Kocsi László jegyző urakat kértem fel.
Tisztelt Országgyűlés! A házbizottság ülésén megállapodás született abban a kérdésben, hogy a mai rendkívüli ülés egyetlen napirendi pontját a Magyar Köztársaság elnökének választása képezze. A választás alkotmányos szabályait, valamint időrendjét tartalmazó napirendi ajánlást a hét végi futárpostában valamennyien kézhez kapták.
Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, egyetért-e a házbizottság ajánlásával. Kérem, kézfelemeléssel szavazzanak! (Szavazás.) Köszönöm szépen, képviselőtársaim.
Megállapítom, hogy az Országgyűlés látható többsége a házbizottság napirendi ajánlását elfogadta.
Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Vendégeink! Az alkotmány 29/B. § (1) bekezdése értelmében a köztársaságielnök-jelölés érvényességéhez az Országgyűlés legalább 50 tagjának írásbeli ajánlása szükséges. A házbizottság május 25-ei ülésén Szájer József, Bánk Attila és Balsai István, valamint a további támogató képviselők ajánlását megvizsgálta, és megállapította annak érvényességét. Ennek alapján a koalíciós képviselőcsoportok a Magyar Köztársaság elnökének dr. Mádl Ferenc urat jelölték.
Tisztelt Országgyűlés! Felkérem dr. Áder Jánost, az Országgyűlés elnökét, ismertesse a köztársaságielnök-jelölt úr életrajzát. Elnök úr! (Dr. Áder János a szónoki emelvényre lép.)
Öné a szó, házelnök úr.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés