CSURKA ISTVÁN (MIÉP): Elnök Úr! Köszönöm a szót. Tisztelt Ház! A ciánszennyezés levonulása után az életvédelem legelső lépése az lett volna, hogy pontosan megállapítjuk a ciánszennyezés okát, megismerjük a történetet, amelyben keletkezett. De valódi feltárás nemzetközi segédlettel sem történt. Sem a magyar kormányban, sem a nemzetközi közösségben nem volt annyi erély, hogy a végére járt volna a ciánszennyezés folyamatának. A lazán vizsgálódó szervek elhitték, és a közvéleménnyel is elhitették, hogy a halálos méreg kiömlésének oka egy szinte kivédhetetlen természeti körülmény, a sok esőzés miatt bekövetkezett gátszakadás volt, az Aurol nevű nagybányai román-ausztrál vállalat 94 hektáros zagytavának már kimosott, vizes meddőjének a kiömlése. Csak éppen azt nem vette figyelembe senki, hogy ebben a tározóban jóformán nincsen cián, mert az aranybányászásnak ez a technológiája ezt lehetetlenné teszi. Hatalmas, több ezer tonnás tartályokban történik az arany kimosása, miután a cián és a szén egyik vegyülete megkötötte a meddő aranyát, azaz levegő és oxigén befújásával történik, de a cián a rendszerben marad, és a tóba kikerülő zagyban csak elenyésző lehet a cián.

Ezenkívül figyelembe veendő az a tény is, hogy Európa egyik legnagyobb kénsavgyára működik Nagybányán, amely állandóan ammóniákot gőzölög, márpedig ha a 94 hektáros tározóban sok a cián, akkor az cián-hidrogénné válik, és mindent elpusztít egy pillanat alatt. A méreg tehát csak a tartályok egyikéből kerülhetett töményen valahova tudatos cselekvés során, és csak így juthatott el folyóinkba. Ezt a körülményt a vizsgálat figyelmen kívül hagyta. Az Aurol most termelhet. Az összes, a folyóink forrásvidékén épült hasonlóképpen mérges anyagokkal dolgozó korszerűtlen üzem termelheti és kibocsáthatja a mérgeit, erre ösztönzi a ciánügy feltáratlansága és megbüntetetlensége.

A nemzetközi közösség nyilvánvalóan mérlegelt. Románia önerőből nem tud változtatni. A padlón lévő román gazdaságnak súlyos csapás volna e méreggyárak korszerűsítése vagy bezárása. Politikai döntés született; felejtsük el, a magyarok majd csak elkínlódnak valahogy, a románok meg magukat is mérgezik, ha mérgezik. Ez igaz, ez mindig így volt a történelem során. Brüsszel tehát nem vállalt egy nemzetközi botrányt, amelyben el kellett volna ítélni egy tagjelölti minőségbe helyezett államot, amelyik ráadásul választás előtt áll. Ugyanígy halasztották el a megállapodásban rögzített konzulátus megnyitását, és a ciánügy le lett zárva gátszakadással meg szép szavakkal.

Ha a magyar kormány a rosszul értelmezett és egyébként eleve is rossz ciános status quo politika kedvéért lemond a mérgezés teljes körű kivizsgálásáról, akkor a magyar életet újabb méreghullám érheti el. Emberhalál is következhet. Mi lesz, ha nemcsak ciántól elpusztult halak nyitott halszeme fog vádlóan felmeredni, hanem elkékült hullákat is elénk görget a sors Tiszaeszlárnál és másutt?! Ha egy bűntett büntetlen marad, a következő kiváltójává válik. A költővel szólva: "Aki egyet rúgott a magyarba" - nem fejezem be, talán megértik.

Köszönöm. (Taps a MIÉP soraiból.)

Forrás: parlament.hu