DR. DÁN JÁNOS (FKGP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Néhány módosító javaslatot adtam be a biztosítóintézetekről és a biztosítási tevékenységről szóló 1995. évi XCVI. törvény módosításához. A bizottsági megvitatások során ezek egy része egyetlenegy bizottságnak sem nyerte el igazán a tetszését, ugyanakkor két esetben előfordult az, hogy a gazdasági bizottság támogatta. Miután egységes vitakeret van, így mindegyikre kitérek néhány gondolattal. Az indoklást, amelyet a beadott módosító javaslatoknál leírtam, itt is ismertetném.

A 8. számú módosító javaslatomnál véleményem szerint a kisebb egyesületeknek negatív megkülönböztetést jelent ez a törvénytervezet.

A 28. számú módosító javaslatnál, amelynek lényege az, hogy abban az esetben, ha a biztosító csak balesetből bekövetkező haláli kockázatot vállal, akkor vezető orvos alkalmazása nem szükséges. Ennek az indoklása az, hogy baleset következében beállott halál esetében a vezető orvos alkalmazása nem kötelező, mert úgyis rendőrség vizsgálja, és a hatóság állítja ki a halotti anyakönyvi kivonatot, és ez nem föltételezi azt a helyzetet, amikor egyéb életbiztosítási eseményeknél vagy szerződések megkötésénél valóban egy orvos szakértelme szükséges ahhoz, hogy az esetleges hibafaktorokat fölmérjék, és a biztosítótársaságok egy korrekt kockázati tényezővel számoljanak. Tehát a baleseti halál esetében véleményem szerint ez kizárandó.

A 35. számú módosító javaslatban, amely a gazdasági bizottság támogatását elnyerte, az évi 500 millió forintos éves díjbevételt elérő intézeteknél javaslom a belső ellenőrt. Az eredeti tervezetben szereplő évi 150 millió díjbevételnél véleményem szerint szükségtelen a belső ellenőr alkalmazása, a feladatok megoldása még a törvényben előírt vezetők munkaidejét sem tölti ki.

A viszontbiztosítások a 51. számú módosító javaslatánál: ennek lényege, hogy ne 80 százalékig, hanem 100 százalékig engedélyezzék a viszontbiztosítás arányát. A viszontbiztosító, amennyiben megfelelő tőkeerővel rendelkezik, akkor teljesíteni tudja kötelezettségeit; a spanyolországi, franciaországi, németországi, hollandiai, olaszországi biztosítóknál például a biztosítási piac bevételének jelentős százaléka az egyesületeknél realizálódik.

A 61. számú módosító javaslatomat szintén támogatta a gazdasági bizottság. Ennek a lényege az, hogy a biztosítási tétel a kisebb díjbevétel esetén arányaiban kevesebb. Miután az eredeti javaslat 100 millió forintnál húzza meg a határt, és felette egységes összeget rendel el, a piacvezető cégek magas díjbevételeihez képest elenyésző lehet azoknál a cégeknél, amelyek a 150 millió forint díjbevételt alkalmazzák. Tehát azoknál a társaságoknál, amelyek csak 150 millió körüli bevételt érnek el, a biztosítási díj aránytalanul magasnak tűnik.

Az utolsó módosító javaslatom a 73. számú: itt a törvény hatálybalépésének időpontjára történik utalás. Ez azt jelenti, hogy miután a törvénymódosítás is az európai uniós csatlakozás miatt válik szükségessé, ezért a hatálybalépését is az én módosító indítványom az európai uniós előcsatlakozáshoz kívánja igazítani.

Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Ennyiben próbáltam összefoglalni és még egyszer felhívni a figyelmet arra, hogy amennyiben az előterjesztő átgondolja, legyen lehetősége ezeket a módosító javaslatokat támogatni. Egyébként rendkívül érdekes, és teljesen véletlen, hogy az esetek zömében Lentner képviselőtársam ugyanezeket a gondolatokat vetette papírra, és párhuzamosan megjelennek módosító indítványainkban.

Köszönöm a figyelmet.

(0.30)

Forrás: parlament.hu