DR. FENYVESSY ZOLTÁN (MIÉP): Köszönöm a szót, elnök asszony. Államtitkár Úr! Tisztelt Ház! A volt szakszervezeti központ, a SZOT 365 üdülőingatlanából a rossz állagú, üdülésre alkalmatlan épületek egy részét eladásra, az értékesebbeket azonban továbbra is üdültetésre jelölték ki. A Hunguest Hotels Rt. ma 16 volt szakszervezeti üdülőt háromcsillagos szállodaként hasznosít. Már a számok közötti több százas szám is feltűnő lehetne, de sem ez, sem egyéb körülmények eddig nem szúrtak szemet egyik kormányzatnak sem, amelyek pedig létrehozták, s azóta is felügyelik, ha felügyelik, a Magyar Nemzeti Üdülési Alapítványt. Végre az alapítvány kuratóriumának jelenlegi elnöke felkért egy céget az alapítvány s az üdülők kezelésére közel kilencmilliárd forint értékű ingatlanvagyonnal létrehozott Hunguest Hotels vállalatcsoport átvilágítására. Íme, néhány érdekesség az átvilágítás eredményéből:
Az alapítvány alapító okirata nem tartalmazza az ingatlanvagyon értékét, így az alapítvány tulajdonába adott vagyon értéke nem állapítható meg egzakt módon. A Hunguest vagyonkezelő szervezet és az alapítvány megállapodása nem rendelkezik a vagyon működéséről, annak hozamáról, az alapítványt megillető bevételekről. A vagyonkezelő 1993 és 1998 között 15 olyan társaságot alapított, vásárolt, illetve értékesített, amely befektetések nem kapcsolódnak közvetlenül a szociális üdültetés programjának megvalósításához.
Az ingatlanok értékesítéséből származó bevétel egy része átalakult befektetésekké. A Hunguest Vagyonkezelő Rt. 1992. október elsejétől tavaly december 31-ig tevékenységével több mint hárommilliárd forint vagyonvesztést ért el.
Kérdezem a tisztelt államtitkár urat, hogy van-e szándék a kormányban a jelentős vagyonnal történt szabálytalanságok következményeinek levonására. Várom megtisztelő válaszát.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés