DR. SZABADI BÉLA földművelésügyi és vidékfejlesztési minisztériumi államtitkár: Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Asszony! Mindenekelőtt elismerésemet szeretném kifejezni, hogy az SZDSZ-frakcióban ilyen naprakészen figyelik a sajtót. Sajtóismertetéssel rendszeresen találkozhatunk itt a parlamentben is.
A képviselő asszony kisgazda botrányokról beszélt. Lehet, hogy egy botrányos esemény történt, a Szabolcs-Szatmár megyei időközi választáson, ahol a kisgazda-Fidesz-jelölt fölényes győzelmet aratott. (Zaj az SZDSZ és az MSZP soraiban.) Más botrányról nem tudok. De az önök szempontjából ez is botrány.
Ön politikai botrányokról beszél, holott legfeljebb sajtóbotrányokról beszélhetnénk, pontosabban botrányos sajtófeltételezésekről, hiszen ön állandóan olyat ír, hogy "a sajtó híradásai alapján" szinte minden botrányos esemény szerint, "a sajtó szerint botrányok történtek", "a sajtóban felröppentek hírek", "egyes információk szerint" ezekből a forrásokból ezt meg azt akarják konszolidálni, és így tovább, és így tovább. Ezek után megállapítja, hogy ki a botrányhős. Azt hiszem, hogy a parlament tekintélyének a megóvása érdekében ennél színvonalasabb információkra kellene választ kérni.
Mivel ön konkrét kérdéseket is feltett, ezekre a kérdésekre konkrét választ fog most kapni.
Első kérdésére a válasz - jól figyeljenek, mert már a múltkori hintó- és egyéb ügyben ez felvetődött -: az FVM semmilyen jogcímen nem utalt át pénzt vagy nyújtott támogatást az Észak-magyarországi Gazdaságfejlesztő Kht.-nak.
Második kérdésére a válasz: a szarvasmarha-ágazat fejlesztésére nyújtott 5,17 milliárd forint kezességvállalási keretből eddig csak a Mizo Rt.-hez beszállító tejtermelő gazdák és gazdaságok részesültek, más érdekeltségi körbe tartozó cégek nem. Gondolom, ön nem ellenzi, hogy ezek a cégek és gazdák részesültek ebből a hitelkeretből. A kezességvállalási keret teljes felhasználására az FVM pályázatot írt, illetve ír ki.
(16.10)
A harmadik kérdésére a válasz: a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztériumnak nincs semmilyen jogosítványa arra, hogy magáncégek üzleti vagy pénzügyi tevékenységébe betekintsen, beavatkozzon, illetve megítélje azokat. A minisztérium nem rendelkezik semmilyen információval az Északtej Rt. és a Northmilk Kft. közötti kölcsön ügyében. Az FMV tudomása szerint az Északtej Rt. teljesíti a mezőgazdasági kistermelőkkel fennálló szerződéses kötelezettségét, tehát nem értelmezhető az interpellációnak az az állítása, miszerint Dobos úr az Északtej Rt. mezőgazdasági kistermelőivel, tejipari beszállítóival fizettette meg saját cége tulajdonszerzéseit.
Szeretném önt emlékeztetni arra, hogy mindezen, sajtóban megjelent téves és tendenciózus tájékoztatások helyreigazítása tárgyában számos per indult, ezeknek a pereknek egy része már lezárult, mégpedig úgy zárult le, hogy a sajtót helyreigazításra kötelezte. Úgy gondolom, hogy az Országgyűlésnek nem az a feladata, hogy tendenciózus sajtószemlét adjon, s ilyen módon próbálja meg a kormányt előnytelen helyzetben feltüntetni.
Egyébként egy országgyűlési képviselőnek tudnia kell azt, hogy nem lehet kormányközeli személynek minősíteni a Független Kisgazdapárt Borsod megyei elnökét. Az, hogy Kékesi Dezső hogy került be az ön monológjába, azt meg végképp nem értem. Kérem, szíveskedjék válaszomat áttanulmányozni és utána elfogadni. (Taps a kormánypártok padsoraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés