ERKEL TIBOR (MIÉP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Miniszter Úr! Képviselőtársaim! Harminchat törvényjavaslat megszavazása előtt állunk. Ez a harminchat darab törvényjavaslat olyan nemzetközi egyezményeket hirdet ki Magyarországon, amelyeket már több évtizeddel ezelőtt elfogadtak nemzetközi munkaügyi konferenciákon, és ezeket Magyarország is aláírta.

Ezek a nemzetközi egyezmények nem a mai kor vívmányai, bár kétségtelenül annak tekinthetjük ma is őket, hiszen hármat 1921-ben, egyet 1930-ban, hetet a negyvenes, hatot az ötvenes években, tizenkettőt a hatvanas-hetvenes években s a többi kötöttek meg. A Rákosi- és a Kádár-korszak diplomatái szép nyugodtan aláírták ezeket az egyezményeket, a Magyar Népköztársaság megerősítő okiratait ünnepélyesen letétbe helyezték a Nemzetközi Munkaügyi Hivatal főigazgatójánál, mialatt a hazai gyakorlat nemhogy nem vette figyelembe ezeket az aláírt egyezményeket, hanem kifejezetten büntette a bevezetésük iránti igényeket.

Köztudott, hogy a magyar jogrendszerben az aláírt nemzetközi szerződéseket az Országgyűlésnek meg kell erősíteni és törvényben kell kihirdetni. A korábbi tömeges jogsértéseknek tehát volt egy formális indoka, az, hogy ezeket a nemzetközi egyezményeket törvény formájában a Magyar Közlönyben nem hirdették ki, így azok nem voltak hatályosak. Ezt a mulasztást most pótolja az Országgyűlés, méghozzá visszamenőlegesen. Úgy teszünk, mintha 1958. június 6-ától létezett volna a munkavállalók szervezkedési joga Magyarországon, holott éppen ezekben az években azokat a munkástanács-vezetőket akasztották fel, vagy ítélték nagyon súlyos fegyházbüntetésre nagy számban, akik érvényt akartak szerezni ennek a joguknak.

Egy másik példa: úgy teszünk a T/2679. számú törvényjavaslat 1962. június 20-ig visszamenőleges hatályba léptetésével, mintha nem lett volna semmilyen politikai megkülönböztetés a munkahelyeken. Holott minden akkor dolgozó tapasztalhatta, hogy még a középvezetői szint elérésének is alapfeltétele volt a szocialista munkáspárti tagság. A pártállam még tizenkét évvel ezelőtt is részletes káderstatisztikai lapokon tartotta nyilván nemcsak a vezetőknek, hanem még azok házastársainak is a párttagságát és annak keltét.

Az idő rövidsége miatt nem sorolhatom tovább azokat a példákat, amelyek révén most rehabilitáljuk a Kádár-korszakot. Hiszen mit lát majd az utókor jogkutatója? Azt látja, hogy ezek az alapvető emberi jogi törvények hatályosak voltak ebben a sötét korszakban, holott csak utólag váltak azzá.

Részt vehetünk-e ebben a szerecsenmosdatásban? Bevezethetünk-e évtizedekre visszamenőleges hatállyal törvényeket? Miért nem az Antall- vagy a Horn-kormány alatt történt meg e nemzetközi egyezmények hatályos voltának utólagos elismerése? Talán egy paktum miatt nem kerülhetett erre sor? Hiszen ha az Országgyűlés akkor visszamenőlegesen hatályosnak hirdette volna ki ezeket a törvényeket, akkor felelősségre lehetett volna vonni e törvények megsértőit. Akkor pedig az egyesülési jog, a szervezkedési jog érvényesülésének a durva elnyomóit, a politikai nézetek miatti hátrányos megkülönböztetés alkalmazóit el kellett volna ítélni. Az emberi jogok elnyomásának fő felelősei eltűntek volna a politikai porondról és néhány jogerős bírói ítélet nyomán a lakosság is tisztább képet kapott volna a szocialista utódpárt vezetőiről.

Nos, ezt nem kockáztathatták, tehát halogatták ezeknek a nemzetközi egyezményeknek a hazai kihirdetését. Mára már elévültek ezek a gyalázatos bűnök, elkövetőik pedig szemérmetlenül oktatják - mert oktathatják - áldozataikat az emberi jogok mibenlétéről. Nem történt semmi! Sötét Kádár-kor sem volt - mondhatják -, hiszen még a mai Országgyűlés is visszamenőleges hatályban levőnek tekinti Magyarországon ezeket az egyezményeket.

Szavazhatunk-e igennel? Lehetünk-e tettestársak ebben a történelemhamisításban? De most nemet se mondhatunk, mert akkor úgy tüntetnénk fel viselkedésünket, mintha elleneznénk ezeknek az egyezményeknek a tartalmát, noha azokkal fenntartások nélkül azonosulunk. A MIÉP-frakció a 36 törvényjavaslat múltját elválaszthatatlan egységben látja azok jelenével, és jövőjüket bizonytalannak ítéli a teljes múltfeltárás egyidejű vállalása és erkölcsi megítélése nélkül. Tartózkodó szavazatunkkal ennek az állásfoglalásunknak kívánunk nyomatékot adni.

Köszönöm szíves türelmüket és figyelmüket. (Taps a MIÉP soraiban.)

Forrás: parlament.hu