ELNÖK: Köszönöm, képviselő úr. A taps magáért beszél, képviselő úr. Kérdezném, hogy amit Bazsa György képviselő úrral közösen adtak be, azokat egyeztették-e. (Dr. Jánosi György: Igen.) Jól van.
Az 1. és a 101. pontot teszem föl szavazásra, ahol Jánosi György és mások a törvényjavaslat címének módosításával és a 22. § elhagyásával azt kezdeményezik, hogy ez a törvény ne módosítsa a közoktatási törvényt. A bizottságok nem támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 134 igen, 185 nem szavazattal, 2 tartózkodással nem fogadta el.
Az ajánlás 8., továbbá a kiegészítő ajánlás 1. és 2. pontjaiban különböző megoldások találhatók a törvényjavaslat 4. §-ában a felsőoktatási törvény 17. § (1) bekezdése helyébe lépő rendelkezésre. Mind a három javaslat a felsőoktatás intézményeiben az egyetemi tanár kinevezésének eljárását kívánja megváltoztatni.
Először Csizmár Gábor javaslatát teszem fel szavazásra a kiegészítő ajánlás 1. pontja szerint. A bizottságok nem támogatják. Kérem, szavazzanak!
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 48 igen, 262 nem szavazattal, 6 tartózkodással nem fogadta el.
(19.40)
Most Jánosi György és Bazsa György javaslatát teszem fel szavazásra a kiegészítő ajánlás 2. pontja szerint. A bizottságok nem támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Megkérem Jánosi képviselő urat, hogy ellenőrizzen bennünket, mert mi rossz tanulók vagyunk. (Derültség.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 134 igen, 186 nem, 4 tartózkodás mellett nem fogadta el.
Most Jánosi György és Bazsa György javaslatát teszem fel szavazásra az ajánlás 8. pontja szerint. A bizottságok nem támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 131 igen, 191 nem, 3 tartózkodás mellett nem fogadta el.
A 10. és 15. pontokban Bazsa György a törvényjavaslat 4. §-ában a törvény 17. § (4) bekezdése módosítását, valamint a törvényjavaslat 5. §-ában a törvény 18. § (2) bekezdése kiegészítését kezdeményezi. Lényege: egyetemi tanár és a habilitált főiskolai tanár professzori cím használatára jogosult. Az oktatási bizottság támogatja, a többi bizottság nem támogatja. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 163 igen, 158 nem, 3 tartózkodás mellett elfogadta.
A 11. pontban Zuschlag János és mások a törvényjavaslat 4. §-ában a törvény 17. § (4) bekezdése módosítását kezdeményezik. Az alaprendelkezés az egyetemi tanárok kinevezését szabályozza. A bizottságok nem támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 134 igen, 187 nem, 2 tartózkodás mellett nem fogadta el.
A 16. pontban Zuschlag János a törvényjavaslat 7. § (1) bekezdésében a törvény 59. § (1) bekezdését kívánja módosítani. Ebben a felsőoktatási minőségpolitikai követelményrendszer megfelelő ellenőrzésére létrehozott bizottság működésére és összetételére terjeszt elő javaslatot. Ez a javaslat magában foglalja az ajánlás 17. pontját. A bizottságok nem támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 103 igen, 216 nem, 4 tartózkodás mellett nem fogadta el.
Az ajánlás 18-22. pontjaiban, továbbá a kiegészítő ajánlás 3. pontjában különböző megoldások találhatók a törvényjavaslat 7. § (2) bekezdésében a törvény 59. § (5) bekezdése módosítására. Az alaprendelkezés a társadalmi tanács létrehozását és működését szabályozza. A 18. és 19. pontok helyesírási különbséget tartalmaznak, míg a 20., 22. pontok alternatívák. A 21. pontban és a kiegészítő ajánlás 3. pontjában lévő indítvány a többi mellett is elfogadható.
Először Pósán László javaslatát teszem fel szavazásra a kiegészítő ajánlás 3. pontja szerint, mely alternatívája a 18. és 19. pontoknak. A javaslatot az előterjesztő és a bizottságok egyaránt támogatják, de az SZDSZ képviselőcsoportja külön szavazást kért. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 201 igen, 123 nem, 3 tartózkodás mellett elfogadta.
Most Vincze László, valamint Jánosi György és mások javaslatát teszem fel szavazásra a 18. pont szerint. Az oktatási bizottság támogatja, a többi bizottság nem támogatja. Kérem, szavazzanak! (A forgatókönyv szerint felesleges szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 172 igen, 146 nem, 3 tartózkodás mellett elfogadta.
Most Horn Gábor javaslatát teszem fel szavazásra a 19. pont szerint. A bizottságok nem támogatják. Kérem, szavazzanak! (A forgatókönyv szerint felesleges szavazás. - Az eredményjelző táblán 37 igen, 177 nem, 6 tartózkodó szavazat jelenik meg. - Vancsik Zoltán: Ügyrend!)
Ügyrendi kérdésben megadom a szót Vancsik Zoltán képviselő úrnak. Kérem, ne szavazzanak! Érvénytelen a szavazás. Megadtam a szót Vancsik Zoltán képviselő úrnak ügyrendi kérdésben. Tessék, Vancsik Zoltán képviselő úr!
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés