LÁNYI ZSOLT (FKGP): Köszönöm, elnök úr. Én nem lepődtem meg Bauer képviselőtársam hozzászólásán, hiszen adottságainál fogva nem a XXI. századot mondta el, hanem 1920-at Linder Béla-szerű megközelítésben, az igazi liberális felfogást, ahol semmi veszély nincs, mert Linder Béla nemcsak azt mondta, hogy nem akar katonát látni, hanem aztán folytatta, hogy mert nem olyan világot élünk, mint akkor, hogy fegyverekkel, fegyveres erővel területeket lehessen elvenni, és aztán két nap múlva itt voltak a románok és a csehek Budapesten.

Nem szeretném, ha kevernénk a dolgokat, mert az SZDSZ-szel az MSZP koalícióban volt az előző kormányzatban. Ez nem azt jelenti, hogy az MSZP felfogása hasonlít ahhoz a borzasztó baloldali liberális felfogáshoz, amit Bauer képviselőtársam itt képvisel. Igenis, én konzervatív, nemzetben gondolkodó ember vagyok, és bizony szükségesnek tartom, hogy a magyar hadsereg a saját országát bizonyos mértékben meg tudja védeni a nagyságának megfelelően. Bizony nagyon fontosnak tartom, hogy a hazafias nevelésben részesüljenek - ha már az ötven év alatt nem sikerült, mert egy internacionalista mocsárban élt a fiatalság -, legalább a hadseregnél valami kis nemzettudatra már szert tegyenek, mert anélkül nincs hadsereg, nincs semmi.

Meg kell jegyeznem, hogy minden liberálisnak tudomásul kell vennie, hogy a hadsereg egy konzervatív szakma, ott parancs és végrehajtás van, és nem egészen biztos, hogy az a katonaság, amely a liberális eszmeiség mellett épül fel, hadra fogható és használható. Bizony minden olyan országban, ahol liberális kormányzat van, ott is van hadsereg igen konzervatív alapokon épül fel, és bizony az alá-fölérendeltségi viszony, a parancs és a végrehajtás mindenütt érvényesül. Aki erről letesz, az nem tudja, mi a reguláris hadsereg, fogalma sincs a hadseregről. Akkor sok mindenről lehet beszélni, de hadseregről nem.

Köszönöm szépen.

Forrás: parlament.hu