POKORNI ZOLTÁN oktatási miniszter: Tisztelt Ház! Képviselő Úr! Tisztelt Elnök Úr! Kétségtelenül számos diák, közel másfél millió diák, 11 800 oktatási intézmény dolgozója készül a tanév végére, és azt gondolom, hogy itt a parlamentben az ő munkájuk megbecsülése érdekében más felszólalásra lett volna szükség, mint amit a képviselő úrtól hallottunk. (Közbeszólás a Fidesz soraiban: Úgy van!) A kollégáim, a pedagógusok, egyetemi oktatók, nevelők eldöntik majd, hogy kinek a kétségbeesett önigazolási szándéka jelenik meg ebben a parlamenti napirend előtti vitában.
Képviselő úr! Ön arról beszélt, hogy a forráselvonás okozta ebben az évben az iskolák, óvodák bezárását. Nos, képviselő úr, ön pontosan tudja, hogy ebben az évben, szemben az elmúlt hat vagy hét év gyakorlatával, 60 milliárd forinttal nőtt az oktatásra szánt normatív támogatás, igen kedvező helyzetbe hozva így 2300 önkormányzat által fenntartott óvodát és iskolát, valóban csökkentve a főváros és néhány nagyváros személyi jövedelemadó-bevételét. Viszont meggyőződésünk, hogy nemcsak a módos városoknak, gazdag kerületeknek van szüksége jó iskolára, hanem valamennyi gyereknek, valamennyi településnek. Erről a tényről elfeledkezett, és így aztán a logikája sem állja meg a helyét. Ön a bérekről beszélt, és előtte még a tanév rendjéről.
Az oktatási tárca négy hónapnyi egyeztetés után meglépte azt, amit tíz éve mindenki tud, és mindenki tervez, de eddig nem volt bátorsága megtenni senkinek, önnek sem, amikor politikai államtitkár volt a jogelőd minisztérium élén. Mindenki tudja, hogy szeptember 1-je és december 20-a között négy hónapot folyamatosan tanulnak a gyerekeink, megállás, hosszabb szünet, lélegzetvételnyi idő nélkül. Ez helytelen, éppen ezért javasoltuk, hogy november 1-je és 5-e között legyen őszi szünet, ötnapos őszi szünet. Talán ennek köszönhető az, hogy - szemben az ön állításával - a szülői szervezetek nem tiltakoztak, hanem aláírásukkal járultak hozzá a tanév rendjéről szóló rendelet kibocsátásához. Lehet, hogy az MSZP vagy ön, tisztelt frakcióvezető-helyettes úr, örült volna egy szaftos tiltakozó hullámnak, de ez nem következett be; ezért cserébe elfogadták azt, hogy augusztus 28-án, hétfőn kezdődjön a tanév. Ez így helyes, ha a gyerekek érdekét nézzük, és nem botrányt keltőnek szánt napirend előtti felszólalásokkal borzoljuk a kedélyeket.
A béremelésekről szólva röviden: 1994 és 1998 között, amíg ön is irányította ezt a tárcát, a közoktatásban 15,7 százalékkal csökkent reálértékben a pedagógusok jövedelme, a felsőoktatásban 13,5 százalékkal csökkent. Az eltelt két esztendőben a felsőoktatásban ezt ellensúlyozni tudtuk 22 százalékos reálérték-növekedéssel, a közoktatásban 8,9 százalékkal félig becsuktuk azt az ollót, amelyet önök kinyitottak az elmúlt négy esztendőben. A további lépésre akkor van mód, ha a rendszer hatékonyságát is növeljük. Így dolgoztuk ki azt a javaslatot, az érdekképviseletekkel tavaly novemberben elkezdve az egyeztetést, hogy januárban egy 7,5 százalékos béremelés következzen, szeptemberben egy 20 százalékos, erre épülő béremelés. Kamatos kamatot önök is tudnak számolni, így 28-29 százalékkal nő 2000 decembere és 2001 decembere között a kereset. Ennek az egyik feltétele az, hogy szeptemberben 10 százalékkal növeljük differenciáltan a kötelező órákat, ez ötmillió órát jelent; ma ötmillió túlóra van a rendszerben, és szeptember 1-jétől 4,1 millió óra új feladatot szabunk. Ezt finanszírozzuk is a normatívák növekedésével, azaz nincs (Az elnök jelzi az idő leteltét.) elbocsátási kényszer, és meggyőződésem, hacsak önök ki nem provokálják ezt az általuk, önök által irányított önkormányzatokból, nem is lesz tömeges létszámcsökkentés a közoktatásban. Szeretném (Az elnök jelzi az idő leteltét.), ha ez ügyben egy nyelvet beszélnénk, és nem a minél rosszabb, annál jobb elvét valósítaná meg, tisztelt képviselő úr.
Köszönöm a figyelmüket. (Taps a Fidesz és az FKGP soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés