POZSGAI BALÁZS (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Képviselőtársaim! Azt mondják, hogy ami Amerikában megtörténik, pár év múlva érezteti hatását Nyugat-Európában, pár évtized múlva Magyarországon is. Ez igaz is, hiszen érzékelhettük az elmúlt években a technikai csodák megjelenését, az informatika térhódítását, a rablótőke expanzióját, a globalizáció áldását.
A magyar mezőgazdaság azonban részben dacol az említettekkel, hozzánk a világban érvényesülő folyamatok nagy része nem Nyugatról gyűrűzik be, hanem Kelet felől. Borsod bizonyos tájain 20-30 kilométereken át nincs egyetlen négyzetméter művelt terület. Mindinkább a természet veszi vissza hatalmát a bokrokkal, a bozóttal, a gyomokkal.
E tendencia eredményeként megyékben - Győr-Moson-Sopron megyében - is mind több terület marad műveletlen, mind apróbbakká válnak a gazdasági egységek, ahol nem érvényesülhet a korszerű technika és a tudomány hatékony hasznosítása, de nagyon jól érvényesül a politikai indíttatású folyamatos rombolás.
Torgyán miniszter úr történelmi elhivatottságát Szent István királyunkéhoz hasonlítja, hiszen szent királyunk feladata a pogányság elleni küzdelem volt, míg az ő feladata a bolsevizmus maradékának széttaposása, legalábbis a mezőgazdaságban, vidékfejlesztésben. Törekvése egyre sikeresebb, legalábbis, ha a korszerű mezőgazdaság maga a megátalkodott bolsevizmus.
Mi az elért eredmény? Győr-Moson-Sopron megye szövetkezetei az elmúlt évben történelmi csúcsra jutottak. Először volt gazdálkodásuk veszteséges összességében is. Az előző évhez mért eredményromlás meghaladja a másfél milliárd forintot. A szövetkezetek kétharmada veszteséggel zárt, bár a veszteség mértéke durván egyezik a Mizo miatti céltartalékolással, de az előző évben még közel 800 millió forint volt az elért eredmény.
De hát mitől is lenne eredményes a gazdálkodás? Kijelenthető, hogy ma nincsen a mezőgazdaságnak olyan ágazata, ahol jövedelmező gazdálkodás folytatható, sem a növénytermesztésben, sem az állattenyésztésben. Kivételt jelentett volna a tejtermelés, annak a jövedelmét viszont lenyelte a Mizo. Most a 700 millió forintos veszteség mellett lehet vádolni a szövetkezeteket vagyonfeléléssel, hogy ismét nem fizettek osztalékot, sőt azzal is, hogy a külső üzletrésztulajdont kívánják felhasználni a veszteség fedezetéül. Szinte elsikkad, hogy a szövetkezetekben kifizetett havi bér átlagosan csupán bruttó 52 ezer forint, hogy majdnem 600 millió forint földjáradékot fizettek a földhasználat után, hogy az infláció terheit viselték, hogy a veszteséges gazdálkodás ellenére is megrögzött adófizetők.
Név nélkül említeném az egyik szövetkezet 1999. évi adatait. Az éves veszteség: 23 millió 695 ezer forint, bérelt szántóterület: 1800 hektár, foglalkoztatott létszám: 97 fő, a befizetett adók és járulékok: 91 millió forint nettó és járulékbefizetés: 60 millió forint. A nettó befizetés egy hektárra: 33 ezer forint, egy fő foglalkoztatottra: 620 ezer forint. A bruttó befizetés egy hektárra: 49 ezer forint, egy fő foglalkoztatottra: 940 ezer forint. Ha másban nem, az adózásban biztosan versenyképesek a családi gazdaságokhoz mérten.
A Mizo felszámolásának a folyamatáról annyit, hogy ez is az ő milliárdjaikba fog kerülni, hiszen ők fogják kifizetni azt is, amit a Mizo felszámolója önmaga fenntartására fordít. És még egy: folyamatban van a szövetkezeti törvénynek a módosítása, és nem kell különösebb éleslátás ahhoz, hogy az üzletrészbomba hatástalanítása a szövetkezetek legnagyobb hányadának végét jelentené.
Reméljük, hogy ehhez a kormánykoalíció nem minden tagjának fűződik érdeke, hiszen a várható következményekkel még így is számol. Jelezték épp az elmúlt héten a szövetkezetek, a parasztemberek, hogy gondjuk és problémáik vannak; egységesek, kint vannak az utakon, de az a kérdés, hogy meddig marad meg a borúlátó gazdák békés tüntetése, amellyel a vidék válságos állapotára kívánták felhívni a lakosság, az agrárminisztérium és a kormány figyelmét. Ehhez csatlakoztam én is ezzel a hozzászólásommal.
Köszönöm szépen.
(0.40)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés