DR. WIENER GYÖRGY (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Horváth János képviselőtársam félreértette, amit állítottam. Én pontosan azt mondtam, hogy nem lehet átvenni a német önkormányzati rendszerből a pótlás intézményét, és arra is utaltam az előző kétperces felszólalásomban, hogy nem lehet átvenni a német alkotmányos rendszerből a konkuráló jogalkotás, illetőleg törvényhozás intézményét sem.

Horváth János képviselőtársammal abban messzemenően egyetértek, hogy a szervezett bűnözés elleni fellépés halaszthatatlan. Azonban ezt ki kell egészítenem azzal, hogy kizárólag a hatályos alkotmányos és sarkalatos törvények keretei között lehetséges ez a fellépés, és amennyiben egy önkormányzati döntés pótlására - miként előbb már kifejtettem - nem ad lehetőséget a hatályos önkormányzati törvény, akkor csak abban az esetben nyílik lehetőség arra, hogy egy önkormányzati mulasztást egy központi közigazgatási szerv, adott esetben a Belügyminisztérium rendelettel pótoljon, ha az önkormányzati törvénybe beillesztjük ezt az intézményt, s ezzel ez az intézmény részévé válik az önkormányzatok tevékenysége feletti törvényességi ellenőrzésnek. Enélkül ugyanis valóban elérhetünk egy fontos célt, de azt alkotmány-, illetőleg törvényellenesen érjük el. Ennek következtében az adott államrendszer keretei között az ilyen lépés jogilag legalábbis semmis, és politikailag sem előnyös.

Köszönöm a figyelmet.

Forrás: parlament.hu