DR. WIENER GYÖRGY (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Egyetlenegy kérdéshez szólnék hozzá: miért szükséges elhagyni a szocialista képviselők által benyújtott módosító indítványnak megfelelően a törvényjavaslat 2. §-át? Azért, mert a 2. § két kétharmados törvényt is módosítani kíván, márpedig kétharmados törvény esetében az a helyzet, hogy feles törvénnyel kétharmados törvény egyetlenegy rendelkezését sem lehet megváltoztatni. E téren, szemben Pokol Béla képviselőtársammal, nincs ellentét az Alkotmánybíróság két állásfoglalása között.

(16.00)

Mind a 4/1993., mind az 1/1999. számú alkotmánybírósági határozat úgy foglal állást, hogy nincs lehetőség arra, hogy feles törvénnyel módosítsanak kétharmados törvényt. Noha a gondolatmenetben valóban van különbség a két alkotmánybírósági határozat között, ebből a szempontból közöttük eltérést mégsem lehet megkülönböztetni. Hivatkoznék is a 4/1993. (II. 12.) számú alkotmánybírósági határozat erre vonatkozó szakaszára: "Az alkotmány előírása szerint minősített többséggel megalkotott törvényt egyszerű többséggel hozott törvénnyel módosítani nem lehet."

Ugyanezt az elképzelést, ezt a rendelkezést ismétli meg az 1/1999. számú alkotmánybírósági határozat is. Nem látom tehát annak értelmét, hogy az Alkotmánybíróságot úgymond színvallásra késztessük, hogy foglaljon állást, két álláspontja közül melyiket fogadja el. Álláspontom az, hogy a kormány változtassa meg a javaslatot, vagy az alkotmányügyi bizottság nyújtson be egy megfelelő kapcsolódó módosító indítványt, vagy más technikával érjük el azt, hogy ez az alkotmányellenes rendelkezés kerüljön ki a törvényjavaslatból.

Köszönöm a figyelmet. (Taps az MSZP padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu