KOVÁCS KÁLMÁN, az SZDSZ képviselőcsoportja részéről: Elnök Úr! Miniszter Úr! Tisztelt Ház! Azzal szeretném kezdeni, hogy a magyar utakon valamilyen formában valamennyien utazunk hol utasként, hol sofőrként, hol gyalogosként, hol kerékpárosként. Igen, megállapíthatjuk, hogy a magyar utakon a közlekedésmorál nem túl jó, nem túl magas színvonalú. Azt is megállapíthatjuk, hogy a közlekedés biztonságával is vannak gondok. Tehát ezen a területen a javítanivaló sok, a javítási szándék dicsérendő.

Az a javaslat azonban, amelyet a kormány beterjesztett, tévedés, nem a célját érné el, talán éppen ellenkezőleg: növelné a korrupciót, semmiben sem javítaná Magyarországon a közlekedésmorált, hanem rontaná, a közlekedés biztonságára pedig vajmi kevés hatással lenne.

Vegyük a közlekedésbiztonság, a közlekedésmorál legfontosabb elemeit! Mindenekelőtt azzal szeretném kezdeni, hogy ez is kultúra, egy kultúra része, amit meg kell céloznunk, el kell érnünk ennek a javítását, el kell érnünk azt a környezetet, hogy nálunk is bevezethető legyen az a pontrendszer, amelyet több, a közlekedésmorálban, a közlekedéskultúrában jobb adottságokkal rendelkező országban már bevezettek az elmúlt időszakban.

1995-ben vizsgáltuk meg annak a kereteit, hogyan néz ki egy ilyen pontrendszer, és mikor, milyen feltételekkel lehetne ezt bevezetni. Nem véletlenül nem került bevezetésre 1995 óta, nem került előterjesztésre, pedig akkor kormánydöntés volt a kormánykoncepcióról, hogy így nézzen ki egy pontrendszer, nem a belső aránytalanságaival-arányaival, hanem hogy legyen pont, legyen utánképzés, valamelyest kényszerítőleg is lehessen a képzésbe irányítani azokat, akik nem felelnek meg a közlekedésmorálnak, legyen büntetés, legyen szankció. Szóval, ezt a nemzetközileg elfogadott struktúrát az előző kormány '95-ben áttekintette, és azt mondta, hogy igen, egyszer majd ilyen jellegű törvényt kell a magyar parlamentnek megtárgyalnia, ha ennek a feltételeit kialakítjuk. Ugyanis azt hiszem, egyikünk sem vitatkozik azzal, hogy jó lenne, ha Magyarországon olyan helyzet alakulna ki, mint például a világ egyik államában - nem kívánom megnevezni, de javaslom a képviselőtársaknak, nézzenek utána, hol van -, amelyben nem kell a lakásra biztonsági zár, nem kell biztonsági kertkapu, riasztó, semmi sem, és mégis kötnek a biztosítók lakásbiztosítást.

Akkor vezessük be nálunk ezt a biztosítási rendszert, nézzük meg, elindulna-e a biztosító, lenne-e valaki, aki megköti, javulna-e ezzel a lakásokban a lopásszám, elértük-e azt, amit akartunk. Szó sincs róla! Tehát nem lehet valamit csak úgy bevezetni, mert láttuk valahol a mintát, elmentünk a világba, láttuk, nagyon jó a pontrendszer, vezessük be, majd nálunk is javul a helyzet.

Mi a közlekedésmorálnak és a közlekedésbiztonságnak a két fontos összetevője? Először is kezdeném a közlekedésbiztonsággal. Elhangzottak a statisztikai adatok a halálozásról és a balesetekről. Szeretnék valamit elmondani: 1977-től kezdve fokozatosan és folyamatosan nőtt Magyarországon a közúti közlekedésben a halálos balesetek száma és a balesetek száma is, egészen 1990-ig. A legrosszabb esztendő 1990 volt, amikor éppen kétszer akkora volt a halálos balesetek száma, mint '77-ben. Mégis 1997-re, évről évre csökkenő mértékben, elérte az 1977-es halálozási adatot, miközben a gépjárművek állománya a hatszorosára nőtt.

A közlekedésbiztonságban vajon mi volt az egyik legfontosabb elem? Az a tudatos rendszerváltási lépés, hogy a közlekedési infrastruktúrát olyan módon kell fejleszteni, hogy az eleve segítse elő a biztonságos közlekedést. Melyek ezek az elemek? Az autópályák, amelyek kiviszik a városból a forgalmat, és elválasztják a városi közlekedést vagy a kis távolságú közlekedést az átmenő tranzitforgalomtól.

Mik ezek? Az elkerülő utak, amelyek a városból közvetlenül kiviszik a forgalmat, és az itt-ott sarkon beforduló, lámpákkal gátolt, keresztforgalommal nehezített forgalommal szemben a város mellett viszik el a forgalmat. A kerékpárutak... - mert ha azt akarjuk, hogy a 13 éves kislányt ne üsse el egy gépjármű, akkor az a legjobb, ha a kerékpárutat levisszük arról az úttestről, amelyen a motorizáció halad; kerékpárútra visszük ezt, és akkor nem üti el - ez a legbiztosabb módja.

Aztán: körforgalmat kell kialakítani, mert amikor fizikailag terelem a sofőrt, akkor kiderül, hogy sokkal nagyobb az affinitása ehhez a természetes szerveződéshez, természetes forgalmi rendhez, mint a lámpáshoz. Érdekes módon Magyarországon körforgalmi csomópontban a bevezetésük óta, pedig elég nagy számban terjedtek el, halálos kimenetelű baleset nem is történt. Pedig a körforgalmi csomópontokat oda szoktuk tenni, és egy ideje ott történik a fejlesztésük, ahol nagyon kritikusan alakultak a forgalmi helyzetek.

Tehát azt hiszem, az első és legfontosabb az úthálózat tudatos fejlesztése és az, hogy 1999-ben és 2000 eddigi négy hónapjában romlott a halálozási statisztika, romlott a balesetbiztonság. Bár nem szeretem ilyen közvetlenül összekapcsolni az eseményeket, de azt hiszem, ebben jelentős szerepe van annak, hogy a gépjárműállomány tovább növekedett, ugyanakkor az úthálózat-fejlesztés megtorpant, megállt: nincs autópálya-építés, nincs elkerülő út, gyakorlatilag alig épül kerékpárút és a többi. Tehát az egyik legfontosabb az infrastruktúra fejlesztése lenne, a tudatos és célszerű úthálózat-fejlesztés, amivel a közlekedés biztonságát lehet javítani.

A második: a műszaki állapot ellenőrzése. Ezen a területen is az automatizálás, az automatizáció és a korrupció kiszűrése a fontos, tehát ne lehessen pénzért zöldkártyához jutni. Elég kimenni az útra és megnézni, a rendőrség ma valóban kiszűri-e a forgalomból azokat, akik minden valószínűség szerint vásárolt zöldkártyával rendelkeznek, hiszen ezek az autók nem zöld, hanem koromfekete csíkot húznak végig az úton, amikor előttünk haladnak. Nem nagy intelligencia, pusztán akarat vagy rendőri morál elegendő ahhoz, hogy ezeket a járműveket kiszűrjük.

A következő: a közúti morál, és át is térnék erre. Betartható jogszabályok kellenek. A közúti morálban az egyik oldal csak a rendőri oldal, a másik oldal a jogszabályok, és ezt mindig szeretnénk hangsúlyozni: a betartható jogszabályok. Ha valaki a Népstadiontól a Kerepesi úton elmegy a Keleti pályaudvarig, akkor öt, azaz öt helyen látja, hogy 70-ről 50-re, 50-ről 70-re, 70-ről 50-re, 50-ről 70-re változik a sebességkorlátozás, aszerint, hogy jön egy benzinkút vagy egy behajtó. A negyedik 50-re csökkentés után nincs az a sofőr, aki ha nem lát rendőrautót, a fékre tegye a lábát, pedig a negyedik után olyan 50 kilométeres szakasz jön, amelyik beengedi a városi forgalomba, és ott már jó lenne, ha betartaná.

Tehát a felesleges táblákat el kell tünteti az útról, mert azt szokja meg a sofőr, hogy azoknak semmi értelme, száz méteren nem lassítok le, és nem kezdek újra gyorsítani. Ha a két héttel ezelőtt befejezett építési vagy útkarbantartási, vagy a két hónappal később is kint maradt táblák miatt nem fogom megváltoztatni a sebességet, úgy akkor se fogom megváltoztatni, amikor balesetet idézek elő, mert a tábla okkal van kint. Tehát a táblák, a szabályok tisztítása - Magyarországon túl van táblázva a közutak döntő része.

A következő: az egyenlő elbírálás és a rendőri fellépés. Tisztelettel megkérdezem a beterjesztő miniszter urat: most mi akadályozza meg a rendőrt abban, hogy ha 50 százalékkal meghaladom a sebességkorlátot, akkor elvegye a jogosítványt? Ez mennyivel lesz másként, ha ugyanilyen esetben három vagy négy pontot kapva kerülök abba a helyzetbe, hogy el fogják venni a jogosítványomat? Szerintem ugyanaz a szituáció fog lezajlani. A tisztességes rendőr most is elveszi a jogosítványt, a kevésbé tisztességes rendőr megegyezik a sofőrrel.

Miben változik a helyzet ettől a pontrendszertől? Semmiben! Legfeljebb annyiban, hogy nem egy, az 50 százalékot meghaladó gyorshajtás után kell a több pénzt kifizetni, ha olyan a rendőr, hanem csak a harmadik vagy a negyedik után, mert azzal érjük el a 18 pontot.

(15.30)

Tehát azt hiszem, hogy itt valami alapvetően el van rontva, amikor azt hisszük, hogy egy ilyen jogszabályt be lehet vezetni egy olyan környezetben, ahol ennek a feltételeit nem teremtettük meg. Mi mindenekelőtt azt gondoljuk, hogy a közlekedésben részt vevő rendőri morált, a rendőrök életminőségét igenis lehet és kell javítani, a közlekedés infrastrukturális és műszaki feltételeit pedig kell javítanunk. Ez a járható út, ezért a Fidesz által támogatott, a kormány által benyújtott javaslattal kapcsolatban az a kérésünk, hogy vonja vissza a kormányzat.

Köszönöm szépen. (Taps az MSZP és az SZDSZ soraiban.)

Forrás: parlament.hu