BAJOR TIBOR (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! El kell ismerni, hogy a Fidesz-kisgazda-kormány az autópálya-építés kapcsán nem követett el hibákat, ugyanis nem épített semmit. Tehát ő ebből a szempontból támadhatatlan.

A másik, amit hozzátennék: itt elhangzott az előbb a vitában, hogy itt van a kormány. Én örülnék, ha megmondanák önök hárman mint államtitkárok, hogy éppen melyikük képviseli a vidékfejlesztést, hiszen éppen a kisgazda vezérszónok mondta, hogy az autópálya: vidékfejlesztés. Úgy erre majd várnám a választ, hogy tudjunk önöknek intézni megfelelő kérdést.

A harmadik, ami ehhez hozzátartozik és szeretném elmondani: én azt hittem, hogy a MIÉP vezérszónoka által elmondottakra reagálni fog valaki, hiszen itt elhangzott, hogy a kormány ígéretei pitiáner dolgok, hiszen azt mondta, hogy ne foglalkozzunk azzal, hogy megígérték az autópályáknál a kapuk eltörlését vagy nem, ez pitiáner dolog. Én nem tudtam, hogy ez az.

Amire viszont szeretném még plusz fölhívni a figyelmet: ha ma elkezdik építeni az autópályát Füzesabonytól Polgárig, az azt jelenti, hogy ahhoz, hogy a választási ciklus végére elérkezzenek odáig, naponta több mint 100 méter autópályát kéne megépíteni, akár 40 fok van, akár mínusz 20 fok van. Ha Nyíregyházáig el akarunk érkezni, ez azt jelenti már, hogy körülbelül 200-250 méter, ha az országhatárhoz, akkor ez 300 méter körül van. Én nem ismerek olyan technológiát, amivel naponta 300 méter autópályát lehet építeni, úgyhogy tartok tőle, hogy ez az ígéret is majd elvész a jövő homályában.

Még egy dolgot hadd mondjak: az 5-ös korridor nemcsak a Zágráb-Budapest-Ungvár, hanem az a Bécs-Pozsony-Kassa-Ungvár vonalat is jelenti.

Tisztelt Kormány! Tisztelt Jelenlévők! Itt egy versenyfutás folyik. A versenyfutás arról szól, hogy ki éri el előbb Ungvárt, vagyis az ukrán határt. Ebben a versenyben jelen pillanatban mi kezdünk lemaradni végérvényesen. Miután letelt az időm, majd a következő két percben folytatom tovább.

Köszönöm. (Taps az MSZP soraiban.)

Forrás: parlament.hu