GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! A két percbe mind a két dolog belefér. Az egyik: én nem akarom a vitát folytatni, de tisztelettel kérem, tessék továbbolvasni a Házszabályt, mert van már érvényes állásfoglalása - csak én az előbb szándékosan nem mondtam el - az ügyrendi bizottságnak, mely szerint bármely képviselőnek van joga kérni a Ház előtt, hogy a Ház döntse el, hogy az adott kérdésben fönnáll-e az érintettség vagy sem. Erre van érvényes állásfoglalás, tehát lehetett volna... (Közbeszólás: Szavazzunk!)
A másik: ha már benne van, bizony, én csak annyit mondtam, kedves Nyitray képviselő úr, hogy ebben az anyagban (Felmutatja.), ami itt most úgy szerepel, hogy nem nyilvános, szerepel a tízéves program. Ezt vállalom, ezt mondtam. A másik pedig az, hogy ezt az anyagot megtartom, miközben egyetértek Zakó László képviselő úrral, hogy ezt hozzák nyilvánosságra. És ezt nevezte ön törvénysértésnek.
Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés