HERÉNYI KÁROLY (MDF): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Ház! Kedves Képviselőtársaim! Először a politikai vitáról mint műfajról: nem igazán konstruktív ez a fajta társalgás itt a parlamentben. Ha bármelyikünk azt hiszi, hogy ezt a vitát hallgatván, mondjuk, az M7-es lerobbant útpályán való zötykölődés közben elviselhetőbbek lesznek a viszontagságok egy utazó számára, akkor az nagyon téved. Én annak örültem volna, ha itt nem politikai vitanapot kezdeményezünk, hanem végre szakmai vita indul, hiszen politikai döntés kérdése, hogy építünk-e autópályát vagy nem. Ha ezt eldöntöttük, akkor utána ez innen már nagyjából, többé-kevésbé a szakma kérdése.

Koncesszió vagy állami kivitelezés: elég sok bíráló hangot hallhattunk ma délelőtt, különösen az Antall-, Boross-kormányok időszakát illetően, ellenzéki oldalról, kormánypárti oldalról egyaránt; azért nézzük, hogy milyen helyzetben kellett helytállni annak a kormánynak, milyen feltételek és milyen kondíciók mellett.

1990-ben a választás után huszonegynéhány milliárd dollár államadósság, egy lerobbant, tőkehiánnyal agyonterhelt vagy azzal sújtott gazdaság a halál szélén, 800 millió dollár belső készlet, akkor még a belső államadósságot nem is számszerűsítettük, azt se tudtuk, hogy milyen helyzetben vagyunk. Nyilván ugyanúgy, ahogy a gazdaság egyéb területén, itt is a legnagyobb problémát a tőkehiány, a forráshiány jelentette, ezért nem nagyon adódott más választás az akkori kormánynak, mint hogy az autópálya-építést mint stratégiailag kifejezetten fontos ügyet koncesszió keretében próbálja megvalósítani és építeni. Arra, hogy eleve rossz volt-e ez a döntés, vagy a koncesszió önmagában mint eljárás, vagy mint megvalósítási technika rossz-e, azt mondhatjuk, hogy nem, hiszen Nyugat-Európában számos példa van arra, hogy ilyen módon komoly nagyberuházások valósulnak meg, mindenkinek a javát szolgálják, és mindenki jól jár.

Sajnos, a mi helyzetünk egészen más volt, sajnos az akkori körülmények mások voltak, most már így utólag visszatekintve azt mondhatjuk, hogy ebből az egész történetből egyvalaki járt biztosan igazolhatóan jól, ezek a koncesszorok voltak. Hiszen a tőkehiány, amely a magyar kormányt sújtotta, jellemezte azokat is, akik a koncessziót vállalták, drágább hitelekből építették az akkori autópályákat, mint amilyeneket az állam fel tudott volna venni, és ráadásul ezek mögé a drága hitelek mögé kormánygaranciát kellett rakni, amelynek a következményei meglehetősen súlyosak voltak.

1997-re teljesen világos lett, hogy itt már nem feltételezések és kitalációk vannak, hiszen 1997-ben napvilágot látott egy KEI-jelentés, amely egyértelműen arról beszélt, és úgy foglalt állást, hogy bizony, ha állami beruházásban valósult volna meg az autópálya-építés, akkor annak lényegesen több előnye és sokkal kevesebb hátránya lett volna, mint amilyen a koncessziós változat volt. A minket követő kormány követte a koncesszió gyakorlatát. Közös hibákat követett el az előző kormányzat, az azt követő kormányzat és az egész magyar döntéshozatali mechanizmus, hiszen meg tudtuk építeni Európa egyik legdrágább autópálya-rendszerét, bekerülési költségeit tekintve, átlagban majdnem 1,6 milliárd forint volt ez kilométerenként, és amikor ezt megépítettük, ez, mondjuk, róható a mi kormányunk, az MDF vezette kormány nyakára vagy hibájául, utána meg tudtuk állapítani Európa messze legdrágább autópálya-használati díjait, aminek a csúcsa 32 forint volt kilométerenként. Csak megjegyzem, hogy Európában ebben az időben Görögországban volt a legolcsóbb az autópályadíj, 2,8 forint volt kilométerenként, és a legdrágább Franciaországban, ez is csak 12,8 forintba került, tehát több mint 2,5-szerese volt a legdrágább európainak a hazai autópályadíj.

Azt gondolom, hogy ezek után a polgári kormány döntése, hogy ezen a rendszeren, ezen a kivitelezési vagy megvalósítási rendszeren változtatni kell, teljesen jogos és teljesen ésszerű volt. Azt gondolom, hogy ez a két esztendő, amely idáig eltelt, az útkeresés két esztendeje volt, hiszen valamit kellett találni a régi rendszerek felváltására, és az a most vázolt gyorsforgalmi útépítési tízéves program, annak a költségvetési háttere, financiális háttere, annak a megteremtése, a kivitelezés, a lebonyolítás megszervezése a Magyar Demokrata Fórum számára elfogadható és támogatandó, hiszen részbeni állami szerepvállalása egy olyan konstrukciót igyekszik megvalósítani, amelyben, remélhetjük, mindenki jól fog járni. Elsősorban jól fognak járni azok, akiknek nem kell ilyen drága pénzen majd utazni az újonnan megépülő gyorsforgalmi utakon, másodsorban jól fognak járni azok a magyar vállalkozók, akik végre lehetőséghez juthatnak az új konstrukcióban ahhoz, hogy autópályát építsenek.

Én nem tudok olyan esetről, hogy akár Olaszországban, akár Ausztriában, akár Franciaországban, ha meghirdettek egy-egy pályázatot, vagy autópályát építettek, akkor azt ne honi cégekkel végeztették volna el. Én nem tudom, hogy Olaszországban épített-e már osztrák cég, és Franciaországban görög cég, nem hiszem, mert az általános gyakorlat, hogy hazai kivitelezőkkel valósíttatják meg ezeket a nagyberuházásokat. Egyébként nem lennék én ellene annak, hogy külföldiek is induljanak itt, mint ahogy eddig is megtették, hiszen zömében francia és osztrák cégek vettek részt az autópálya-építésben. Abban az esetben ezt el tudnánk fogadni, ha a mi cégeink, a mi magyar cégeink hasonló eséllyel és lehetőségekkel pályáznának nyugat-európai kiírások esetében, de már maga a kiírás is általában úgy fogalmazódik meg, hogy ezek a cégek ki vannak zárva.

Engedjék meg, hogy néhány szóban szűkebb pátriámról, a Balaton mellékéről is beszéljek, és az M7-es útról. Örvendetes dolog, hogy az M7-es út fejlesztése szerepel a Széchenyi-tervben is, és szerepel az autóút-, gyorsforgalmiút-építési tervben is, mégpedig úgy, hogy 2001-ig a Zamárdi és Aliga közötti gyorsforgalmi út másik oldala épülne meg, a másik két sáv épülne meg, autópályává fejlesztenék ezt a részt is, ezt a 20 kilométeres szakaszt, valamint felújítanák a teljes, így 110 kilométer hosszú szakaszt, és egy teljesen megújult autópályán közlekedhetnének az oda utazók. Azonban én ezt az álláspontot vagy ezt a tervet csak részben tudom elfogadni. Az ott lakók egybehangzó véleménye, az ottani polgárok érdeke azt kívánná, hogy most ne a Zamárdi és Aliga közötti gyorsforgalmi út másik oldalát építsük meg, hanem ezzel a 20-30 kilométerrel, amit ez jelentene, építsük tovább azt az elkerülő gyorsforgalmiút-szakaszt, amely a Balaton-parti települések zömét jelentősen tehermentesítené. Miért igénylik ezt az ott lakók, és miért gondolom én ezt nagyon fontosnak?

Ha elfogadjuk, hogy a tavalyi esztendőben az idegenforgalmi bevételek 3,5 milliárd dollárt tettek ki, és ennek legalább egyharmada, tehát több mint egymilliárd dollár a Balaton partján, a Balaton két oldalán képződött, akkor, ha el akarjuk érni, hogy néhány esztendő múlva ez a bevétel ötmilliárd dollár legyen, ennek a feltételeit meg kell teremteni. Tudomásul kell venni, hogy a Balaton-part települései nem egy olyan verseny részesei, ahol az ország lemaradt részeivel, Ózddal és Baranya elmaradott térségeivel kell hogy megvívják a sajátos versenyüket, hanem azokkal az európai üdülőhelyekkel, amelyekkel nekünk meg kell mérkőznünk, az adriai tengerpart, a francia tengerpart, az olasz tengerpart, és bizony oda sokkal jobb feltételekkel és sokkal kulturáltabb körülmények között tudnak utazni az oda látogatók. Ha ezt a beruházást mi halasztjuk, ha ezt a beruházást, az M7-es továbbépítését nagyon rövid határidőn belül nem kezdjük el és nem valósítjuk meg, akkor ennek a térségnek a versenyesélyei, a turisztikai fejlesztési lehetőségei olyan mértékben romlanak, hogy utána sokkal nagyobb költséggel és sokkal hosszabb idő alatt pótolhatók csak. Ha elfogadjuk, hogy egy olyan húzóágazat az idegenforgalom, és ennek olyan létszükséglete az M7-es továbbépítése, ami elodázhatatlan, akkor, azt hiszem, az állam nagyon komoly bevételekre tehet szert.

Még egyszer, összegezve, a Magyar Demokrata Fórum az autópálya-építési koncepciót, a kivitelezés elméletét és későbbi gyakorlatát támogatja, és én azt szeretném, ha a parlamenti pártok ebben a támogatásban, attól függetlenül, hogy mely oldalon ülnek, csak azért, hogy autópálya épüljön, és ésszerűen épüljön, és magyar érdekek érvényesüljenek, egyetértenének.

Köszönöm a megtisztelő figyelmüket. (Taps a Fidesz és az MDF soraiban.)

Forrás: parlament.hu