DR. FODOR GÁBOR (SZDSZ): Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Köszönöm a szót. Engedjék meg, hogy e fontos téma kapcsán néhány ismert, de olyan kérdésről beszéljek, amelyet nem elég néhányszor elmondani itt a Parlament falai között, hanem többször is rá kell irányítani a figyelmünket, mert az eddigi vita is azt tanúsította, hogy számtalan félreértés van, akár képviselőtársaim körében számtalan félreértés létezik és még a jelen pillanatban is él a gondolatai között, és nyilván a nagyközönség sincs tisztában jó néhány ténnyel.

Először is azzal kezdeném, hogy miért vagyunk itt ma ebben a teremben. Azért, mert egy úgynevezett népi kezdeményezést indítottunk az útjára, amely rendkívül sikeres volt, rövid idő, nem egészen két hónap alatt több mint 200 ezer polgár írta alá azt az ívet, amely egyértelműen azt kéri a magyar parlamenttől, hogy döntsön arról: 2002 végével térjen át az ország az önkéntes és hivatásos hadsereg modelljére. A kérés tehát ez. A magyar parlamentnek, vagyis nekünk a mai vita eredményeként holnap döntenünk kell ebben a kérdésben.

Ezt a döntést nagyon sokan várják tőlünk: a fiatal generációk Magyarországon, mindazok a fiatalok, akik most még középiskolába járnak vagy - ne adj' isten - egyetemisták, főiskolások, akiknek még ezután következik a katonai szolgálat, és mindazok, akik már megjárták a katonai szolgálatot és nem felejtették el az ottani élményeiket. Tehát nyugodtan mondhatjuk, hogy százezreket érint ez a kérdés, várják, hogyan fog dönteni a magyar parlament: előítéletektől mentesen vagy pedig értelmesen képesek vagyunk-e megfontolni egymás józan érveit; rabjai vagyunk-e a saját ideáinknak, begyökeresedett, ne adj' isten, begyepesedett eszméinknek, vagy pedig képesek vagyunk a másik nézeteit, józan és értelmes érveit elfogadni, akceptálni?

(17.40)

Erre figyelnek mindazok, akiket érdekel ez a vita, és tisztelt képviselőtársaim, azt gondolom, hogy ennek a rendkívül nagy súlynak és elvárásnak nekünk meg kell felelni itt, a Házban, a Parlament falai között.

Nos, hát ez a tét, ez a téma ma. Az önkéntes és hivatásos hadsereg és az erre való átállás mellett jó néhány érv hozható fel. Engedjék meg, tisztelt képviselőtársaim, hogy most öt lényeges érvről hadd beszéljek önöknek, és miután ezeket elmondtam, utána szeretnék kitérni azokra a felbukkanó ellenérvekre, amelyek már itt is, a mai napon több képviselőtársam felszólalásában megjelentek, és azt gondolom, hogy illendő ezeket megválaszolni, hiszen számtalan józan és valóban megfontolandó, de tévedésen alapuló ellenérv is hangot kapott.

Az érvek közül először is az első: miért fontos az önkéntes és hivatásos hadsereg, miért jobb, mint a kényszersorozáson alapuló hadsereg? Először is hatékonyabb, jobb, működőképesebb honvédelmet tesz lehetővé. Tehát képviselőtársaim, akik azzal érvelnek, hogy nem lehet megvédeni a hazát, ha majd önkéntes és hivatásos hadsereg lesz, sajnos azok ténybeli tévedésben léteznek. Ugyanis aki azt szeretné Magyarországon, hogy az elkövetkezendő években nagyobb eséllyel tudjuk esetlegesen, bármilyen katonai konfliktus esetén megvédeni hazánkat, azok az önkéntes és hivatásos hadsereg mellé kell hogy álljanak. A példa ugyanis azt mutatja, a nemzetközi tapasztalatok azt mutatják, a világ trendje azt mutatja, hogy ez az a modell, amely alkalmas arra, hogy sikereket érjen el katonailag.

Emlékezzenek csak a kilencvenes évek háborús konfliktusaira - lásd "Sivatagi vihar" hadművelet: az ENSZ, illetve az Egyesült Államok katonái és Irak tömeghadserege -, vagy emlékezzünk csak arra a szomorú háborúra, ami a déli határainknál dúlt ex-Jugoszlávia területén. Mindegyik konfliktus azt bizonyította, hogy mindazok, akik a sorozott hadseregek, a kényszersorozáson alapuló hadseregek tömegeit vezényelték szembe a jóval kisebb, jelentősen kisebb, nagyságrendileg kisebb hivatásos hadseregekkel szemben, azok veszítettek, drámai veszteségeket okoztak a lakosságuknak, és katonailag nem tudtak győztesen kikerülni ebből a konfliktusból. Vagyis eljárt az idő e felett a modell felett.

Amit képviselőtársaim védeni szeretnének, az egy olyan modell, a tömeghadseregekre és a kényszersorozásra épülő modell, amely már a XX. század elején is, amikor még hittek a tömeghadseregekben - lásd a gyászos első világháború és a szégyenteljes második világháború példáját -, akkor is drámaian működött, de még úgy-ahogy működött, azonban az ötvenes-hatvanas években a tömeghadseregek modellje már nem létezett, nem működött katonailag. Tehát egy elavult, értelmetlen, nem hatékony modell mellett teszik le a voksot, akik ezt akarják támogatni, nem pedig amellett, hogy az ország képes legyen megvédeni magát, mert ha meg akarjuk védeni magunkat, akkor az önkéntes, hivatásos hadsereget kell támogatnunk.

Másfelől: az önkéntes, hivatásos hadsereg modellje emberségesebb, az emberi jogok létezését, működését biztosítja. Mert, tisztelt képviselőtársaim, ahol kényszerrel kényszerítenek valakit arra, hogy legyen egy fegyveres testületnek a tagja, és nem választhatja meg szabadon azt, hogy ne legyen az, ott nem érvényesülnek a jogok sem. Emlékezzünk arra, hogy Magyarországon az állampolgári jogok országgyűlési biztosának helyettese több vizsgálatot folytatott le a hadseregen belül, és ő állapította meg - tehát nem mi mondjuk különböző pártok részéről -, hogy a magyar hadseregben nem érvényesülnek az emberi jogok, rendszeresen megsértik azokat, méghozzá súlyosan. Mindaddig, amíg kényszersorozás lesz, ezeket a jogokat meg fogják sérteni, mert mindig lesznek olyanok, akik nem kívánnak katonák lenni, és mindig lesznek olyanok, akiket meg akarnak alázni emiatt.

Amint önkéntes és hivatásos lesz ez a hadsereg, természetesen lehet, hogy akkor is lesznek jogsértések, de ezek egészen más dimenzióban fognak jelentkezni, ugyanis akik ott lesznek, önként vállalták azokat a körülményeket, és egyúttal nyilván harcolni is fognak a jogaikért, mert egy egészen más viszony lesz az akkori elöljárók és a beosztottak között, mint most a kényszersorozott hadseregben van. Tehát ha jogokat akarunk, az emberi jogok érvényesülését, akkor önkéntes és hivatásos hadsereget kell akarnunk; ha nem akarunk jogokat, ha megaláztatást akarunk, ha kiszolgáltatottságot akarunk, ha azt akarjuk, hogy kényszerrel vállaljanak a fiatalok olyan körülményeket, amely nagyon súlyos veszélynek teszi ki őket - ne adj' isten, ha úgy tetszik, halálos veszedelemnek, mert bizony a honvédség és a katonaság halálos veszéllyel járó helyzet -, akkor a kényszersorozás mellett kell letenni a voksunkat. Ez a választás is előttünk áll, tisztelt képviselőtársaim.

Harmadrészt: az önkéntes, hivatásos hadsereg olcsóbb, mint a kényszersorozásos hadsereg. Olcsóbb, és ezt már tudjuk, középtávon is így van, hiszen ezt megint csak a nemzetközi példák mutatják. Minden ország, ahol megtörtént az átállás, ezzel a tapasztalattal kell hogy számoljon, már két-három éves távlatban is olcsóbb a hadserege. És azon túl, hogy a nemzetközi példák ezt egyértelműen bizonyítják a számunkra, azt kell mondjam, hogy nem is kell olyan nagyon messzire menni, van magyar modell is erre. Ma a Házban, a parlamentben már elhangzott hivatkozás a határőrségnél történt átállásra, hiszen tudjuk jól, hogy Magyarországon először itt, 1997-ben valósult meg az önkéntes, hivatásos hadsereg modellje, és ez egyetlenegy fillér többletkiadás nélkül történt meg Magyarországon. Tehát már középtávon olcsóbb a hadsereg, és mindazok, akik azzal érvelnek, hogy ehhez valamiféle pluszkiadásokat kellene eszközölnünk, azok tévednek, nincs szükség semmiféle pluszkiadásra.

Negyedszer: az önkéntes, hivatásos hadsereg felel meg a nemzetközi fejlődés tendenciájának. Itt hivatkoztunk már a nemzetközi példákra, én nem kívánom az országokat felsorolni, csak emlékeztetőül, tisztelt képviselőtársaim. 30-35 évvel ezelőtt, ha a NATO-t és a nyugat-európai országokat, illetve a nyugati országokat szemléltük, egy országot találtunk, ahol önkéntes, hivatásos hadsereg volt, ez volt Nagy-Britannia, amint tudjuk, mert ez ott jött létre először a világon. Ha ma megnézzük, tisztelt képviselőtársaim, számos országban van - ha csak a NATO-t említem, hiszen ez az a katonai szövetség, ahová tartozunk - önkéntes, hivatásos hadsereg, mert azóta az Egyesült Államokban, Kanadában, a Benelux-országokban, Írországban, tehát tudjuk, hogy jó néhány országban van önkéntes, hivatásos hadsereg, és azt is tudjuk, hogy jó néhányan éppen átállnak, mert már eldöntötték, mint Franciaország, Olaszország, Spanyolország, Portugália, és a német példáról is beszéltünk az előbb. Akkor miről beszélünk? Nem egyértelmű a nemzetközi tendencia, nem egyértelmű a fejlődés iránya?

Egyetlenegy ország volt harminc évvel ezelőtt, most pedig a NATO jelentős része ebbe az irányba megy, az a katonai szövetség, amihez mi is tartozunk, aminek a részeivé váltunk. Azt hiszem, hogy nincs különösebb kételkednivalónk abban, hogy valószínűleg a NATO nem gyengíteni akarja a saját katonai potenciálját valami értelmetlen, kivitelezhetetlen, rendkívül drága modellel, ami nem felel meg a honvédelem alapkövetelményeinek.

Végül pedig az utolsó, tehát az ötödik érv az önkéntes, hivatásos hadsereg mellett, ez pedig az, hogy ez az egyetlen módszer, amivel a hadsereg visszaszerezheti a presztízsét. A presztízs visszaszerzésére hivatkozó érvet is az mondatja velünk, hogy bizony azt gondolom, hogy minden olyan polgár, aki aggódik országáért és fontosnak tartja országának a megfelelő szintű honvédelmét, komolyan figyelembe kell hogy vegye, hogy egy hadseregnek milyen a megítélése, a társadalmi megítélése. Nos, a magyar hadseregé tradicionálisan rossz, ezt tudjuk, már az elmúlt évtizedekben olyan volt, és most is az.

Ha azt akarjuk, hogy ez változzon, ha azt akarjuk, hogy vonzó legyen a katonai pálya, ha azt akarjuk, hogy tiszteljék a katonákat széles körben ebben a társadalomban, akkor ahhoz az önkéntes, hivatásos hadsereg kell, és nem a kényszersorozás rendszere, ami soha, semmilyen körülmények között a XXI. században már nem fogja visszahozni az elveszett presztízst.

Képviselőtársaim, említettem, hogy az érvek után szeretnék néhány szót szólni az ellenérvekről, amelyek rendszeresen felmerülnek a vitákban, és itt is hallottunk ezek közül néhányat.

Az egyik az úgynevezett drágaság kérdése, nevezetesen, hogy sok pénzt igényel az önkéntes, hivatásos hadseregre való átállás. Nos, szeretném még egyszer leszögezni, hogy ez nem igaz. Sem a nemzetközi példák nem támasztják ezt alá, sem pedig a hazai példák. Franciaországban, Hollandiában, Belgiumban, mind a három országban úgy történt az átállás, hogy a parlament, amikor hasonlóképpen vitatkozott erről - kellő felelősséggel, mint a magyar parlament -, akkor olyan döntést hozott, hogy egyetlenegy fillér többletkiadásba nem kerülhet vagy nem szükséges egyetlenegy fillér többletkiadás sem ahhoz, hogy átálljanak az önkéntes, hivatásos hadsereg modelljére. Ez a lehetőség a magyar parlament előtt is nyitva áll, van rá módunk, hogy ilyen döntést hozzunk.

Nyilván tudják képviselőtársaim azt, hogy ma egy érdekes helyzetben van Magyarországon a honvédelmi tárca.

(17.50)

Míg 1996-ban 79 milliárd forint volt a honvédelmi tárca költségvetése, ez 2004-re megközelítőleg 290 milliárdra fog növekedni. Tehát egy őrületes költségvetési növekvés időszakában vagyunk. Békeidőben ilyen jelentős honvédelmi költségvetés-növekedés még soha nem volt Magyarországon. Mikor akarjuk megcsinálni az átállást, ha nem ebben az időszakban?

Mindannyian tudjuk, akkor lehet igazán komoly strukturális átalakítást elvégezni, amikor komoly többlet-költségvetési támogatás van a háttérben. Ez az az időszak, képviselőtársaim! Ezért javasoljuk most ezt megcsinálni, és nem öt vagy tíz év múlva. Most jött el az ideje ennek, amikor ilyen drámai költségnövekedés van Magyarországon, és lesz is az elkövetkezendő időkben. Tudjuk jól, hogy ez szükséges és helyénvaló, mert a NATO-tagsággal vállaltuk ennek a költségnövekedésnek bizonyos szintre hozását. Amennyiben ezt a hatalmas pénzt - amit, még egyszer hangsúlyozom, békeidőben honvédelemre még soha nem költöttünk - újra egy rossz struktúrába fogjuk beleölni, akkor teljesen értelmetlenül kidobtuk az ablakon. Mindannyian tudjuk, a rossz szerkezeteknek az a sajátosságuk, hogy hihetetlen mennyiségű pénzzel üzemeltethetők semmiféle hatékonysággal. Ilyen lesz sajnos a magyar honvédelem is, ha nem merünk alapvetően változtatni ennek a struktúráján, ennek a rendszerén.

A másik rendszeresen előbukkanó érv az, hogy kevés az idő az átállásra, a 2002 végéig rendelkezésre álló idő nem elegendő. Nos, tisztelt képviselőtársaim, szeretnék mindenkit megnyugtatni e tekintetben is. Simicskó képviselőtársam említette ezt, amikor magyarázta kissé radikális kijelentéseit, hogy nem voltunk elég megfontoltak, amikor ezt a népi kezdeményezést elindítottuk. Szeretném neki elmondani - amit nyilván ő is ismer -, hogy számításokkal is rendelkeztünk előtte, és természetesen jó néhány szakértővel konzultáltunk arra vonatkozóan, hogy mennyi az átállás reális ideje. Kétségtelen, hogy ez a legszorosabb, amit választottunk; ennyi idő alatt éppen meg lehet csinálni, de meg lehet.

A nemzetközi gyakorlat azt mutatja, hogy a nyugati országok körülbelül négy év alatt próbálták meg az átállást. A mi elképzelésünk a körülbelül 2,5-3 évre vonatkozott, és bizony a magyar katonai szakértők jelentős része azt mondta, hogy ez nagyjából a határon mozog, de ennyi idő alatt még elképzelhető, és meg lehet csinálni. Még egyszer mondom, képviselőtársaim, akarat kérdése, megvalósítható, ha akarjuk, akkor 2002 végére átállhatunk az önkéntes hivatásos hadsereg modelljére, ez csak a parlament döntésén, a mi döntésünkön múlik.

Ha mindössze ez akadályozza meg kormánypárti képviselőtársaimat abban, hogy támogassák a javaslatunkat - mert hiszen elhangzott már az is ebben a Házban, hogy hosszú távon elképzelhetőnek tartják, sőt biztosak benne, hogy önkéntes és hivatásos hadseregnek kell lenni, de nem most, nem 2002-ben -, de elképzelhetőnek tartják, akkor miért nem támogatták 1998-ban, amikor ezt benyújtottuk, és amikor több idő állt volna rendelkezésre? (Az elnök pohara megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) Elnök úr, úgy tudom, hogy tizenöt perc az ajánlás, de mindenki annyit beszélhet, amennyit szeretne, én is szeretném befejezni a mondandómat.

Forrás: parlament.hu