MÉCS IMRE (SZDSZ): Tisztelt Elnök Úr! Vidoven Árpád és Simicskó István országgyűlési határozati javaslata ellenlépés volt az aláírásgyűjtésre, és ráadásul rendkívül puha szövegű. Tulajdonképpen egy óhaj volt, egy óhaj megjelenítése. Természetes, hogy a honvédelmi bizottság ülésén nem szavazhattam mellette, hiszen nekünk egy sokkal határozottabb, karakterisztikusabb javaslatunk van.

És ha a Fidesz valóban - ahogy Vidoven Árpád elmondta az előbbi felszólalásában - az önkéntes és hivatásos hadsereg mellett áll, akkor nem engedhette volna meg, hogy az országgyűlési határozati javaslatban - nem az önökében, hanem abban, ami holnap kerül végszavazásra - ennyire puha szöveg legyen az önkéntes és hivatásos hadseregről. Elő kell készíteni a lehetőséget, és akkor valami konkrétumot kellett volna betenni. Ez a kettő nem kvadrál. Ha önök elszántak és határozottak, akkor kellett volna valamilyen dátumot adni, illetve a szervezés egyik alappillérének kellene lenni. De nem látszik ez sehol, nem látszik a minisztérium működésében, hiszen nem készítik elő az önkéntes és hivatásos hadseregre való áttérést, és ez a reformokban sem szerepel. Ez egy távoli vágyálom, és tíz évben belül nincs konkrétum. Erről van szó.

A magyar állampolgárok pedig az ön által is üdvözölt közvetlen demokrácia fontos eszközének az első alkalmazása során nagyon határozott véleményt mondtak: belátható, de mégis teljesíthető időn belül, 2002-től át kellene térni az új modellre. Önöktől nem kaptunk semmilyen dátumot.

Forrás: parlament.hu