VARGA MIHÁLY pénzügyminisztériumi államtitkár: Tisztelt Képviselő Úr! Én tisztelem az ön szakmai munkásságát, de azért engedje meg, hogy néhány kérdésben pontosítsam az ön által elmondottakat.

Egyrészt mi az oka annak, hogy a bortermelők elégedetlenek? Ennek nyilván nem az az oka, hogy nem kellő alapossággal művelik a szőlőiket, inkább a bor ára a probléma, amely nem tartalmazza elegendő mértékben a költségeiket. Ennek meg részben az az oka, hogy a bort hamisítják, ezért a borhamisítók kárt okoznak a bortermelőknek is, mert leverik a bor árát, és emiatt a költségek nem térülnek meg.

Szeretném pontosítani azt is, hogy most a bortermelők kevesebb adót fizetnek, mint korábban. Ne feledkezzen el arról, képviselő úr, hogy korábban egy fogyasztási adó volt, ez megszűnt, helyette lett egy jövedéki adó - 5 forint/literes -, tehát körülbelül harmadannyi adót fizetnek most, mint amennyit korábban.

Én tehát azt gondolom, a kormánynak készen kell állnia arra, hogy a bevezetendő új jövedéki törvény és bortörvény esetleges túlzásait a termelőkkel együtt, a szakmával együtt korrigálni tudja, és erre készek is vagyunk.

Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiból.)

Forrás: parlament.hu