DR. KÁVÁSSY SÁNDOR környezetvédelmi minisztériumi államtitkár: Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! Az interpelláció által érintett, feltétlenül ágas-bogas problémákra utaló kérdéskörben eddig - tekintettel az idő rövidségére - a következőket sikerül megtudnom.

A képviselő úr által szóba hozott Egregyi-láp területe a nekünk adott tájékoztatás szerint körülbelül 70-100 hektár - pontos adat nem áll rendelkezésre. A láp az 1996. évi LIII. törvény alapján 1997. január 1-je óta áll védelem alatt. Információink szerint a láp területéből eddig négy-öt hektárt töltöttek fel. A kifogásolt építkezések 1994-ben kezdődtek, és - már a láp területén - 1996 óta folytatódnak, ugyanabban az évben kiadott építkezési engedély alapján.

Az illetékes környezetvédelmi hatóságoknak 1997 szeptembere óta egybehangzó álláspontja, hogy a kérdéses területet lápnak kell tekinteni.

A földek vásárlása törvényeink szerint forgalmi áron történik. Én a magam részéről felhívtam az ilyen ügyekben eljáró tisztviselőket, hogy a természetvédelem alá eső területeket a tulajdonosokkal, gazdákkal való barátságos megállapodás alapján vásárolják meg, és amióta a minisztérium kisgazda vezetés alatt áll, ennek az elvnek következetesen igyekszem is érvényt szerezni.

(14.20)

A természetvédelemmel foglalkozó szakgárda felkészültségével meg vagyunk elégedve. Nincs azonban olyan szakág, ahol nehezen eldönthető kérdések ne lennének. Ez alól természetesen a környezettan sem kivétel.

Köszönöm. (Taps.)

Forrás: parlament.hu