LEZSÁK SÁNDOR (MDF): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Miniszter Úr! Az orvosok, ápolók egy része veszélyeztetett munkakörülmények között végzi gyógyító tevékenységét, részben azért, mert naponta érintkeznek gyógyszerekkel, vegyszerekkel, veszélyes sugarakat kibocsátó műszereket használnak, s ezek minden szabály szigorú betartása mellett is létező veszélyforrások.

Sok olyan fertőzés érheti az orvosokat és az ápolókat, amelyekre még védőoltások révén sem készíthető fel a szervezet. Előfordulhatnak olyan esetek, hogy az egészségügyben dolgozó szervezete annyira legyengül, ellenállóképtelenné válik, hogy az érintettnek fel kell hagynia hivatása gyakorlásával. Foglalkozási ártalomból adódó keresőképtelenség más szakmákban, például a bányászatban, a kohászatban, a pilóták esetében köztudottan létezik, és jogszabályok biztosítják az életsorsuk rendezését.

Hogyan gondoskodik a kormányzat azokról az egészségügyi dolgozókról, akik fertőző betegek gyógyítása miatt megbetegedtek, s emiatt életpályát kell módosítaniuk? Ezt a kérdést egy konkrét eset miatt vetem fel a miniszter úrnak. Dr. A. Piroska rokkantnyugdíjas belgyógyász 1981-ben szerezte meg általános orvosi diplomáját, kitűnő minősítéssel; '92-ben letette a belgyógyász szakvizsgát. Sajnos, a sikerekkel kecsegtető életpálya derékba tört, mert a doktornő utólag kiderített antitesthiányos szindrómája miatt rendszeresen megfertőződött az általa gyógyított betegektől, és állandóan egészségügyi problémákkal küszködött.

A sorozatos megbetegedéseket követően a doktornőnek '93-ban rokkantnyugdíjba kellett vonulnia. A doktornő olyan területen kívánta folytatni a hivatását, amely nem járt volna egészségi állapota további romlásával - ez az endokrinológia területén látszott megvalósíthatónak. Jogszabályra hivatkozva ezt a kérést a minisztérium elutasította, s ezt követően, számomra úgy tűnik, az egészségügyi kormányzat közömbösen szemlélte a hivatás gyakorlása miatt megélhetési válságba került doktornő helyzetét. Nem kínált fel neki semmilyen álláslehetőséget, ezért, mivel az egészségügy területén nem tudott elhelyezkedni, beiratkozott az Eötvös Loránd Tudományegyetem jogi karára. Itt azonban, másoddiplomája miatt, 95 ezer forint egy félévre a tandíj. Ha nem élnének idős szülei, akik mindenről lemondva kifizetik a tandíjat, hogy lányuknak ismét legyen kenyérkereseti lehetősége, akkor a doktornő a létminimumnál is alacsonyabb rokkantnyugdíjból nem tanulhatna.

Kérdezem a miniszter urat: ilyen esetekben mi a teendő? Mit tudnak tenni? Hogyan tudnak segíteni? Köszönöm. Várom a válaszát. (Taps a kormányzó pártok padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu