DR. LAMPERTH MÓNIKA (MSZP): Tisztelt Elnök Asszony! Kedves Képviselőtársam! Természetesen nagyon vonzó számomra a Nobel-díjas felterjesztés lehetősége, és majd végig is fogom gondolni, de most mással szeretnék érvelni. Sokszor elmondtuk már bizottsági vita után is és most is, de akkor ismét elmondom, hogy mi nem kívánunk sem a polgármester úr, sem a képviselő-testület védőügyvédjeként fellépni ebben az ügyben, szeretnénk, ha bizonyítva látnánk az alkotmánysértés tényét.

Amit a tisztelt kormánypárti képviselők önmagában mint állítást bizonyítottnak tekintenek, amögé nekünk nem volt lehetőségünk bekukucskálni, ugyanis nem történt más, mint hogy ezt a kormány leírta mint állítást. De meg kellene nézni azt is, hogy mi van a másik oldalon. Én természetesen kíváncsi vagyok arra, hogy miért csak januárban indított keresetet a testület. Isépy képviselőtársam azt mondta, hogy ő kíváncsi erre. Én is kíváncsi vagyok erre, de adjanak módot arra, hogy ezt megkérdezzem, mert azt, hogy a kormány állítja, hogy a testület abszolút rosszhiszemű és gonosz, és azért indított csak januárban eljárást, én ezt nem vagyok hajlandó ab ovo elfogadni. Mint ahogyan azt is szeretném tudni, mi az oka annak, hogy két nappal a polgármesteri tisztség felfüggesztése iránti per tárgyalása és vélhető ítélethozatala előtt a teljes Csongrád Megyei Bíróság ellen elfogultságot jelentett be a polgármester. Nyilván oka van, és nem biztos, hogy az időhúzás volt az oka.

Tehát azt gondolom, hogy egy tisztességes, korrekt vizsgálat lenne az, ami ezt tisztázhatná, és van még jó néhány kérdésünk, amit szeretnénk feltenni - szerintem abszolút logikusan -, de miután az Országgyűlés nem akar erről érdemben tárgyalni, hanem azt mondja, hogy amit állít a kormány, azt kérdés nélkül fogadja el mindenki, uff, én beszéltem, azt gondolom, ilyen stílusban nem lehet (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) az Országgyűlésben ilyen felelős döntéseket hozni.

Köszönöm szépen.

Forrás: parlament.hu