DR. KOSZTOLÁNYI DÉNES (Fidesz): Házelnök Úr! Köszönöm a szót. Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Az önkormányzati bizottságban végzett munkám során már rég meggyőződtem arról, hogy nem két perc, de százszor két perc is kevés ahhoz, hogy a szocializmus politikai gazdaságtanán felnőtt és a szovjet típusú tanácsrendszer mindenhatóságában bízó MSZP-s és SZDSZ-es képviselőket meggyőzzük arról, hogy a helyi önkormányzatokról szóló törvény helyesen rendezi az önkormányzatok viszonyait.
Sajnálatos, hogy a bizottság alelnöke, dr. Lamperth Mónika, jegyzi ezt a törvénysértő határozati javaslatot, amely szemben áll a helyi önkormányzatokról szóló törvény 93. §-ának (2) és (3) bekezdésével. (Bauer Tamás: Ez csak egy módosító javaslat!) Miután dr. Lamperth Mónika az előző napirendi pontnál nyelvészkedett egy kicsit, elárulom önnek, hogy a jogszabályoknak van különböző értelmezési fázisa nyelvészeti szempontból, és logikai szempontból is kell a jogszabályok által leírtakat elemezni ahhoz, hogy a jogalkotó akarata ebből kiderüljön.
A következő miatt törvénysértő az ön javaslata, és ezért ezt el kell hogy vessük: "Az Országgyűlés a kormánynak az Alkotmánybíróság véleményének kikérése után előterjesztett javaslatára feloszlatja azt a helyi képviselő-testületet" és a többi. (Dr. Lamperth Mónika: Az "és a többi" is fontos!) Az Országgyűlésnek a jogszabály egy határozott feladatot ad: döntenie kell, és egy dologról kell döntenie: vagy feloszlatja a képviselő-testületet, vagy nem oszlatja fel. Ehelyett önök - az önkormányzati bizottságban is megkísérelték - ezt a jogkört törvénysértő módon el kívánják vonni az Országgyűléstől, és arra tesznek javaslatot, hogy az Országgyűlés ne arról döntsön, ami a törvény szerint a kötelessége, hanem arról döntsön, hogy fel kell állítani egy vizsgálóbizottságot, amely majd tényfeltáróan elvégzi azt a feladatot, ami egyébként nem lenne feladata az Országgyűlésnek sem.
Nem gondolom azt, hogy ön az alelnöknőtársától elirigyelte a különböző vizsgálóbizottságokban folytatott ténykedését, gondolom, ön nem törekszik azt alulmúlni, úgyhogy nem javaslom, hogy az önkormányzati bizottság bármifajta vizsgálóbizottságot állítson ki vagy küldjön ki tényfeltárás szempontjából, ugyanis a döntéshez nem a tényfeltárás kell, hanem az információk teljes köre, és ez megvan.
Még egyszer azt is szeretném hangsúlyozni: az Országgyűlés a kormánynak az Alkotmánybíróság véleménye kikérése után... Ez megtörtént, az Alkotmánybíróság döntött ebben a kérdésben, tehát a képviselő-testület feloszlatását nem lehet elodázni.
Ezt erősíti meg a (3) bekezdés, amikor azt mondja, hogy az Országgyűlés a feloszlatásról a soron következő ülésen határoz. Önök ezt sem veszik figyelembe, úgy gondolják, hogy időt kellene húzni. Nem az a baj, hogy törvénysértő az ön határozati javaslata, mert azt már megszoktuk, hogy az önkormányzatok ügyében az MSZP-t és az SZDSZ-t különböző törvények és a törvényesség nemigen korlátozza - csak arra szeretnék utalni, hogy egyébként nem vezették volna be az egyfordulós önkormányzati választásokat a ciklusuk utolsó percében kizárólag egy budapesti, jelenleg a budapesti vakond címére pályázó Demszky Gábor miatt. Az önkormányzatoknál sokkalta stabilabb lenne a helyzet, ha kétfordulós lett volna az akkori választás is. A feloszlatásról a soron következő ülésen kell dönteni.
Lamperth képviselő asszony kifogásolta, hogy nem hallgatták meg a polgármestert, sőt önök terjesztenek egy olyan rémhírt is, miszerint az alpolgármestereket elijesztették volna az önkormányzati bizottság előtti megjelenéstől. A (3) bekezdés a következőt mondja - még egyszer hangsúlyozom, hogyha nem ismeri ezt a jogszabályt, a helyi önkormányzatokról szól: "A napirend tárgyalására meg kell hívni az érintett önkormányzat polgármesterét." Majd meg kell hívni. Nem az önkormányzati bizottsági ülésre kell meghívni, itt nem szólnak alpolgármesterekről.
"A polgármester jogosult a feloszlatásra vonatkozó javaslattal kapcsolatban a képviselő-testület álláspontját a határozathozatal előtt ismertetni." Ezzel szemben mi történt? Ezzel szemben az történt, hogy a két alpolgármester - önök szerint minden jól fungál Hódmezővásárhelyen - augusztus 29-én a képviselő-testület nevében egy ötoldalas beadványt intézett az önkormányzati és rendészeti bizottsághoz. Kérdezem én, hogy megelőzte-e ezt képviselő-testületi ülés. Ha megelőzte, akkor ott volt azon a polgármester? Mert a polgármester jogosult a törvény szerint itt majd ismertetni a feloszlatással kapcsolatos határozati javaslatot.
Tehát, kedves Lamperth képviselő asszony, az ön javaslata bizottsági alelnökként háromszorosan törvénysértő és jogszabályellenes. De nem ez a legnagyobb bajom vele, hanem az, hogy az ön javaslata mögött egy alattomos szándék húzódik meg, amit időhúzásnak is mondhatnánk, ha finomabban akarnék fogalmazni - de nem az. Önök tényfeltáró vizsgálóbizottságot kívánnak, törvénysértésbe akarják az Országgyűlést kergetni, de leginkább azt akarják, hogy ez az illegitim káoszhelyzet ott, lent Hódmezővásárhelyen a képviselő-testületben fennmaradjon, mert az ellenzékben lévő MSZP-nek és az SZDSZ-nek az az érdeke, ha egy önkormányzatban gond van, baj van.
Nem tudom, mi lenne, ami persze nem fordulhat elő: ön odahaza, Kaposvárott ugyanilyen javaslatokat merne tenni? Haza tudna menni a városába? Hódmezővásárhely egy kicsit máshova esik, ott nem drága semmi, kedves alelnök asszony.
A másik kérdés pedig az, hogy ha elfogadnánk az ön javaslatát, akkor a legközelebbi országgyűlési ülésen nem a feloszlatásról vitatkoznánk, hanem a tényfeltáró bizottság tényfeltáró dokumentumának tartalmáról. Erre egyáltalán nincs felhatalmazása az Országgyűlésnek, a jogszabály egyértelműen fogalmaz a tekintetben, hogy az a jogalkotó szándéka, hogy az önkormányzatok érdekében egy önkormányzat, egy város képviselő-testülete és polgármestere minél stabilabban, minél hamarabb legitim helyzetben irányítsa a várost.
(19.50)
A Fidesz-Magyar Polgári Párt ezt kívánja elérni, és nem enged annak a, még egyszer mondom, sajnos önkormányzat-ellenes nyomásnak az ellenzék részéről, ami a káoszhelyzetet kívánja Hódmezővásárhelyen stabilizálni. Erre gondoljanak, amikor önök a rendészeti bizottság alelnöki székét töltik be.
Köszönöm a szót.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés