TÓTH ANDRÁS (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Én Tállai Andrással ellentétben osztani tudom az álláspontját Takács képviselő úrnak; nézzük meg a nettó jövedelmeket, és nézzük meg a reáljövedelmeket. Korábban is hivatkoztam erre, és most is azt mondom, hogy vegyük elő azt a segédanyagot, amit a kormánytól kaptunk, és nézzük meg. Nézzük meg a gyermektelen alkalmazottaknál, az egy- és kétgyermekeseknél, és láthatjuk, hogy itt valamennyi kategóriában érezhető reáljövedelem-növekedés lesz a következő évben.
(12.40)
Megnézhetjük gyermektelen alkalmazottaknál. Csak ha a minimálbért tekintjük: egy 500 ezer forintos jövedelemnél, ha csak egy keresőt tekintünk, 3,6 százalékos reáljövedelem-növekedés, egygyermekeseknél ugyanebben a kategóriában 5,2 százalékos reáljövedelem-növekedés; kétgyermekeseknél 6,1 százalékos reáljövedelem-növekedésről, háromgyermekeseknél is 3,4 százalékos reáljövedelem-növekedésről van szó. S ha megnézzük, éppen a szerényebb jövedelmű családok esetében mutatható ki nagyobb arányú reáljövedelem-növekedés. A táblázat egyértelműen megfogalmazza ezt.
Köszönöm szépen. (Taps a Fidesz padsoraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés