DR. GIDAI ERZSÉBET (MIÉP): Köszönöm szépen. Válaszolni szeretnék a Vojnik Mária által feltett kérdésre. Ami a társadalombiztosítási önkormányzatok megszüntetését illeti: magam is a budapesti és Pest megyei önkormányzatnak voltam a tagja, mint a keresztény szakszervezetek küldötte, tehát személyesen is lehetett tapasztalni és megélni lehetett, hogy valójában az MSZOSZ-nek - mint az akkori legnagyobb szakszervezetnek - milyen erőteljes szerepe volt az önkormányzatok alakításában; választási csalásokat hajtottak végre. Ebben személyesen is részt vettem, dokumentálva van, de most nem erről szeretnék beszélni. (Közbeszólások az MSZP soraiból: A csalásban?) Nem a csalásban (Taps és derültség az MSZP soraiban.), hanem tapasztaltam, hogyan zajlik ez le. Ez kegyes botlás, úgyhogy köszönöm, hogy kisegítettek és javítottak, nagyon derék együttérzés az önök részéről.
Meg szeretném említeni, az állami számvevőszéki vizsgálatok mutatják, hogy itt óriási összeg került korrupciós úton olyan területekre kifizetésre, és ezt Vojnik Mária is nagyon jól tudja, amely nem ez egészségügyet, nem a nyugdíjkasszát szolgálta; sok milliárd forintot kiemeltek magánklinika-finanszírozásra és így tovább. Ügyészi eljárás is indult, amelynek semmiféle következménye nem lett. Tehát ezt kifogásoltam akkor is, kifogásolom most is.
Hozzáteszem, az valójában nem önkormányzat volt. Az igazi önkormányzat - például a finn rendszer esetében, amit személyesen is tanulmányoztam - úgy működik, hogy abban bárki részt vehet, a biztosítottak képviselője vesz részt, és nem a szakszervezet delegálja az önkormányzati résztvevőket, vagy a munkáltatók részéről nem az érdekérvényesítő szervezet delegálja. Ezt szeretném leszögezni.
Ami pedig a jelenlegi források felhasználását illeti: ha a statisztikai adatoknak, illetve a költségvetési elszámolásnak hinni lehet, a befizetett járulékokat egészségügyre, nyugdíjra fordították. A baj ott van (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.), hogy a kintlevőséget nem tudják behajtani, és itt jelentkezik egy súlyos konfliktus, és kérdés, hogy valójában (Az elnök ismét csenget.) mi történik ezekkel a kintlévőségekkel. Tehát én ezt látom nagyon súlyos bajnak a jelenlegi rendszerben is.
Köszönöm szépen.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés