BALOGH LÁSZLÓ (MDF): Köszönöm szépen a szót. Természetesen pontosítást igényelnek az előttem fölszólalók szavai, hisz az olajbizottság maga nem hitelesítette Nógrádi úr szavait. (Dr. Fazekas Sándor: Így van!) Az olajbizottság példás egységben rendkívüli ülésen tárgyalta meg azt az eseményt, ami után az olajbizottság elnöke sajtótájékoztatón nyilvánosságra hozta a Nógrádi által elmondottakat. Tehát ez nem nevesíthető úgy, mintha az olajbizottság maga tette volna ugyanezt.

Ugyanakkor magam és a Magyar Demokrata Fórum sem ellenzi azt, hogy a nemzetbiztonsági bizottság a saját hatáskörén belül hívja meg a minisztert és azt kérdezzen tőle, amit akar. De igenis nem tartanánk jónak azt az MSZP által kezdeményezett szándékot, hogy az olajbizottság munkáját kössük össze a nemzetbiztonsági bizottság munkájával. (Vancsik Zoltán: Szó nincs róla!) Csak emlékeztetni szeretném képviselőtársaimat arra, hogy az MSZP-s képviselők még a két bizottság közös összejövetelét is kezdeményezték az olajbizottságban, tehát innen vettem én azt a szándékot, hogy önök ennek a két ügynek, illetve az egy ügynek a két bizottság általi tárgyalását készítik elő. Ezzel maximálisan nem tudnék egyetérteni. (Vancsik Zoltán: Én sem. Sőt!) Annak viszont nem látom értelmét, hogy országgyűlési határozattal kérjük föl az önök bizottságát arra, hogy hívja meg a minisztert. Az önök bizottsága, ha úgy dönt, meghívja a minisztert, a miniszter elmegy, és elmondja az önök kérdéseire a választ. Azt hiszem, hogy ehhez nem kell egy országgyűlési határozat.

Köszönöm szépen.

Forrás: parlament.hu