DR. GIDAI ERZSÉBET (MIÉP): Igen, elfogadom a következő kiegészítéssel, és kérem, a miniszter úr figyeljen erőteljesebben oda. Tudom, hogy a Pénzügyminisztériumhoz is tartozik, de azért azt hiszem, a szakmai érvek alapvetőbbek. Egyrészt nem mindegy, hogy milyen termék kerül a katalógusba, emögött ne az egyedi engedélyezés trükkjei révén kerüljenek be termékek, mert ez megint egy visszaélésnek a forrása, hiszen óriási összefonódás van eleve a gyógyászati segédeszközök piacán, ami hatalmas piac - és egyébként igen nyereséges piac is bizonyos forgalmazóknak.

A másik, ami, azt hiszem, szakmailag indokolt: a szakellátásnál a szakorvos, például a reumatológus ne küldje el az ortopéd orvoshoz bizonyos segédeszköz felírásakor a beteget, hanem saját maga is elvégezhesse ezt a fajta tevékenységet, hiszen majdnem azonos területet - ha szabad így mondanom - kezelnek mind a ketten. Ez a beteg érdekében előnyösebb lenne.

A harmadik, amire felhívnám a figyelmet: tudom, hogy a pénzügyi ellenőrzést a Pénzügyminisztériumon keresztül végzik, de azért a szakmának is van beleszólási joga, és itt a különböző javaslataikat tegyék meg, hogy minél kevesebb visszaélés történjen.

Köszönöm szépen, válaszát elfogadom. (Taps a MIÉP soraiban.)

Forrás: parlament.hu