FARKAS IMRE (MSZP): Elnök Úr! Miniszter Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Az ajánlások közül azokhoz kívánok ebben a szakaszban hozzászólni, amelyeket Tóth Sándor képviselőtársammal benyújtottunk, és amelyek a minimálbér-emeléssel leginkább terhelt vállalkozások átmeneti támogatását, kétszintű tb-járulék bevezetését és az egészségügyi hozzájárulás összegének befagyasztását tartalmazzák.
Elöljáróban szeretném elmondani, hogy ezeket a javaslatokat azért adtuk be, mert egyetértünk ugyan a minimálbér jelentős emelésével, de figyelembe kell venni, hogy a jelentős emelés következtében a vállalkozók terhei rendkívüli mértékben nőni fognak.
Délelőtt, az első vitaszakasz során elhangzott, hogy a vállalkozók milyen jól fognak majd járni, már amennyiben lesz nyereségük, és ez alapján fejlesztésre fordítanák a pénzeiket. Az viszont biztos, hogy a kormányzat előterjesztése alapján a vállalkozókat keményen meg fogják terhelni, hiszen a minimálbér emelése következtében az állam nem kíván részt vállalni a terheik növekedésében.
Az általános vitában elmondtam, hogy ha a két minimálbért veszem alapul - a 25 500 forintos mait és a jövő évi 40 ezer forintot -, akkor ennek a kitermeléséhez, hogy ezt biztosítani tudja egy vállalkozó, 18 385 forinttal kell többet kifizetnie. Ez több mint 50 százalékos növekedés a mai értékhez képest.
Ez gyakorlatilag három részből áll. Meg kell finanszírozni a bérkülönbözetet, ami 14 500 forintot tesz ki; meg kell finanszírozni a tb-járulék növekedését, amit még én a tb-járulék 3 százalékos csökkenését figyelembe véve számoltam ki, és akkor az a tb-járulék 3508 forintos növekedését eredményezi; és meg kell finanszírozni az egészségügyi hozzájárulás 300 forintos emelését.
Ebben a helyzetben, miután a kormány - hangsúlyozni szeretném újra - nem kívánt a vállalkozókkal tárgyalni, és eddig nem tudott a munkaadókkal, a munkavállalókkal ebben a kérdésben megegyezni, az állam azt tervezi, hogy semmit nem nyújt számukra - legalább is ezeken a tereken -, ugyanakkor beszed 8380 forintot havonta minden egyes dolgozó után, akiknél a minimálbér-növekedést alkalmazni fogják. Ez a tb-járulék, a munkáltatói járulék, az egészségügyi hozzájárulás növekedését jelenti, személyi jövedelemadót jelent, és az egyéni tb-járulék növekedését.
Mi úgy gondoljuk, hogy feltétlenül szükség van egyfajta kormányzati segítségre, hogy ez a minimálbér-emelkedés tisztességes módon történjen meg. Amennyiben ez nem így lesz, akkor véleményünk szerint ez áremelkedéshez, a feketegazdaság növekedéséhez, a vállalkozók jelentős megterheléséhez vezet.
Ezért nyújtottunk be képviselőtársammal olyan módosító javaslatokat, amelyekkel azt szeretnénk elérni, hogy az állam, a kormány segítse a vállalkozókat a minimálbérre való áttérésnél.
(13.10)
(A jegyzői székben Kapronczi Mihály helyét Kocsi László foglalja el.)
Mint a legelején is elmondtam, három ilyen javaslatot terjesztettünk elő. Az egyik és legnagyobb tétel a vállalkozások közvetlenül való támogatása, mintegy a bérelemelésnek valamilyen mértékű támogatása. 14 000 forinttal kell majd több bért kifizetni ezután a munkáltatónak. Mi úgy gondoljuk, hogy már ezt is valamilyen módon támogatni kell. A kormányzati előterjesztés indoklásában is benne van, hogy megjelölhetők azok az ágazgatok, amelyeket ez nagyon sújtani fog. A mezőgazdaságot, a könnyűipart, az egyéni és társas vállalkozásokat, a szolgáltatókat említik meg. Ők lesznek azok, akiket ez terhelni fog.
Így nyilvánvalóan látszani fog, hogy melyek azok a munkáltatók, akiket ezek a terhek kifejezetten érinteni fognak. Mi azt javasoljuk a kormánynak - és ez áll a javaslatunkban is -, hogy a kormány dolgozza ki a megfelelő támogatási formát.
Nem kell messze menni, hiszen amikor az előző kormány az egészségügyi hozzájárulást bevezette, annak az ellentételezéseként a leginkább érintett társaságoknak egyfajta támogatást nyújtott. Tehát ha azt átnézik, az alapján ez a támogatás megtehető, kidolgozható.
A másik tétel, amit javaslunk, a kétszintű tb-járulék alkalmazása. A kormányzat azt tervezte, hogy 3 százalékkal csökkenti a tb-járulékot, lehet hogy most már majd csak 2 százalékkal fogja csökkenteni. Az általános vitában is elmondtam, hogy ennek 90 százaléka gyakorlatilag azokhoz a munkáltatókhoz kerül, ők lesznek a kedvezményezettjei, akiknek a minimálbérhez semmi közük nincs. Viszont akiket a minimálbér érint, az ő esetükben pedig a 2 vagy 3 százalék nagyon keveset jelent a 3508 forintos tb-járulék növekedéséhez. Hogy az állam se járjon rosszabbul, tehát ne kelljen olyan mértékű tb-járulékbevételtől elesni, mint amilyen mértékben azt a kormányzat tervezi, mi úgy gondoljuk, ez a probléma kiküszöbölhető egy kétszintű tb-járulékkulccsal.
A javaslataink szerint az akkori 3 százalékos általános csökkentést a minimálbér szintjéig megduplázva kell biztosítani, tehát a minimálbér szintjéig kapjanak a munkáltatók 6-7 százalékos tb-járulékcsökkentést, illetve annyit számolhassanak el, azt követően pedig a minimálbér szintje fölött a tb-járulék kulcsa maradjon a jelenlegi. Így bekövetkezhetne, hogy a kormányzat valóban megtámogatja azokat a vállalkozásokat, akiket a minimálbér-áttérés meg fog terhelni, és csak olyan mértékben támogatná meg a multinacionális cégeket vagy a bankszférát, ahol nagyon magasak a jövedelmek, amilyen mértékben a minimálbér szintjéig ők is nagyobb kedvezményt kapnának a tb-járulékhoz.
Kérem kormánypárti képviselőtársaimat, illetve a kormányt, gondolják ezt át! A gazdasági bizottságban erről hosszan vitatkoztunk, és a legnagyobb örömömre a gazdasági bizottság támogatni tudta ezt az indítványt. Nyilvánvalóan azokban a bizottságokban, ahol az ember nem vesz részt és nem tud érvelni az álláspontja mellett, elmarad ez a támogatás, de tessék elgondolni, hogy ezzel valóban segíteni lehetne a minimálbérrel kapcsolatosan.
Végül az indítványunk harmadik része az egészségügyi hozzájáruláshoz kapcsolódik. Úgy látom, hogy több képviselőtársam, szinte a Fidesz kivételével valamennyi pártból lévő képviselőtársaim beterjesztették az egészségügyi hozzájárulás csökkentését. Megmondom őszintén, most azt is megoldásnak tartanám, tehát ha jelentősen, 40-50 százalékkal csökkentik, akkor most erre a problémára az is adna valamiféle választ, de azt is elmondom, hogy nem látok erre különösebb esélyt. Egyébként is azt hiszem, hogy ez a mostani lecsökkentés egy statikus modell, míg a mi javaslatunk, amely elsősorban tb-járulékban akarja előidézni a kedvező változást, az egy mindenkori helyzetre, egy mindenkori minimálbérhez alkalmazható lesz, például a 2002-es növekedéshez is. Ezért mi csak azt javasoljuk, hogy az egészségügyi hozzájárulást ne emeljék tovább, tehát egyfajta befagyasztását kérjük az egészségügyi hozzájárulásnak.
Kérem képviselőtársaimat, gondolják át ezeket a kérdéseket, a kormányzatot pedig arra kérem, hogy még most gondolja át, hogyan fog tárgyalni a munkavállalókkal és a munkaadókkal a minimálbérről. A múlt alkalommal, néhány nappal ezelőtt részt vettem a könnyűipari szövetség és a könnyűipari szakszervezetek egyfajta tárgyalásán, ahol Glattfelder államtitkár úr elmondta, hogy milyen komoly tárgyalásra készül a minimálbér emelése kapcsán a munkáltatókkal és a munkavállalókkal.
De könyörgöm, ha most nem fogad el a kormányzat és nem támogat egyetlen olyan javaslatot sem, amely támogatná azokat a vállalkozókat, akiknek jelentős terhet okoz majd a minimálbér-emelkedés, akkor milyen munícióval fog a kormányzat tárgyalni, amikor már az adótörvények megszavazásra kerülnek? Nem hiszem, hogy elég muníciónak fog ígérkezni, hogy igenis, tessék ezt megtenni, és a kormányzat majd elvonja a maga megfelelő, jelentős havi 8 ezer forintos összegét, ugyanakkor a vállalkozóknak nem ad semmit. Ez egy nagyon rossz tárgyalási pozíció lenne.
Nem gondolom és nem hiszem, hogy feltétlenül a mi módosító javaslatunk az egyedüli, ami ezt a helyzetet megoldhatja, de ilyen és ehhez hasonló javaslatokkal mindenesetre lehetne ezen a helyzeten segíteni.
Köszönöm szépen.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés