LENÁRTEK ANDRÁS (Fidesz): Köszönöm szépen. Kovács Kálmán fölszólalásának örültem. Hétfőn ugyanis az hangzott el hosszas vitában, Kuncze és Bauer úr felváltva kifogásolta, hogy miért csak tíz óra a vita, és ez a demokrácia megcsúfolása is egyben. Órák hosszat egy szabad demokrata képviselő sem volt, úgyhogy most a demokrácia megmentőjeként üdvözölhetjük Kovács Kálmán urat.
A Keller László úr által említett bizonyos 278. ajánláshoz szeretnék valamit hozzáfűzni, amiről eredetileg azt hittem, hogy az egy trükk, ahogy Tállai úr jelezte. Időközben lassan-lassan a nap folyamán kiderült, hogy végül is ez a koncepciója a Szocialista Pártnak. Jó pár elemét említette Tállai úr, ami nem biztos, hogy szerencsés, ösztönző hatása ugyanis ennek nincs. Még egy, amit önök szoktak mindig állítani, hogy az adózásnál nagyon rossz, ha mi beviszünk bizonyos szociális jellegű támogatásokat, szociális módszereket. Ez pedig ezek szerint pont ezt akarja. (Dr. Veres János közbeszól.) Hogy a háromgyerekes családok esetében kik vehetik igénybe - délelőtt már elmondtam, hogy tulajdonképpen miért nincs szükség erre a 278-asra -, még egyszer el fogom mondani: az adózók száma 1 millió 65 ezer volt '99-ben, ebből ténylegesen érvényesítő 1 millió 32 ezer fő volt. Magyarán, amit önök akarnak csinálni, annak tulajdonképpen hatása nincs is.
Köszönöm. (Taps a kormánypártok soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés