DR. GÉCZI JÓZSEF ALAJOS (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Eredetileg Barkóczy Gellért képviselőtársam hozzászólására kívántam reagálni, de közbevetőleg megjegyezném, hogy nem tudom, hol ott az obstrukció, ha benne van a parlamenti munkarendben is, hogy a vita tervezett lezárása 22 óra, az még igen messze van, tehát még egyelőre messze alatta vagyunk a tervnek. Másrészt, ha már miniszter úr minősítette az ügyrendi hozzászólás ürügyén a vitát, akkor azért fölhívnám a figyelmét arra, hogy 1867-től egészen 1946-ig, amikor ismert módon Rákosi és a mögötte álló szovjet nyomásra a magyar parlament szétment vagy legalábbis már a félelem légköre ült meg rajta, a magyar parlamentben nagyon is régi hagyománya van az obstrukciónak, az előrevivő obstrukciónak, a közbeszólásoknak, az ilyen típusú vitáknak. Tehát ez egy nemes parlamenti hagyomány, amit mi is folytatunk. Nyilván a rádióhallgatók többsége nem olvasta a '67 utáni parlamenti jegyzőkönyveket, nekem volt szerencsém, hiszen a szakmámhoz közel áll az ez iránti érdeklődés.

Barkóczy Gellért képviselőtársamról pedig nekem az jut eszembe, hogy miért is van az, hogy az ő hozzászólása mindannyiunkat újabb reagálásra ítél. Azért van ez, mert mindannyian, azt hiszem, a teremben ülők 90 százaléka vidékről jött, kötődései oda vannak, és Barkóczy Gellért képviselőtársunk bennünk fölidézi saját apáinkat és nagyapáinkat, akik közül nem mindenki élte meg az 1989-90-et, de aki megélte, az valóban egy eufóriába esett, hiszen negyven év után megbukott egy olyan rendszer, ami a tulajdont eltüntette, és bármilyen hatékony volt a mezőgazdaság, a magántulajdon eltűnt benne. Ezért amikor ez megbukott, mindenki azt gondolta, hogy most jön a boldog magántulajdonlás időszaka. De az elmúlt tíz év azt mutatta, hogy ez a bizony boldog időszak így ebben a formában nem jött el, a magántulajdon eljött, csak nem azé lett, aki gazdálkodik a mezőgazdaságban, legalábbis jórészt nem azé lett.

Tehát ideje volna ezt a kérdést most már őszintén megbeszélni, és a politikának nem ilyen iszapdagasztó törvényekkel - mert iszapbirkózás akkor van, ha (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) a törvényjavaslat iszapdagasztó - a zavart tovább fokozni, hanem az egész magyar történelem megemésztését segítené elő és a gazdálkodást. (Taps az MSZP soraiban.)

Forrás: parlament.hu