DR. OROSZ SÁNDOR (MSZP): Elnök Asszony! Köszönöm a szót. A vita meglehetősen egyoldalúan, egyedül és kizárólag a mezőgazdasági szövetkezeti üzletrészekről szól, holott együttes vita zajlik, és ebben az együttes vitában legalább annyi figyelmet érdemel "Az új szövetkezetekről" címet viselő törvényjavaslat.

(14.20)

Itt és most erre azért szeretném felhívni a figyelmet, mert nem pusztán annak a szám szerint nem csekély, mintegy 1 millió üzletrész-tulajdonosnak a dolgáról van szó, akik a mezőgazdasági üzletrészekkel rendelkeznek - vagy nem rendelkeznek -, hanem arról a másik majdnem 1,3 millió emberről is, akik az áfészekben rendelkeznek üzletrésztulajdonnal, illetőleg az ipari szövetkezetekben. Ami pedig azt jelenti, hogy az a minta, ami a mezőgazdasági szövetkezi üzletrészről szóló törvényjavaslat kapcsán valamilyen formában elfogadásra kerül, az új szövetkezetekről szóló törvény záró rendelkezéseinek az értelmében ugyanúgy fog vonatkozni ezekre is. Különbség az önök elképzelései szerint mindössze annyi, hogy nem 90 nap alatt kell a dolgot elrendezni, hanem van rá öt esztendejük.

De ez azt is jelenti, hogy mindazok a negatív fejlemények, amelyek a mezőgazdasági üzletrész kapcsán megfogalmazódtak, ott is fognak érvényesülni, és ebből a leglényegesebbről nem esik sohasem szó. Ezek az emberek magánszemélyek, ez az üzletrész az ő magánvagyonuk, és akkor, amikor olyan technikát választ az Országgyűlés, amelyik ezt a vagyont úgy rendeli kifizetni, hogy ezenközben nullára leírja, ez azt jelenti, hogy a törvénnyel elértéktelenítik magánszemélyek vagyonát, és még egyszer mondom, nemcsak a mezőgazdasági, hanem az egyéb szektorokban is. Erre kérném, hogy figyeljünk oda! (Taps az MSZP és az SZDSZ soraiban.)

Forrás: parlament.hu