DR. OROSZ SÁNDOR (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Legelőször azt szeretném szóvá tenni, hogy elnöki jogkörével nagyon részrehajlóan él. Egy tizenöt perces, a tárgyhoz illő hozzászólás elején beleszól, majd pedig a tárgyhoz nem tartozó kétperces - ami természetesen abból a pártnak a soraiból hangzik el, amelynek elnök úr is tagja - esetén elfelejti elnöki jogait érvényesíteni. Ez a dolog egyik fele.
A másik, sokkal de sokkal fontosabb fele az, hogy Dán János és az összes hozzászóló kisgazda képviselőtársam néhány dolgot összekeverni látszik; egyrészt az eléggé szűkre szabott mindennapi élményét, valamint a társadalmi átlagot és a többséget. Ha valaki a saját élményanyagából próbálja meg megérteni a világ egészét - és csak így történt volna a világban -, akkor még mindig máglyára küldenék Galileit, aki ennek megfelelően visszavonná a tanait. Azóta persze tudjuk, hogy nem azoknak volt igazuk, akik úgy szemlélték a dolgot, hogy én azt látom, hogy felkel a nap, utána ott lemegy, és ebből következően minden körülöttünk foroghat. (Atyánszky György: Attól függ, hogy kinek a szemszögéből nézzük.) Igen, kinek a szemszögéből... Ennek megfelelően körülbelül annyi igazságértéke van egy hatalomban lévő politikus önvallomásának, mint amit itt hallottunk Dán Jánostól.
Ami a dolog másik felét illeti: azt gondolom, hogy előremutató dolgokat próbált a Magyar Szocialista Párt képviselőcsoportja önök elé tárni, amikor is arra szerettük volna az önök figyelmét felhívni, hogy a magántulajdon védelme érdekében érvényesítsék a saját pártalkotmányukban vállalt kötelezettségeiket. Kérem, védjék a magántulajdont, de minden ember magántulajdonát, ne csak az önök által kivételezettekét, mert egyébként az önök alkotmánya is elismeri a Magyar Köztársaság alkotmányát.
Köszönöm a figyelmüket. (Taps az MSZP soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés