DR. CSIHA JUDIT (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Kedves Képviselőtársaim! Mindenekelőtt vitatkoznom kell Salamon képviselőtársam abbéli véleményével, hogy felesleges erőltetni olyan határozati javaslatokat a Ház elé, amelyekben a korábbi időszakokban nem született megegyezés. Már magával a szóval, az erőltetéssel is vitatkoznom kell. Szeretném felhívni a figyelmet arra, alkotmánybírósági határozatokban előírt kötelezettsége a Háznak, hogy a Házszabály módosításával érdemben foglalkozzon. Igaz, az elmúlt két, illetve másfél év alatt több kísérlet történt arra, hogy a hiányokat pótoljuk, megegyezés ez idáig nem született.

Ez a javaslat éppen arról szól, hogy egyfajta kompromisszumot kínál a Ház valamennyi oldalán ülő képviselők számára ahhoz, hogy végre rendezzük ezt a közös dolgunkat. A kompromisszumok mibenlétét Tóth András képviselőtársam részletesen elmondta.

Az a követelmény, amely ennek a határozati javaslatnak az ezen időpontbeli beterjesztését indokolja, nevezetesen, hogy időszerű-e egy ilyen határozati javaslat megtárgyalása, majd megszavazása, azt gondolom, hogy igen, a ciklus félidején túl, úgy hiszem, hogy egy '98-ban és '99 elején született alkotmánybírósági határozat által előírt kötelezés a Házat is kötelezi. Ezért arra kérem képviselőtársaimat, hogy vitassuk meg itt a plenáris ülésen e javaslatot, a megfelelő szakaszokhoz a módosító indítványokat nyújtsuk be, és végül közösen fogadjuk el a Házszabály módosítását.

Köszönöm. (Szórványos taps az MSZP és az SZDSZ soraiból.)

Forrás: parlament.hu