DR. MARTONYI JÁNOS külügyminiszter: Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Képviselő Úr! Köszönöm szépen a kérdést. Szeretném jelezni - mint ahogy magában a kérdésben is elhangzott már -, hogy a kormány több tagja, több minisztérium már egyértelműen cáfolta ezt az értesülést. Ha a képviselő úrnak mégis rendelkezésre állnak vagy állnának olyan jelzések, netán bizonyítékok, amelyek ezt az, én azt hiszem, kacsának tekinthető értesülést alátámasztják, akkor én a legnagyobb örömmel fogadnám ezeket, és természetesen mindent megtennék annak érdekében, hogy a tényállást tisztázzuk. De már az előző válaszomban is kénytelen voltam arra hivatkozni, hogy a Külügyminisztérium nem nyomozó hatóság, és nem is áll szándékában ilyen hatásköröket átvenni. Úgyhogy azt hiszem, ebben az esetben talán más szerveknek kell a szükséges lépéseket megtenniük, ha bármilyen jelzés erre nézve felmerülne.

Sajnos nem ez a helyzet, tudniillik Irak esetében egy rendkívül szigorú embargós rendszer működik: különböző ENSZ-határozatok határozzák meg ennek mind a tartalmát, mind az eljárását; a fizetéseket csak egy meghatározott New York-i bankba lehet teljesíteni; az olajszállítás útvonala pontosan meg van határozva, az ellentételezés is pontosan meg van határozva ezekben a szabályokban; tehát ez egyike azoknak a rendszereknek, amit mi úgy érzünk, hogy meglehetősen nehéz kijátszani.

Nekünk semmiféle adatunk nincs arra, hogy akár Király B. Izabella, akár bárki más ezt megtette volna. Egyébként a Pénzügyminisztérium cáfolata erről szólt, ugyanezt tette a Gazdasági Minisztérium információja is, úgyhogy nagyon szeretném ismételten hangsúlyozni, hogy a Külügyminisztérium semmiféle olyan információval nem rendelkezik, ami akár csak utalna ennek a lehetőségére. Mi semmiféle ilyen kérelmet nem továbbítottunk az illetékes ENSZ-szervekhez, következésképpen nem hiszem, hogy nekünk foglalkozunk kellene teljesen alaptalan híresztelésekkel.

Köszönöm szépen. (Taps a Fidesz soraiban.)

Forrás: parlament.hu