KARAKAS JÁNOS (MSZP): Tisztelt Ház! Az MSZP-frakció természetesen támogatja ezt az indítványt. Támogatja azért, mert a minisztérium és miniszter úr személyesen is 1 millió hektár erdősítési programról beszélt, aminek forrásoldalról nincs meg a háttere. Úgy gondoljuk, hogy ha sor kerül az EU-csatlakozásra, akkor közösségi pénzből kellene ennek a jelentős méretű telepítésnek megteremteni a hátterét.

Ez az indítvány viszont egy racionalizálást javasol, mégpedig azt, hogy azok az állami erdőgazdaságok, amelyek kezébe a legtöbb erdővagyon tartozik, a gazdálkodásukkal tudjanak élni. Mire gondolok? A velük határos, ne adj' isten beékelődő szórvány területeket megvásárolhassák erdészeti célra. Ez jó az erdészeti üzemeknek is, hiszen ezeken a szórvány területeken a jelentős vadkárok miatt mezőgazdasági termelés gyakorlatilag alig valósítható meg, és összességében jó annak is, aki el tudja adni a földjét. Ebből adódóan - mivel ez nem fogja leterhelni sem a jövő évi, sem az az után következő évek költségvetéseit - a Szocialista Párt részéről ezt a racionális megoldást elfogadásra javasoljuk, és javaslom a tisztelt Háznak, hogy foglalkozzunk ezzel a kérdéssel.

Köszönöm a figyelmüket. (Taps az MSZP soraiban.)

Forrás: parlament.hu