DR. KONTRÁT KÁROLY belügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! 2000. augusztus 4-én délután a Kossuth téren sokezres tömeg vett részt dr. Mádl Ferenc köztársasági elnök úr ünnepélyes beiktatásán. Ezen az ünnepélyes beiktatáson az ön által kérdezett incidensről a következő tájékoztatást szeretném adni önnek és a tisztelt Háznak.
A leköszönt köztársasági elnök úr arcképét ábrázoló táblát kezében tartó személy és a mellette állók hangosan vitatkoztak, oda nem illő szavakat használtak. A helyszínen lévő rendőrök figyelmeztetése ellenére újabb vita keletkezett, ezt követően a tábláról a plakátot egy másik személy megpróbálta letépni, majd dulakodás alakult ki. Ekkor a rendőrök igazoltatták az incidensben részt vevőket. A rendőrség további intézkedésként őket az V. kerületi rendőrkapitányságra előállította. Az eljárás alá vont személyeket meghallgatásukat követően szabadon bocsátották. A keletkezett iratokat a BRFK V. kerületi rendőrkapitányság megküldte a szabálysértési eljárás lefolytatására illetékes Pesti Központi Kerületi Bíróságnak. A másodfokon eljáró Fővárosi Bíróság 2000. október 5-én kelt jogerős végzésével megállapította, hogy a rendezvényen olyan rendbontás jött létre, amely a cselekménysor adott pillanatában alappal váltotta ki a rendőrségnek a gyülekezésről szóló 1989. évi III. törvény 11. § (2) bekezdésében írt, a rendbontás megszüntetésére irányuló intézkedési kötelezettségét.
A bíróság a rendzavarás szabálysértést elkövető személyt pénzbírsággal sújtotta, a cselekményben részt vevő másik személlyel szemben az eljárást megszüntette. (Kuncze Gábor: Ő tartotta a táblát!)
A rendőrség hatékony fellépésének köszönhető, hogy a Magyar Köztársaság életében fontos, ünnepélyes esemény közben történt rendzavaró magatartás nem tette tönkre az eseményt.
Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés