DR. SOLYMOSI JÓZSEF (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Koncz Ferenc képviselő úr azzal kezdte a hozzászólását, nagyon sajnálja, hogy a késői időszakra való tekintettel az ellenzék elfáradt, és hogy kevesen vagyunk.

(23.40)

Akkor én megszámoltam: több ellenzéki képviselő volt a teremben, mint kormánypárti. Ezt csak azért jegyeztem meg, mert a jegyzőkönyv árulkodni fog valamikor. (Varga Mihály: Nem igaz, többen voltunk. Elszámoltad magad!)

De nem ezért kértem elsősorban szót, mert azt hiszem, ez nem annyira lényeges kérdés, hanem azért, hogy elmondjam, van, amivel egyet is értünk. Szeretném kifejezni az egyetértésemet abban, amit Koncz képviselő úr mondott, hogy a természetvédelmi területek kialakításában, azok védelmében nagyon egyet lehet érteni és lehet támogatni. Ugyanez vonatkozik az agrár-környezetvédelmi program kidolgozására és megvalósítására. Ha van valami, amiben egyet lehet érteni a kormánypárti és ellenzéki képviselőknek, akkor ezek a területek valóban ilyenek.

Kicsit lekezelőleg említette ön, hogy mindenféle ordas gondolkodású, szellemű vadászok is megjelennek a természetvédelmi területeken. Valóban megjelennek, de az igazság kedvéért el kell mondani, hogy Magyarországnak van egy nagyon jó, az elmúlt ciklusban elfogadott törvénye a vadászatról, vadgazdálkodásról, és ez kellően leszabályozza az ilyen jellegű tevékenységet Magyarországon. Az, hogy bekerülnek az országba ilyen elemek, ez ellen sokat nem tehetünk, de a törvény megfelelő szigorral jár el ezekkel szemben.

Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiban.)

Forrás: parlament.hu