DR. SURJÁN LÁSZLÓ (Fidesz): Azt gondolom, hogy nem ártana egy kicsit jobban odafigyelni, hogy mi is történik, és főleg azt mondani, azt kifogásolni, amit a vitapartner mond. Én pont azt mondtam, hogy mi a törvényben előírt fölé adunk 3 százalékot. Ön most belekeveri azt, hogy még idén korrigálni kell a nagyobb inflációt. Hát persze, korrigálni kell! Ki mondta, hogy nem kell korrigálni?
Az idei 9,5-nek megfelelőt egyébként a nyugdíjtörténelemben először visszamenőleg, kamatostul fogjuk kifizetni. (Közbeszólás az MSZP soraiból.) Azt gondolom, hogy ezt még illett volna esetleg ellenzéki oldalról is dicséretesnek minősíteni. (Keller László közbeszól.) Tehát azt gondolom, hogy én az ellen tiltakozom, hogy önök itt az inflációs jövedékről beszélnek, ami egy ide nem való, teljesen tisztességtelen keverés, ráadásul a mezőgazdaságnak nem is fő vonala.
Köszönöm szépen. (Taps a Fidesz soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés