KELLER LÁSZLÓ (MSZP): Tisztelt Államtitkár Úr! Azon most teljesen értelmetlen vitázni, hogy mi volt az előző ciklusban, mert én azt állítom, hogy másképpen történtek az események, ön pedig ennek az ellenkezőjét. Erről nyilván nem tudjuk meggyőzni egymást; olyan nyilvántartás az Országgyűlésben nincs, amely rögzítené azt, hogy melyik miniszter vagy államtitkár mikor van bent a Házban. Ez egy értelmetlen vita, nem vezet sehová.
Én azt gondolom, hogy az én hozzászólásom a jelenlegi tényeket világosan tükrözte. Megítélésem szerint ezt tényszerűen nem lehet cáfolni.
Ami pedig a MIÉP-pel való együttszavazást illeti, nos, tételesen kimutatható, hogy ez nem fedi a valóságot. Egyébiránt azt hiszem, nem az a döntő, hogy néhány szavazásnál vagy a szavazások bizonyos részében együtt szavazunk, hanem az a döntő, amikor megszólalunk és elmondjuk, hogy milyen értékrendet követünk. Ma a gazdasági miniszter úr egyértelműen azt mondta el, hogy a nagymértékű gázáremelést majd megfizetik a multinacionális cégek, a multikat meg lehet sarcolni. Én azt gondolom, hogy akkor, amikor még a definiálásig sem jutott el a gazdasági miniszter úr a tekintetben, hogy kit sorol a multik körébe, egy ilyen propagandisztikus és ellenséges hangulatot azokkal a vállalkozásokkal szemben, amelyeknek a tevékenysége egyébként a gazdaság fejlődéséhez jelentősen hozzájárult és a jövőben is lehet erre számítani - de ha így viselkednek a kormánytagok, akkor persze ezt kétlem -, nem szabad megengedni. Úgy vélem, nem sokáig tud kormányzati színekben egy miniszter ilyen hozzászólásokat tenni a parlament falai között. A kormánynak is az lenne az elemi érdeke, hogy ilyen megszólalásokra itt ne kerüljön sor.
Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés