SZALAY GÁBOR (SZDSZ): Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Államtitkár Úr! Ha röviden, egy szóval akarnám jellemezni az előttünk lévő költségvetést, akkor azt mondanám rá, hogy hiteltelen. Gyakorlatilag egyetlen szám nem igaz abból a sokból, ami az előttünk lévő terjedelmes kötetekben található.

Ha egy kicsit bővebb részletezésre térnék ki, akkor a következőket kívánnám elmondani. A költségvetés eddig lefolyt bizottságbeli és plenáris ülésbeli vitájából az már nyilvánvalóan kitetszik, hogy a legvitatottabb kérdés az, hogy egy év helyett a két évre szóló költségvetés vajon elfogadható-e, indokolható-e, jó-e, racionális-e. Az ellenzék azt mondja, hogy semmi nem indokolja, sem gazdaságilag, de aztán politikailag sem és jogilag sem a két évre szóló költségvetést.

A kormány nevében felszólalók és a kormánypárti képviselők pedig folyamatosan ennek az ellenkezőjét igyekeznek bizonyítani, hogy bizony nagyon is indokolható, mert jogilag megteremtjük az elfogadás alapját azzal, hogy majd három hét múlva a zárszámadásban megteremtjük a jogi lehetőségét a két évre szóló költségvetés elfogadásának. Politikailag megvan rá a hivatkozás, mert ugye más országokban is csinálnak hosszabb távra szóló költségvetést; gazdaságilag pedig ilyen kiegyensúlyozott, nyugodt körülmények között igazán van rá lehetőség, és nemcsak lehetőség, hanem indokoltság is, hiszen indokolt, hogy hosszabb távra kiszámítható gazdasági perspektívát adjunk a gazdaság szférájának.

Nos, én ezen vitapontok közül nem foglalkozom a jogi dologgal, hogy mennyire elegáns az, hogy nekikezdünk a költségvetés két évre szóló tárgyalásának, miközben az erre alapul szolgáló jogi lehetőség majd esetleg három hét múlva születik meg. Nem foglalkozom azzal, hogy egyetlenegy országot nem tudtak eddig megnevezni, hogy hol készítenek két évre szóló költségvetést. Az EU-ban természetesen például elkészült - mert erre is történt hivatkozás - egy hat évre szóló költségvetési terv, csakhogy az egy keretterv, és azt minden évben újra tárgyalják, és ez nagy különbség attól, amit az előttünk lévő kétéves költségvetéssel szándékozik a kormány tenni.

Én kifejezetten gazdasági szempontból kívánom megközelíteni ezt a kérdést, mert én azt mondom, hogy ettől nemhogy nem kiszámíthatóbbá válik, nem jobban beláthatóbbá és tervezhetőbbé válik az előttünk álló időszak, hanem sokkal zavarosabbá válik, hiszen ez a két évre szóló költségvetés egyáltalán nem sziklaszilárd alapokon nyugszik, hanem tökéletes homokalapjai vannak, és miközben azt a látszatot kelti magáról, hogy kérem, bennem lehet bízni, rám lehet számítani, rám lehet építeni, semmi nem igaz az egészből. Ilyen bizonytalan gazdasági környezetben, amilyenben van az ország, természetesen nem is készülhet egy hosszabb távra szóló gazdasági perspektíva.

A kormány olyan időszakban próbálkozik ezzel az újítással, mármint a két évre szóló költségvetés bevezetésével, amikor a nemzetközi gazdasági környezet - amitől a magyar belső gazdaság alapvetően függ, amihez ezer szállal kötődik - számtalan bizonytalanságtól terhes. Ráadásul a magyar belgazdaságban is rendkívül sok bizonytalanság és kockázati tényező van. Ezért, amikor mi azt mondjuk, hogy ez az átverés költségvetése, akkor arra utalunk, hogy nem gazdasági, hanem politikai megfontolásokon alapul ennek a felépítése.

Vegyük sorba, hogy mi is az a nagyon biztos gazdasági környezet, ami állítólag lehetővé teszi, hogy hosszabb távra tervezzen a szokásosnál. A kőolajár, jól tudott, 1999. január közepén 9,5 dollár/barrel volt. Tizennyolc hónap alatt a három és félszeresére emelkedett, 35 dollárra. Nem lehet tudni, hogy az előttünk álló nem két évben, hanem fél évben milyen fejlődése lesz a kőolajárnak. Senki nem tudja, se a kormány, se a Pénzügyminisztérium, se a kormánypárti képviselők nem tudhatják ezt, természetesen az ellenzék sem. Totális bizonytalanság!

Ugyanebben az időszakban, a mögöttünk lévő 18 hónapban az euró, amelyhez nemzeti fizetőeszközünket, a forintot kötöttük, elvesztette értékének 25 százalékát. Amikor bevezették az eurót, legalábbis elszámolási pénz formájában - tehát '99. január 1-jén -, akkor 1,10 dollár árfolyama volt, most ez 0,82. Tehát 1 dollár 10 cent volt egy euró 1999. január 1-jén, most 0,82-0,84; 25 százalékát vesztette el. Óriási viták vannak, hogy vajon milyen irányban fog továbbfejlődni az euró viselkedése. Senki nem tudja, sem a kormány, sem a Pénzügyminisztérium, sem a kormánypárti képviselők, és mi sem. Nos, ez több mint aggályos, ami a gazdasági környezetet illeti.

De nemcsak a nemzetközi gazdasági kapcsolatainkban vagyunk tele bizonytalansággal; itt vannak a hazai elemek is. Közismert, hogy mennyire alultervezett volt az infláció az ez évi költségvetésben. Óriási vitákat folytattunk, amikor tavaly a kormány benyújtotta 6 százalékos inflációjú költségvetését. Az összes gazdasági kutatóintézet, az összes szakember és az összes ellenzéki képviselő azon a véleményen volt, hogy legalább 8-8,5 százalék lesz a 6 százalék helyett. A kormány kitartott. Mi történt? Most már mindenki 9-9,5-re becsüli az inflációt 2000-ben, és a legutóbbi havi állás 10,3 százalék volt.

(18.10)

Az alultervezés ugyanolyan masszívan folytatódik, mint eddig. A kormány hosszú hónapokon keresztül rendkívül büszkén számolt be a különféle inflációfékező intézkedéseiről. Ezek az inflációfékező intézkedések, miközben üdvözlendők voltak lakossági szempontból, jól tudható volt, hogy csak elfojtott és halasztott inflációt, azaz jelentős inflációs várakozást fognak jelenteni és gerjeszteni.

A halasztott infláció miatt tehát több mint bizonytalan az előttünk álló nem két év, hanem fél év dolga. És most nemcsak a gázárra gondolok - és idő hiányában a gázárral nem kívánok részletesebben foglalkozni, úgy tudom, ma délelőtt ezt megtette az Országgyűlés -, de itt szó van a kőolajárról, a benzinárról, szó van a villamos energia áráról, a gyógyszerárakról és egy csomó olyan területről, amelyen a kormány látszólag jót tett, holott nem tett mást, mint infláció helyett inflációs várakozásokat gerjesztett. És ez legalább olyan romboló a gazdaság és a költségvetés bizonyossága szempontjából, mint maga az infláció.

De itt van a minimálbér-emelés kérdése is. Egyik oldalról rendkívül üdvözlendő és jó dolog, hogy a nyomott magyar bérskálát meg kívánja emelni a kormány. Igen ám, de a bevezetéssel óriási problémák vannak, parlamenti képviselő egy darab hatástanulmányt nem olvasott arról, hogy mi a kormány elképzelése ennek a minimálbér-emelésnek a közvetett vagy közvetlen hatásairól, esetleg a foglalkoztatáspolitikai hatásairól. Semmi! Tökéletes bizonytalanság; előttünk van a medence, ugranánk bele, és nem tudjuk, mennyi víz van benne.

Mi ez? Ez egy kiszámítható, biztos gazdasági környezet, amire lehet építeni egy hosszú távra, két évre szóló költségvetést, inkább mint eddig? Sokkal kevésbé, mint eddig, az a meggyőződésem. Nem beszélve arról, hogy a bevételi oldal önmagában is bizonytalan. Jól tudjuk, az adóbevételek kérdése sem olyan, amit két évre előre biztosra lehet venni. De egy-két apróbb tényező: kimaradt a metró, tudjuk, másodfokú bírósági ítélet van. A kormány úgy tesz, mintha ezzel nem kellene foglalkozni, a költségvetésben nem jeleníti meg. Kimaradt a tűzoltók illetménypótléka és még sereg más dolog. (Tóth István: Ez a baj?)

Idő hiányában, elnézést, nem tudom tovább folytatni, de azt hiszem, amit elmondtam, az is épp elég annak a bizonyítására, hogy minden, csak nem biztos ahhoz a gazdasági környezet, hogy pont most, pont itt térjünk át az egyéves költségvetésről a két évre szólóra. (Tóth István: Összefüggéstelen! Teljesen összefüggéstelen!) De hiszen ezt tudja a kormány is. Nem buta emberek ülnek ott, elnézést a kifejezésért, egy pillanatig nem tételezek fel ilyet. Akkor mégis mi az oka, hogy most akarják ezt bevezetni? Nyilván ennek egyetlen oka van, és ez az ok politikai. A kormány ugyanis meg kívánja spórolni a jövő évi, azaz a választásokat megelőző, várhatóan éles költségvetési vitát, miközben jótékony fátyol borulhat a módszeresen alultervezett infláció adta 100 milliárdos nagyságrendű bevételi pluszok elköltésére, a parlament megkerülésével történő felhasználására a választásokat megelőző időszakban.

És előfordulhat, hogy azzal is számol a kormány, hogy ki tudja, mi lesz addig a kisgazda frakcióból. Biztosabb most átszavazni a költségvetést, mint várni egy évet.

Köszönöm szépen. (Derültség a Fidesz padsoraiból. - Taps az MSZP és az SZDSZ padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu