VARGA MIHÁLY pénzügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Csak egy percet kívánok a frakcióm idejéből elvenni, hogy röviden reagáljak néhány elhangzott dologra; jobban mondva csak két dologra szeretnék.
Az egyik, hogy a korábban elmondottakkal szemben arról van szó - és ezt az Állami Számvevőszék jelentése is megerősíti -, hogy a kétéves költségvetés tervezésének jogi kereteit a kormány megteremtette. Tehát semmiféle olyan törvénytelen - sőt túlzásként elhangzott az, hogy diktatúrába hajló - szabályozás nincs, amiről korábban szó volt.
A másik dolog: ha kinyitják az egyik mai gazdasági napilapot (Felmutatja a Napi Gazdaságot.), a címoldalán azt olvashatják, hogy két évre szóló költségvetési tervezetet fogadott el tegnapi ülésén az osztrák kormány, és a mai napon ezt terjeszti be az osztrák parlament elé. (Mayer Bertalan: Haider! Ausztria!) Tehát nem példa nélküli, és nem példa nélkül álló az, ami ma a magyar parlamentben tárgyalás alatt van. (Csige József: Hajderménkű!)
Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok padsoraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés