BAUER TAMÁS (SZDSZ): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt távol levő Miniszter, Államtitkár Urak! Legalább az Egészségügyi és a Szociális és Családügyi Minisztérium képviselőinek itt lenne a helyük a Házszabály szerint.

Az átverés költségvetése nem csak abban az értelemben az átverés költségvetése, ahogy ezt Kuncze Gábor a költségvetési vita elején elmondta. Az átverés költségvetése abban az értelemben is az átverés költségvetése, hogy nemcsak a választókat verték át, hanem például az egészségügyi minisztert is - aki azt ígérte a választóknak a választási kampányban mint a Fidesz egészségügyi programjának kidolgozója és vezérszónoka, hogy gyökeres fordulat áll be az egészségügyben. Abban a választási programban, amit Orbán Viktor jegyzett, neki, Gógl Árpád egészségügyi miniszternek is azt ígérték, hogy a négy év alatt kétszeresére fognak nőni a bérek az egészségügyben - neki is ígértek valamit, és őt is átverték. Nem is csoda, ha azt írják az újságok, hogy távozik.

Miről szól az a költségvetési vita, amit ma folytatunk a társadalombiztosítás... - társadalombiztosítás? Van itt még társadalombiztosítás egyáltalán? Erre majd mindjárt visszatérek.

Tehát miről szól az egészségügyi ellátás és a nyugdíjellátás költségvetése? - mert azt hiszem, ez a helyes kifejezés. Azt mondja a kormány, elmondja, hogy mire mennyit költ a következő évben. Hogy az egészségügyet nézzük: mennyivel költ többet a sürgősségi ellátásra, a mentőszolgálatra, a tisztiorvosi ellátásra, a rezidensképzésre és így tovább; mennyit egészségügyi béremelésre; hány milliárddal több ez, mint tavaly, és a számok sorakoznak egymás után, ahogy ezt ötven éve ebben az országban megszoktuk - ezt csak tíz éve szoktuk meg.

Az ellenzék pedig rámutat arra - hallottuk -, hogy nem annyival több, mint amennyit a kormány mond, nem is több igazán, és ha több is, az a több messze nem elég. Erre azt mondja a miniszter úr - mondta ma reggel, amikor rövid ideig itt volt - szó szerint: "Ennyi jut." Azt is hozzáteszi - nem itt, hanem újságnyilatkozataiban, amikor a költségvetésről szó volt -, hogy sok kell a honvédségre, volt árvíz, családtámogatás, és így tovább, úgyhogy az egészségügyre ennyi jut.

Azt is hallottuk '98-99-ben, hogy ez még nem az egészségügy éve, de majd jövőre! Azt mondták, hogy fókuszált béremelés lesz először az oktatásügyben '99-ben, aztán majd a következő évben jön az egészségügy. Nos, ennek a két évre benyújtott költségvetésnek az az alapvető üzenete, hogy nincs már "jövőre". Amit négy év alatt ez a kormány ad, az ennyi - ahogy a miniszter úr mondta: ennyi jut.

Ha azt az azonnali kérdést, amit tegnapelőtt föltettem a miniszterelnök úrnak, hogy azt az ígéretet, amit az áfacsökkentésre tettek, miért nem teljesítik; ha föltenném azt, hogy azt az egészségügyi béremelési ígéretet, amit tettek '98-ban, miért nem teljesítik, akkor a miniszterelnök úr valószínűleg azt válaszolná, hogy azt tényleg nem, de ezzel szemben alaposan megfontoltuk, és úgy gondoltuk, hogy inkább a családi adókedvezményt növeljük, meg az Országimázs Központ kiadásait növeljük, a Miniszterelnöki Hivatal kiadásait növeljük, és hozzátenné: jól döntöttünk! Ezt hallottuk tőle, amikor egy ígéret nem teljesítését indokolta.

Úgy gondolom, tisztelt Országgyűlés, hogy ha az egészségbiztosítás egészségbiztosítás, akkor ezek a válaszok nem elfogadhatók. Arról beszéltek a kormány képviselői, hogy mennyit költenek erre, arra, amarra, mennyi jut egészségügyi bérekre, mennyi jut a miniszter úr által kiemelt egészségügyi területekre.

(14.00)

Csak egyetlenegy fogalom nem hangzott el a mai vitában; az, hogy a biztosítottaknak valami jár. Mert ez egészségbiztosítás, ahol annak, aki fizette a járulékot, és aki után a munkáltatója fizette a járulékot, az ellátás jár. Itt van például a legvitatottabb terület az egészségügyben, amit egy nem szakember is úgy-ahogy ért: a gyógyszerügy.

Miről szól a jelenlegi kormány gyógyszerpolitikája? Először is arról szól, hogy a költségvetési takarékosság egyik legfontosabb területe a gyógyszerkassza. Úgy próbálja meg a társadalombiztosítási költségvetés egyensúlyát biztosítani csökkenő járulékbevételek mellett - mert ugye ez volt az egyik út: csökkentsük a járulékokat -, hogy bezárja a gyógyszerkasszát. Én azt gondolom - bár a költségvetési szigor híve vagyok, ezt tudják rólam -, hogy ha egyszer itt társadalombiztosításról, egészségbiztosításról van szó, akkor azokat a gyógyszereket, amelyek az ellátáshoz szükségesek, az érintetteknek nyújtani kell, ez nekik jár.

Tehát azt gondolom, hogy a gyógyszerkasszát nem lehet bezárni. Végül utólag mindig rájön a kormány is, és akkor a következő évi zárszámadásba elbújtatott pótköltségvetéssel korrigálja is úgy-ahogy ezt a hibát, csakhogy itt egy elvi kérdésről van szó: hogy az a gyógyszer a biztosítottaknak jár. Itt felmerül az a bizonyos gyógyszerárkérdés. Azt mondják a kormánypártok képviselői, hogy ők védik a betegek érdekeit akkor, amikor keresztes háborút indítanak a gyógyszergyártók ellen, és megkötik a gyógyszerárakat. Büszkék arra, hogy az infláció alatt emelkednek a gyógyszerárak.

Én meg ezt úgy gondolom, tisztelt képviselőtársaim, hogy gyógyszerár mindig kettő van. Az egyik, amit a biztosító fizet a gyógyszerszállítónak, a másik, amit a beteg fizet - térítést - a biztosítónak, a patikának vagy valakinek. Azt gondolom, hogy az egyik oldalon az fontos, hogy a beteg által fizetett térítés valóban ne emelkedjék az inflációnál gyorsabban, még jobb, ha az inflációnál lassabban emelkedik.

A másik oldalon azonban annak az árnak, amit a gyógyszergyártó kap, annak olyan árnak kell lennie, amely ár mellett a gyógyszergyártónak érdemes Magyarországon forgalomba hozni mindazokat a gyógyszereket, amelyek a betegek gyógyulásához szükségesek, beleértve azokat az újabb és újabb - valljuk be, drágább és drágább - gyógyszereket, hiszen ezekben óriási fejlesztési költségek vannak, amelyek ahhoz kellenek, hogy Magyarországon is a beteg, ha nem is ugyanolyan, de hasonló ellátást kapjon, hasonló gyógyszerekhez jusson hozzá, mint a Lajtán túl.

Ennek pedig az a megoldása, hogy bizony a gyógyszerkasszának, tehát a társadalombiztosítás gyógyszerkiadásainak, tetszik, nem tetszik, emelkednie kell, mert a gyógyszergyártás fejlődik, az egészségügy fejlődik, és ehhez bizony magasabb gyógyszerkiadások tartoznak. Az a politika, amit a kormány folytat, csak arra jó, hogy a gyógyszergyártók ne legyenek érdekeltek abban, hogy a magyar betegek is megkapják azokat a gyógyszereket, amelyeket a Lajtán túli betegek megkapnak.

Hogy ez fél év alatt nem következett be - ahogy erre az államtitkár úr, ha jól emlékszem, délelőtt hivatkozott, vagy a kollégája, Frajna államtitkár úr beszélt erről -, nem bizonyíték. Itt hosszú távú döntéseket hoznak azok, akik egy gyógyszerpiacon jelen vannak vagy nincsenek jelen. A lényeg az, hogy az az eljárás, amit gyógyszerügyben a kormány követ, a biztosítási elv tagadása. Ez az egyik példája annak, hogy itt nem egészségbiztosításról, hanem egészségügyi ellátásról van szó. Csáky képviselő úrnak igaza van, létezik egy állami egészségügyi ellátási elv - a Beveridge-i elv -, meg létezik egészségbiztosítási elv. Lehet azt mondani, hogy amennyi a költségvetésből jut gyógyszerre, annyit költünk gyógyszerre, és a bevételeket az adóból szedjük be.

Erre megy a jelenlegi kormány: vissza oda, ahol 1990 előtt ez az ország volt, feladva azt az elvet, amit 1990-től mintha egyetértésben képviseltünk volna Surján képviselő úr minisztersége idejétől (Közbeszólás a Fidesz soraiból.), nevezetesen, hogy biztosítás az egészségbiztosítás. Ezt az elvet ez a kormány lépésről lépésre feladja.

Mi ezt nem így gondoljuk, hogy ez így helyes volna. Mi azt gondoljuk, hogy az egészségbiztosítás helyes elv, bevált elv. Szerintünk az angol tapasztalat sem igazolja a biztosítási elvtől független állami egészségügyi ellátás sikerességének elvét. Mi azt gondoljuk, hogy a biztosítási elvet kell érvényesíteni. Olyan egészségbiztosítási reformra lenne szükség, amely az eddiginél következetesebben érvényesítené a biztosítási elvet. Vannak ebben az országban nem kevesen - a Szocialista Pártban például ez az álláspont látszik dominánsnak -, akik úgy gondolják, hogy egy egységes állami egészségbiztosításban ez a követelmény jól megvalósítható.

Mi azt gondoljuk, hogy a tapasztalatok ezt nem támasztják alá. Egy egységes állami egészségbiztosítás a mi viszonyaink között óhatatlanul átmegy egy olyan helyzetbe, hogy állami egészségügyi ellátás, állami finanszírozású, állami osztogatású egészségügyi ellátás lesz belőle. Egy egységes állami egészségbiztosításnál óhatatlanul olyan helyzet alakul ki, amikor a biztosítottak nem érdekeltek abban, hogy egészségbiztosítási járulékot fizessenek, ugyanúgy, mint ahogy abban sem érdekeltek, hogy nyugdíjjárulékot fizessenek.

Nekünk az a véleményünk, hogy olyan versengő egészségbiztosítókra van szükség - számos nyugat-európai ország és Európán kívüli ország gyakorlatához hasonlóan -, ahol a biztosított maga választja meg a biztosítóját, és nap mint nap érzékeli azt, hogy a biztosító fizeti ki utána a számlát, amit ő megkap; tudja, hogy mibe kerül az ő egészségügyi ellátása, tudja, hogy az egészségügyi ellátás függvénye annak, hogy ő hogyan fizeti be a járulékot. Egy ilyen rendszer kiegészíthető olyan viszontbiztosítási és garanciaformákkal, amelyek azt a kettészakadási veszélyt, amelyről a szocialista képviselőtársaink ezzel kapcsolatban beszélni szoktak, enyhíti, illetve kiküszöböli.

Három évvel ezelőtt még a Fidesz is így gondolkodott, sőt, ha emlékeznek rá képviselőtársaim, 2001. január 1-jén ezt a rendszert már be kellene vezetni, ha Selmeczi Gabriella képviselő asszony munkája eredményes lett volna, amikor még államtitkár volt. De a Fidesz elállt ettől az elképzeléstől sajnos - nem nekünk, nekünk jó lenne, hogy valamiben dicsérhetjük is a kormányt, hanem az országnak sajnos -, és visszatért a biztosítási rendszer nélküli állami egészségügyi ellátás és egészségügyi finanszírozás elvére és gyakorlatára. Szerintünk ez nem visz előre.

Ha Bartha László polgármester képviselőtársunk még itt lenne, aki néhány perccel ezelőtt határozottan állást foglalt az egészségügy reformja mellett, most megkérdezném tőle, hogy érzi magát egy olyan pártban és egy olyan kormánykoalícióban, amelyik ezt az elvet négyéves kormányzása során feladta. Két és fél év eltelt, ebben a ciklusban már egészségbiztosítás és egészségügyi reform ebben az országban nem lesz.

Hadd térjek át egy kicsit a másik ágazatra, a nyugdíjra. A nyugdíjnál a biztosítás azt jelenti - ugyanúgy, mint az egészségbiztosításnál -, hogy a biztosított részben maga, részben a munkáltatója egy aktív életen keresztül fizeti a nyugdíjjárulékokat, és ezért neki a nyugdíj jár. 1991-ben, Surján miniszter úr minisztersége idején a Magyar Országgyűlés konszenzussal elfogadott egy olyan szabályozást - gondolom, a Fidesz is elfogadott egy olyan szabályozást -, amely egy ilyen válságos évtizedben azt az elvet rögzítette, hogy a nyugdíjak együtt változnak a keresetekkel. Együtt sírunk, együtt nevetünk; amikor a reálbérek csökkennek, akkor sajnos a reálnyugdíjak is csökkennek, amikor a reálbérek emelkednek, akkor a reálnyugdíjak is emelkednek. Gondolom, Surján miniszter úr ma is helyesli azt, hogy akkor egy ilyen általános elvben maradt a Magyar Országgyűlés.

Egészen 1999-ig - a '98-as költségvetési vitáig - a Magyar Országgyűlésben egyetértés volt e kérdésben. Azok a fideszes képviselőtársaink - Selmeczi Gabriellát is beleértve -, akik rendszeresen hozzák a számokat arról, hogyan csökkent a nyugdíjak reálértéke 1994 és 1996 között, elfelejtik említeni azt, hogy 1990 és 1994 között is így volt, csak akkor a mostani szövetségesük kormányozott, és erről elfelejtkeznek. Ez így volt 1997-ig. Tudja miért, Selmeczi képviselő asszony? Mert akkor a reálbérek is csökkentek, és akkor egyetértett hat párt abban, hogy együtt mozogjanak a reálnyugdíjak a reálbérekkel.

(14.10)

1997-től a reálbérek emelkednek, és annak megfelelően emelkedtek volna, emelkedtek a reálnyugdíjak egészen 1998-ig, a Fidesz hivatalba lépéséig. Tehát nem az Antall-kormány vett el valamit a nyugdíjasoktól, hanem Magyarország gazdasági helyzete. És nem a Horn-kormány vett el valamit a nyugdíjasoktól, hanem Magyarország gazdasági helyzete; mint ahogy a bérből és fizetésből élők is veszítettek ezekben az években, hiszen a felhasználható nemzeti jövedelem csökkent, és a nyugdíjasok is vesztettek ezekben az években.

Hála annak a gazdaságpolitikának, amit egy kamikáze-kormány követett - no, nem az Antall-kormányra gondolok, hanem a Horn-kormányra -, hála ennek a gazdaságpolitikának, 1997-től, '96 negyedik negyedévétől a magyar gazdaság folyamatosan növekszik, növekszenek a reálbérek, gyorsuló mértékben, és növekedhetnek a reális nyugdíjak is. Kivéve azt a szituációt, amit a Fidesz hozott, hogy azt az elvet, azt a hatpárti konszenzust, hogy ha a reálbérek nőnek, akkor együtt kell nőniük a reális nyugdíjaknak is, ezt a Fidesz egy döntéssel 1998 végén felrúgta, és visszatért ahhoz az elvhez - figyeljenek, kedves képviselőtársaim! -, hogy nem attól függ a nyugdíj, a társadalombiztosítási nyugdíj, hogy mennyit fizetett a biztosított, nem is attól, hogy milyen az ország gazdasági helyzete, hanem hogy a kormány mennyit lát jónak.

Nem azt mondják most önök, tisztelt Országgyűlés, tisztelt kormánypárti képviselők, hogy 2001-ben majd gyorsabban emelkedhetnek a nyugdíjak, mert a biztosítottaknak ez jár, hanem azt mondják, hogy a Fidesz többet ad. Tehát nincs biztosítási elv, hanem kegyelv van: amikor a Fidesz kevesebbet lát jónak adni, mint 1998 végén '99-re, akkor kevesebbet ad; amikor a Fidesz többet lát jónak adni - és ezzel egy részét adja vissza annak, amit '98-ban előre elvett a következő évekre is, mert hiszen nemcsak '99-ben kaptak 50 milliárddal kevesebbet, hiszen ez bázis a következő évekre is, hanem 2000-ben is, vagy 2001-ben is -, ennek egy részét most visszaadják, illetve csak visszaadnák, mert azt a plusz 3 százalékot egyébként is vissza kellene adni jövő év novemberben, hiszen az infláció magasabb lesz, mint amit terveztek sajnos; tehát ez egy látszatkegy. De mondom, a lényeg most nem az, tisztelt Országgyűlés, hogy ezt a 10 százalékot vagy 12 százalékot vagy 8 százalékot hogyan ítéljük meg. Ez az aktuális kérdés.

Itt az elvi kérdés az, hogy az a jövedelempolitika, az a nyugdíjpolitika, az az egészségpolitika, amit önök követnek, ez a biztosítási elvnek a félretétele, és helyette annak a szocializmusból ismert gyakorlatnak a visszahozatala, hogy minden évben pártunk és kormányunk eldönti, hogy abban az évben mennyit kíván adni a nyugdíjasoknak, abban az évben mennyit hajlandó fordítani a gyógyszerkasszára, abban az évben mennyit hajlandó odaadni az egészségügynek. Így tehát elbúcsúzunk attól, amit tíz éve még valamennyien rendszerváltásnak neveztünk.

Ez a dolog lényege, és ebben az értelemben mondhatjuk, hogy önök átverték a lakosságot, átverték az egészségügyi minisztert, átverik a nyugdíjasokat - kit nem?

Köszönöm szépen. (Taps az SZDSZ és az MSZP padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu