DR. SALAMON LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Felszólalásomban három témakört kívánok érinteni. Elsőként a költségvetési törvényjavaslatnak az egyházak finanszírozásával kapcsolatos részéről kívánok szólni. A törvényjavaslat a legjelentősebb prioritások, a nyugdíjak és bérek jelentősebb emelése, a családtámogatási rendszer továbbfejlesztése, valamint a Széchenyi-tervben felvázolt gazdaságpolitikai célkitűzések megvalósítása mellett az ország gazdasági helyzetének és a társadalmi igényeknek megfelelően gondoskodik az egyházak működésének, tevékenységének támogatásáról.
A költségvetési javaslatban érvényesülnek a kormányprogramban megfogalmazott egyházpolitikai célkitűzések; érvényesül a kormány azon felfogása, hogy az egyházak és az állam szétválasztása nem jelentheti az egyházak és a társadalom elválasztását; érvényesül benne az az egyházpolitikai meggyőződés, hogy nem falak építésére kell törekedni, hanem azt kell keresni, hogy miképp biztosítható az állam és az egyházak valódi együttműködése és az egymás segítése; érvényesül benne a történelmi egyházak munkájának és a nemzet életében betöltött szerepe jelentőségének elismerése, annak a szolgálatnak az elismerése, melyet az egyházak a társadalom lelki, szellemi, erkölcsi, kulturális, oktatási, nevelési és szociális állapotának, illetőleg viszonyainak javítása érdekében az adott területen kifejtenek. Ezzel kapcsolatban újra és újra rámutatunk arra, hogy az egyházak tevékenységének támogatása nem csupán a vallásos emberek különféle közösségeinek támogatását jelenti. Ez is benne van persze, de a támogatások létjogosultságát igazán az egyházak társadalmi szolgáló szerepe alapozza meg.
Az egyház nemcsak hitéleti közösség, hanem a társadalom jelentős része számára lelki támasz, erkölcsi útmutató. A keresztény kultúra, az irodalomtól az építészeten és a képzőművészet legkülönbözőbb ágain keresztül, az egyházi könyvtárakon és levéltárakon át, a legkülönfélébb közművelődési intézményeivel bezárólag, az egyetemes magyar nemzeti kultúra része, amely ezáltal nemcsak a hívő emberek, hanem az egész magyar társadalom közkincsét alkotja. Az egyházak számos neves oktatási intézményt tartanak fenn, melyek évről évre sokezer ifjú magasszintű oktatását és nevelését biztosítják. Az egyházak karitatív szerveinek kezei pedig azokhoz az elesett, reményvesztett emberekhez is elérnek, akikhez az állami gondoskodás nem feltétlenül jut el.
Megnyugvással és örömmel állapítjuk meg, hogy alapvetően rendeződtek az egyházak finanszírozásával kapcsolatos legjelentősebb kérdések. Az állam és az egyházak kapcsolatát e területen is a még fennálló problémák megoldásának őszinte és kölcsönös megértésen alapuló jó szándéka jellemzi. Alapvetően érvényesül a jogegyenlőség elvéből is következő követelmény, az egyházak a lakossági igények alapján átvállalt közfeladatok ellátásához ugyanarra a támogatásra jogosultak, mint a hasonló állami vagy önkormányzati intézmények. Ez azért is megnyugtató, mert a törvényeken alapuló, azonos módon szabályozott normatív támogatás a nem hívő emberek számára is nyilván megnyugtató megoldás. Elsősorban az átvállalt közfeladatok támogatása tekintetében igaz az, hogy itt valójában nem az egyházak támogatásáról, hanem az oktatási, egészségügyi, illetve szociális, karitatív tevékenységek támogatásáról van szó.
Az említett célokra nyújtott támogatás világnézettől függetlenül a magyar társadalmat, a szolgáltatásokban részesülő polgárokat gyarapítja. Ezzel összefüggésben kell rámutatnom arra, hogy az elmúlt évek visszatérő tapasztalatai szerint a költségvetési támogatások a kormányzat minden igyekezete ellenére sem fedezik az egyházak által átvállalt közfeladatok tényleges teljes költségeit, így feladataik ellátásához az egyházak a maguk anyagi erőfeszítésével is hozzájárulnak. Örömteljes az is, hogy a polgári kormány működése alatt megszűntek azok a konfliktusok, amelyek egyes helyi intézmények kapcsán korábban felmerültek. Ez egyaránt igazolja az alapkérdések nyugvópontra jutását, valamint az egészséges, méltányos szemlélet érvényesülését e kérdésekben.
A volt egyházi ingatlanok visszaadására még nyitva álló 11 év ütemezési lehetőségeit figyelembe véve, a mostani költségvetési javaslatból elfogadható a 2001-re, 2002-re ütemezett évi 6 milliárd 270 millió forintos költségvetési előirányzat is. Ugyanakkor nem kizárt, különösen, ha az ütemezés mértéke változatlan marad, hogy a 2011-es visszaadási határidő nem lesz tartható. És amikor emiatt aggodalmamat fejezem ki, nem egyszerűen az egyházak érdekében emelek szót, hanem legalább annyira, ha nem jobban, az önkormányzatok érdekében. Hiszen ezeket az ingatlanokat most az önkormányzatok tartják fenn, csak zárójelben teszem hozzá, ha ezt kellő motiváltság hiányában elhanyagolják, az megint mindannyiunk kára, és közismert az is, hogy az önkormányzatok által átadandó ingatlanok fejében a kártalanítási ellenérték az önkormányzatokat illeti meg.
Az ingatlanátadás elhúzódása tehát az önkormányzatok bevételeit csökkenti, ezek a bevételek pedig jelentős szerepet játszhatnak az önkormányzatok finanszírozásában. Szeretnénk, ha a polgári kormányzat ugyanolyan figyelmet fordítana erre a kérdésre, mint például a gázművek kérdésének rendezésére fordított. Amikor az ingatlanok visszaadásának jelentőségéről, és ezzel összefüggésben az önkormányzatok érdekeltségéről beszélek, egyben saját választókörzetem érdekében is szólok, példaként Fót önkormányzatának várakozását említve.
Örömmel láttam a költségvetési javaslatban, hogy a Millenniumi Vallási Alap támogatása révén a 2001. évben lehetőség nyílik a helyi közösségek számára fontos történelmi, vallási, kulturális emlékek megőrzése, felújítása érdekében költségvetési segítséghez jutni. Egyetemes nemzeti érték megőrzését szolgálja a budapesti Szent István Bazilika rekonstrukciójának folytatása is, melyre 2001-ben csupán előkészítő jellegű költségeket, 2002-re azonban a kivitelezés folytatásához szükséges egymilliárd forintos támogatást irányoz elő a törvényjavaslat.
Tisztelt Képviselőtársaim! Az általános vita jellege természeténél fogva nem teszi lehetővé, hogy a részletekben elmerüljek. Úgy gondolom, hogy az elmondottakkal ugyanakkor sikerült reális áttekintő képet adni a költségvetési törvénynek az egyházak működésével kapcsolatos finanszírozási szemléletéről, és az egyházak támogatása, valamint a magyar társadalom egészének ebben való érdekeltségének összefüggéseiről. Úgy gondolom, hogy egészében véve a költségvetés az általam érintett témakör tekintetében gazdasági helyzetünkhöz, a jelentkező jogos társadalmi igényekhez igazodóan, méltányosan és az egész magyar társadalom érdekeit szolgálóan és szem előtt tartóan rendezi ezt a kérdéskört.
Amikor a képviselőtársaim támogatását kérem az egyházakra vonatkozó költségvetési rendelkezések megszavazására, hiszek abban, hogy az Országgyűlés többsége egyetért velem abban, hogy a polgári Magyarország megteremtése elképzelhetetlen az erkölcsi megújulás és a társadalmi értékrend megszilárdulása nélkül, melyhez elengedhetetlen az egyházak közreműködése és az, hogy ehhez, valamint az egyházaknak a társadalomban kifejtett, az egész ország javát szolgáló szerepének betöltéséhez az anyagi feltételrendszert is biztosítani kell.
(19.30)
Tisztelt Képviselőtársaim! A következő témakör, amit érinteni kívánok, a turizmus, az idegenforgalom fejlesztésének kérdése. Ennek jelentőségét mi sem igazolja jobban, mint az, hogy az előttünk fekvő költségvetési javaslat egyik fő prioritásának, a Széchenyi-tervnek is hangsúlyozott részét képezi ez a terület.
Magam is örömmel és megelégedéssel érzékelem e terület jelentőségének kormányzati elismerését, mivel meggyőződésem, hogy Magyarország gazdasági felemelkedésében adottságai folytán a turizmus és az idegenforgalom fejlesztésének kiemelkedően fontos szerepe lehet. A nyugati életformát meghatározó, egyenarcúsító technikai konformitás kényelmét és előnyeit, mellyel a fejlett nyugati országok, így szűkebb-tágabb nyugat-európai környezetünk is rendelkezik, mindazok a sajátosságok, melyeket hazánk saját arculatával, turisztikai, folklorisztikus értékeivel fel tud mutatni, csereképes módon egészítik ki. Némi túlzással talán az is mondható, hogy a turizmus és az idegenforgalom megfelelő fejlesztése olyan lendítő erőt jelenthet a magyar gazdaságnak, mint amit egy hasonló program jelentett Ausztriában az '50-es években. Saját választókerületemből több példát is említhetek ennek az okfejtésnek az igazolására. E lehetőségekről csak példálózva teszek említést: Alagról, amely komoly lehetőségekkel rendelkezik annak a hazai lovassportnak a fejlődésében, melynek jelentőségét már Széchenyi is felismerte. Vagy itt van a fóti Károlyi-kastély, melynek fenntartása és hasznosítása még nem rendeződött megnyugtatóan. Vagy ugyanígy itt van a Hungaroringgel a nemzetközi turizmusban már jelentős részt vállaló Mogyoród, mely a tervek szerint a közeljövőben egy akvaparkkal bővítheti idegenforgalmi vonzerejét.
Örömmel konstatálom, hogy a költségvetési törvény a turizmus támogatására az elkövetkezendő két esztendőben a korábbihoz képest közel tízszeres összegű támogatást irányoz elő. Kérem képviselőtársaimat, hogy támogató szavazataikkal mozdítsák elő a kormány ez irányú célkitűzéseinek megvalósulását.
Végül szólni kívánok még a közbiztonság helyzetéről és az ezzel kapcsolatos költségvetési kérdésekről. (Az MSZP képviselői felé:) Van vele valami gond? Mert mosolyognak szocialista képviselőtársaim. (Hegyi Gyula: A mezőgazdaságról nem?) Nem, én olyan kérdésekkel kívánok foglalkozni, amelyek a választókörzetem kapcsán különös jelentőséggel bírnak, de országos kihatásúak. (Közbeszólás a Fidesz padsoraiból: Nagyívű, átfogó!)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés