KUNCZE GÁBOR (SZDSZ): Tisztelt Államtitkár Úr! Átnézve a Házszabályt nem találtam olyan pontot, amely megadja, hogy mennyi időn belül kell a miniszterelnök úr szavaira reagálni. Természetesen, ha ön tud ilyen előírást, akkor ossza meg velem. Én egyébként azonnal is képes vagyok rá; hogy ha van ilyen elvárás a kormány részéről, akkor természetesen majd ehhez tartom magam a jövőben.

Most az államtitkár úr azt mondta, hogy végül is most már nem az ötletrohamok - ha jól értettem -, hanem a megalapozott koncepciók ideje van itt. Akkor viszont azt nem értem, miért nyújtotta be a kormány ezt a költségvetést, ami bizonyos pontjain legalábbis, engem ötletrohamra emlékeztet.

Ami pedig az 1999-es évet illeti, azért az államtitkár úr talán nem emlékszik rá, én viszont igen, amikor a pénzügyminiszter úr benyújtotta úgy a költségvetést, hogy az minden idők legjobb költségvetése; előtte persze azt mondta, hogy hát ezt még az előző kormány készítette elő, úgyhogy ez még nem az igazi. Azután később természetesen megszerette, és attól kezdve minden idők legjobb költségvetésévé változott. Ez azonban nem változtat persze azon a tényen, hogy ott a makroszámok teljesültek, csak belül számos tévedése volt a kormánynak.

A 2000-es évről meg azt mondja az államtitkár úr, hogy ne beszéljünk, mert az még nem telt el. Hát akkor a miniszterelnök úr miért mondta el, hogy milyen fantasztikus helyzetben vannak a nyugdíjasok, mert még kamatot is fognak adni az után az összeg után, amit hiteleznek a kormánynak?! Mert ő már tudja, hogy nem fognak teljesülni az inflációs számok.

De csak meg tudom ismételni azt, amit a vezérszónoklatomban mondtam: ha az államtitkár úr még nem tudja, hogy mi lesz az idén, akkor honnan tudja, hogy mi lesz 2002-ben? Akkor hogyan lehetett kétéves költségvetést benyújtani, amikor a minket körülvevő környezet valóban jelentős bizonytalanságokkal terhelt?

Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiban.)

Forrás: parlament.hu