STEINERNÉ VASVÁRI ÉVA (Fidesz): Tisztelt Képviselőtársak! Egy momentumra szeretnék reagálni a képviselő asszony anyagában. Nevezetesen az M3-as autópálya építésére és a hozzá kötődő munkahelyi lehetőségekre. A képviselő asszony ezen a bizonyos találkozáson az általam feltett kérdésre adott válasznak csak a felét prezentálta, amit az M3-ast végző cég vezetője adott.
Az M3-as építését helyi kis- és közepes vállalkozások kapták. Azok a kis- és közepes vállalkozások, amelyek Mezőkövesd, Miskolc, Mezőcsát háromszögében találhatók. Ez a térség munkaerőhelyzetén nagyon sokat fog jelenteni. Azon a napon is 1200-an dolgoztak kint az autópálya-építésen, ebből csak sofőr 330 volt. Az valóban igaz, hogy elmondta, azt hiszem, a Vegyépszer vezetője, hogy az autópálya-építés ma már nem lapáttal és csákánnyal megy, tehát szakmai képesítés szükséges. Közmunka a bozótirtásnál volt, és vélhetően azért majd a 2001-es befejezésnél, mert akkor lesz fűültetés, locsolás és szalagkorlát-elhelyezés.
Azért gondolom, hogy nagyon fontos a Fidesz vezette kormány szociálpolitikájában, hogy nevelési támogatást adunk családi pótlék helyett, mert ez is segítni fog abban, hogy a közeljövőben szakképzettséggel rendelkezzenek azok a gyerekek, akik a mi körzetünkben felnőnek. (Taps a Fidesz padsoraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés