BAJOR TIBOR (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Én nem vagyok közgazdász, csak elgondolkodtam ezen a dolgon. Ha a nagyfogyasztóknál meg kellett emelni 43 százalékkal a gáz árát ahhoz, hogy valóságos árat fizessenek, a magánfogyasztóknál már nem, ez azt jelenti, hogy ennyivel kevesebbet fizet a magánfogyasztó. Ezek szerint jövőre már nem 43, hanem 50, majd 60 százalékkal valamikor ezt majd ki kell fizetni, ha tetszik, ha nem. Lehet, hogy nem ennek a kormánynak, hanem a következőnek, és akkor majd lehet a következő kormányt szidni, de ezt valamikor még kifizetik.
A másik, amit szeretnék megjegyezni: Glattfelder államtitkár úr azt mondta, hogy a MOL beperelte a kormányt. Ezt tudjuk mindannyian. Kádas képviselő úr pedig azt mondta, hogy a MOL és a kormány között harmónia van. Ha polgáréknál az a harmónia, hogy bíróságon veszekednek egymással, akkor én örülök, hogy nem vagyok polgár. Köszönöm.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés