DR. KÁVÁSSY SÁNDOR környezetvédelmi minisztériumi államtitkár: Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! Képviselő úr kérdéseire azok sorrendjében, eddigi ismereteim szerint a következő választ adhatom.

Az elsőre: a Környezetgazdálkodási Intézetnél lefolytatott vizsgálatok 2000. október 29-én fejeződtek be, így bármire is csak ezt követően derülhetett fény.

A másodikra: a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal nem folytatott vizsgálatot a szóban lévő intézetnél, és ez okból a hivatal révén nem kerülhetett napvilágra se vélt, se valódi rendellenesség.

(15.50)

Vizsgálódott viszont az Állami Számvevőszék. Tapasztalatairól az 1999. évi költségvetés végrehajtásának ellenőrzéséről kiadott jelentésében adott számot az Országgyűlésnek.

Végül ami a harmadik kérdést illeti: az intézet megbízott főigazgatója a vizsgálatok eddig feltárt eredményeiről 2000. október 30-án iratot juttatott el dr. Ligetvári Ferenc miniszterhez, továbbá dr. Polt Péter legfőbb ügyészhez, akitől vizsgálat elrendelését kérte.

Köszönöm. (Taps a kormánypárti oldalon.)

Forrás: parlament.hu