DR. SZENTGYÖRGYVÖLGYI PÉTER (FKGP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Országgyűlés! A legegyszerűbben és talán a legáltalánosabban úgy lehet megfogalmazni a kultúra fogalmát, hogy a kultúra a szellemi és tárgyi értékek összessége, amely egy történelem során a társadalomban felhalmozódott. Ugyanígy fogalmazhatjuk meg a nemzeti kultúra fogalmát is, nevezetesen: azok a nemzeti, tárgyi és szellemi értékek, amelyek egy nemzet történelme során alakultak ki. De ezek természetesen összeköttetésben vannak, hiszen az egész kultúra része a nemzeti kultúra, de így beszélhetünk európai kultúráról, így beszélhetünk bármilyen regionális kultúráról, keresztény kultúráról, beszélhetünk keleti kultúráról, amely mind rendkívül fontos, amely mind része az egész társadalmi kultúrának.

De itt élünk Magyarországon, és Magyarországon mégiscsak egy nemzeti kultúráról beszélünk, amely azért összetett, nemcsak a magyar nemzet kultúráját foglalja magába, hanem azon más nemzetek kultúráját is, amelyek itt éltek velünk együtt a Kárpát-medencében. Tehát nyilván, hogy nemzeti kultúrának tekintjük azt a német vagy cigány kultúrát is, amely itt van évszázadok óta Magyarországon, és mi már a saját nemzeti kultúránk részének tekintjük, az ország kultúrájának tekintjük.

Minden magára adó állam, ország e kultúrákat, a saját kultúráját, de az ott lévő más kultúrákat is támogatja, fenntartja, működteti. Ezek legáltalánosabb formában intézményi keretek között bonyolódnak le, tehát színházakban, különböző múzeumokban és egyéb helyeken, amelyek egy része állami működtetésű, más része önkormányzati működtetésű, de ezek költségei egy vagy két évben nagyrészt előre kiszámíthatók, tehát lehet tudni, hogy nagyjából milyen összeg fordítható ezekre. Sőt, a különböző társadalmi igények is meghatározzák, hogy valamelyikre most többet kell adnunk vagy netántán kevesebbet, hiszen ott valami fontossági sorrend észlelhető.

Ezen intézmények működtetése benne is van általában, sőt, mindig a költségvetésben, a költségvetés különböző fejezeteiben, nemcsak a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumának a fejezetében, hanem a Belügyminisztérium fejezetében is az önkormányzatok által működtetett ilyen jellegű intézmények pénze megvan.

De nemcsak ilyen kulturális tevékenységek léteznek, vagy nemcsak ilyen kulturális szellemi és tárgyi értékek adódhatnak egyáltalán bárhol, hanem kiszámíthatatlan ezek keletkezése, kiszámíthatatlan tulajdonképpen a működésük, és kiszámíthatatlan az is, hogy mennyi pénzt emészthetnek esetleg fel. Számtalan példát lehet erre felhozni, de hogy ilyenek léteznek, hogy vannak és kellenek, az egyszer biztos, és az is biztos, hogy ha egyszer a kultúrára általában bizonyos pénzösszegeket fordítunk, akkor ezekre is kell valahol egy elkülönített alapnak lennie, amiből aztán ezek az értékek finanszírozandók.

Ezt a legkülönbözőbb országokban a legkülönbözőbb módszerekkel oldják meg, lehetséges, hogy ez az egész elkülönített alap is része a rendes költségvetésnek, és valamiféle elosztás alapján jutnak hozzá ezek az előre nem mindig betervezhető igények, amelyeket a legtöbb helyen valóban pályázat alapján osztanak ki. Nálunk 1993-ban jött létre a XXIII. törvény, amely rendezte e kulturális értékek támogatását, először is az 1. §-ban meghatározta, hogy mit is ért ez alatt, tehát mit akar elérni, mit akar támogatni. De itt még nem részletezi igazából azoknak a körét, akiket majd aztán támogatni fog, hanem meghatározza a 2. §-ban ennek a rendszerét, tehát hogy hova tartozik, milyen pályáztatási rendszer van. Tehát az eljárási módját határozza meg, majd meghatározza aztán azt, hogy a pénzeket hogy osztják fel, és végül is a 7. §-ban azok körét is, akik ebből részesülhetnek.

Szerintem ez egy rossz módszer, mert ha már egyszer az 1. §-sal kezdtük, hogy mit vonunk be ebbe a körbe, tehát a kedvezményezettek körébe, akkor igazából ezzel kellene folytatni, vagyis azt is lehetne mondani, hogy a jelenlegi szerkezet nem a legtökéletesebb, de hát ez már 1993-ban kialakult. Időközben kétszer módosult a jogszabály, természetes szinte minden jogszabálynál, hogy a működése során észlelt hiányosságokat, társadalmi igényeket megfelelő módon ki lehessen elégíteni, ahhoz módosítani kell a törvényt. Ez kétszer meg is történt, ennek ellenére elég nehéz törvény, nehezen érthető, sok megfogalmazása félreértésekre adhat okot, alkalmazásában pláne, éppen ezért helyes és feltétlenül szükséges is volt, hogy most egy paragrafusban, mintegy értelmező rendelkezésben meghatároznak bizonyos fogalmakat, amelyeket eddig a jogszabály elmulasztott.

(20.10)

Az egész finanszírozás - mint ahogy az államtitkár úr is mondta - sok forrásból ered, de a legnagyobb forrása a bizonyos járulékalap, amit a különböző tevékenységekre kivetett járulékokból szednek be. Ennek a legkisebb mértéke 0,2 százalék, a legnagyobb 25, amit mi kevésnek tartunk, de erre majd még később ki fogok térni.

Ezek a járulékkulcsok - ezeket egy melléklet sorolja fel - is változnak. Nem vitás, hogy minden ilyen jellegű járuléknak bizonyos adó jellege van. Ez kétségtelen, ám azt is világosan kell látni, hogy milyen célt szolgál ez a bizonyos járulék, amit a különböző tevékenységekre kivetnek. Meghatározza a módosítás, hogy azok a tevékenységek, amelyeket kedvezményez, tehát amire pályázni lehet, bővülnek, illetőleg csökkennek. A bővüléseket mi is messzemenően támogatjuk, különösen támogatjuk a kulturális kutatást, a építészeti örökségek jövőbeni kedvezményezett körbe való vonását. Tehát mindez teljes mértékben elfogadható.

Most térnék rá erre a bizonyos 25 százalékra. Az azonban nem fogadható el véleményünk szerint, hogy olyan tevékenység, amely egyáltalán nem szükséges, nem is része a kultúrának... - mert hisz azért kezdtem ezzel a kicsit talán hosszúnak tűnő mondandómmal, hogy mit tekintünk kultúrának: értéket tekintünk kultúrának. A pornográfiát nem tekintjük értéknek, tehát nem része a kultúrának. Tehát ha mégis ilyen van, mégis ilyen mű létezik, ilyen műnek a forgalmazását, gyártását betiltani nem lehet, akkor sokkal nagyobb járulékkulccsal kellene - kimondom azt is - büntetni, mert nem vitás, hogy ezt be fogja építeni majd úgy a gyártó, mint az eladó valaminek az árába, a pornográf tartalmú termékének az árába. Ez igaz, ez biztos - de hát istenem! Ha egyszer kijelentjük azt, hogy ez nem érték, akkor igenis büntető tarifával jussanak hozzá.

Azt is belátom, hogy kétszeres járulék van itt bizonyos terméknél, mert a gyártót és a forgalmazót is kötelezik erre a 25 százalékos járulékfizetésre, vagyis akkor már tulajdonképpen 50 százalék, vagyis aki majd ezt ténylegesen eladja, az a termelési értéknek az 50 százalékával fogja felszorozni, és így fogja eladni - de nem baj! Legyen 500 százalék akár, kerüljön annyiba, és ezzel nehezítsük meg ezeknek a termékeknek a megvételét!

Tehát tulajdonképpen ezt a részét leszámítva a Független Kisgazdapárt a módosítást megfelelőnek, jónak, az általános vitára alkalmasnak tartja. Azt, hogy a továbbiakban módosítást nyújtunk-e be a szigorítás érdekében, még meggondoljuk a részletes vitáig.

Köszönöm. (Szórványos taps a Fidesz és a Kisgazdapárt soraiban.)

Forrás: parlament.hu