LÉVAI TIBOR (Fidesz): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Az Országgyűlés a megszűnt kulturális alap jogutódaként 1993-ban hozta létre a nemzeti kulturális alapot, az 1993. évi XXIII. törvénnyel. Az NKA megalapításának elsődleges célja az volt, hogy a hazai kulturális élet egyik legfőbb pénzügyi támasza legyen, a nemzeti és egyetemes értékek létrehozásának, megőrzésének, valamint a határon túli terjesztésének támogatása révén.
Az NKA megőrizte önállóságát az elkülönített állami pénzalapok 1995-ben életbe léptetett megszüntetése, illetve összevonása után is. A törvény az NKA számára több bevételi forrást jelöl meg, de ezek közül a közvetlen költségvetési támogatás megszűnését követően csak a törvény mellékletében meghatározott termékek és szolgáltatások után befizetett kulturális járulék az igazán számottevő.
A bevételi oldalon lényeges változást jelentett, hogy a törvény módosításáról szóló '96. évi XXIX. törvény jelentősen bővítette a járulékköteles termékek körét. Addig ugyanis csak a kulturális típusú és jellegű árufajtákra és szolgáltatásokra terjedt ki a különadó, 1996. április 27-étől viszont a kultúrához érintőlegesen kapcsolódó termékekre is, például híradástechnikai eszközök, pénzérme, ékszer és részei, valamint a hangszerek.
Tisztelt Ház! A járulék mértéke általában 1-3 százalék; minősített, pornó-, szex- és erőszaktartalmú művek esetében 25 százalék. 1998. december 31-éig ez a mérték 20 százalék volt. A járulék fizetésére termékek esetében a gyártó vagy a kiadó, külföldi termékeknél az importáló, szolgáltatások esetében a szolgáltató, esetenként a forgalmazó vagy az üzemeltető kötelezett.
A kulturális járulékot a járulék befizetésére kötelezett maga állapítja meg, vallja be és fizeti meg az általános forgalmi adót nem tartalmazó árbevétel után negyedévenként, a negyedévet követő hó 20-áig, az APEH által közzétett és kezelt számla javára. A járulékfizetési kötelezettség teljesítését egyébiránt az adóhatóság ellenőrzi az adózás rendjéről szóló törvény, illetve a rá vonatkozó egyéb jogszabályok szerint.
Tisztelt Ház! A Magyar Köztársaság 1999. évi költségvetéséről szóló törvény részeként a központi költségvetés előirányzatainak megalapozását szolgáló rendelkezések és törvénymódosítások között került sor a törvény újabb módosítására. Ebben rögzítésre került, hogy az NKA megvalósítását a központi költségvetés elkülönített fejezeti és fejezeti kezelésű előirányzata szolgálja, amellyel a miniszter a törvény előírásai szerint rendelkezik. A megváltozott státusnak - alapból előirányzat - az elnevezésből is kifejezésre kellett jutnia, így 1999. január 1-jétől az NKA új neve nemzeti kulturális alapprogram.
A költségvetési törvény, illetve a melléklete is módosította: a pornó-, a szex- és az erőszaktartalmú termékek és szolgáltatások járulékkulcsa 20-ról 25 százalékra emelkedett.
1999-ben nyilvánvalóvá vált, hogy az NKA szervezeti felépítését is hozzá kell igazítani ahhoz, hogy az alap megszűnt, és helyébe a miniszter rendelkezése alatt álló fejezeti kezelésű költségvetési előirányzat lépett. Míg korábban az NKA működéséért a miniszter felelőssége csak közvetett volt, addig az új helyzetben a minisztert közvetlen felelősség terheli az alapprogram működtetéséért, forrásainak rendeltetésszerű felhasználásáért.
Ezen túlmenően a törvény gyakorlati alkalmazása során is több olyan jogértelmezési kérdés merült föl, amelyek nem rendezhetők APEH-állásfoglalások, miniszteri szintű iránymutatások kiadásával.
A törvény módosításának tervezetét 1999 őszén elkészítette a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma, de ebből csak az NKA szervezeti felépítését rögzítő 2. § (3) bekezdésének a módosítása épült be a Magyar Köztársaság 2000. évi költségvetéséről szóló '99. évi törvénybe. A Pénzügyminisztérium álláspontja az volt, hogy részletes módosító javaslatot a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma 2000 első félévben önálló előterjesztés formájában nyújtsa be a kormánynak.
Tisztelt Ház! A benyújtott törvényjavaslat az NKA szervezetét, illetve működését érintő paragrafust kiegészíti egy technikai szabály beiktatásával, amely szerint a szakmai kollégiumok esetében szavazategyenlőség esetén a szakmai kollégium vezetőjének a szavazata dönt. Ez minden esetben döntésképessé teszi a kollégiumot, ha határozatképes létszámban ülésezik.
A javaslat orvosolja továbbá a törvény gyakorlati alkalmazása során fölmerült, elsődlegesen számviteli jellegű kérdéseket. Ennek megfelelően pontosítja az alkotóművészeti tevékenység és az előadóművészi tevékenység járulékmentességét az új SZJ-besorolás szerint, valamint meghatározza a kulturális járulék alapját a számviteli törvény hatálya alá tartozók esetében és az szja-törvény hatálya alá tartozó egyéni vállalkozók, valamint önálló tevékenységek végző magánszemélyek esetében.
A korábbi törvény 7. §-a részletezi azt, hogy az alapprogramból mely célokra teljesíthetők kiadások. A javaslat a kulturális mecenatúra szélesebb körűvé tétele érdekében a felsorolást kiegészíti az épített örökség és az építőművészettel összefüggő tevékenységek támogatásával, valamint a nemzetközi tagdíjakkal. Nem indokolt viszont e felsorolásban fenntartani a honoráriumok és tiszteletdíjak társadalombiztosítási járulékhoz történő hozzájárulását. Az alapprogramból megítélt támogatás felhasználásáról készült beszámolóban ugyanis a költségek között el lehet számolni a program, rendezvény, mű megvalósításához, elkészítéséhez kapcsolódó tiszteletdíjakat és közterheiket.
A törvény korábban definiálta, illetve nem fogalmazta sarkosan a törvény mellékletében meghatározott kötelezetti kört: gyártó, forgalmazó, előállítói kört.
(20.50)
Ezért a javaslat egy új értelmező rendelkezést tartalmaz, amely tisztázza azt, hogy kiket kell érteni a törvényben foglalt kötelezettek alatt. Az értelmező rendelkezések között kerül sor a minősített kategóriák - pornó- és erőszaktartalmú mű, illetve termék - forgalmi pontosítására, és ezzel egyidejűleg a funkcióját veszített szextartalmú kategória eltörlésére. Hatályát veszti az NKA bevételei között szerepeltetett szerzői jogi bírság is, mivel az új szerzői jogi törvény kiemelte ezt a jogintézményt a szerzői és szomszédos jogok megsértésének jogkövetkezményeiből. A törvény mellékletének szükségszerű átdolgozása, vámtarifaszámokra történő átfordítása lehetőséget ad arra, hogy bizonyos érdemi változtatásokra is sor kerüljön a járulékköteles termékek és szolgáltatások körében.
Tisztelt Ház! A járulékokkal kapcsolatosan pedig egyértelműsíteni kell azt, hogy a közművelődés kikerül a járulékkörből, és a járulékok vonatkozásában érezni kell és látható az a folyamat, amely megcélozza azt, hogy csak azon a területen indokolt az emelés, ahol a terület valóban megkívánja azt, és ahol nem, ott pedig nem céloz járulékemelést, sőt a járulékok csökkentését célozza. Egy konkrét dolgot szeretnék kiemelni, hiszen képviselőtársaim közül nagyon sokaknak fölkeltette az érdeklődését, hogy 25 százalékra emelkedne a pornótartalmú termékek járuléka, és hogy ez a vállalkozókat mennyire sújtaná. Kérem tisztelettel, nem a vállalkozókat sújtaná ez kifejezetten, hanem inkább a fogyasztókat. Viszont ennek a másik oldalaként szeretném megemlíteni azt, hogy a cél - ahogy említettem - a nem indokolt területeken pedig a járulék csökkentése. Ez azt jelentené, hogy a gyermekek számára forgalmazott könyvek: a gyermekkönyvek, verseskönyvek, meséskönyvek járuléka 0 százalékos járulékot céloz meg a jövőben.
Tisztelt Képviselőtársaim! Úgy érzem, hogy ez a törvénymódosítás, amely a 3042. számot viseli, valóban indokolt és a jövőbe mutató. Érezhető benne az a súlyozás és az a szempont, amely szerint a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma és a polgári kormány kívánja a nemzeti kulturális alapprogramot a jövőben működtetni.
Köszönöm a figyelmet.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés